"Én ott temettem, mert az uram földi maradványai voltak abban a koposóban, de közben eufórikus nap volt, mert azt gondoltam, most szebb, igazabb, igazságosabb világ következik." Maléter Pál özvegye emlékezik.
Napra pontosan ma ötvenöt esztendeje annak, hogy - 1958. június 15-én - halálra ítélte Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Gimes Miklós újságírót és Maléter Pál honvédelmi minisztert a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Népbírósági Tanácsa. Másnap, június tizenhatodikán végezték ki őket. Emlékezetes, hogy Gimes Miklós írta a Magyar Szabadság egyik szerkesztőjeként 1956. október 30-án: "Lapunk azért is küzd, hogy a független Magyarország demokratikus Magyarország legyen".
"Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált azzal az indokkal, hogy a köztemetőben sírjuk nemzeti emlékhellyé válhat, 1958. június 16-án a Kozma utcai börtönben, az úgynevezett Kisfogház udvarán temették el. A frissen ásott sírok fölé, hogy azok ne tűnjenek föl senkinek, irodabútorokat raktak.
1961 februárjában született meg a döntés, hogy a börtön udvarán elhantoltak maradványait a temetőbe kell átvinni." (Horváth Miklós: Maléter Pál - Osiris Századvég, 1956-os Intézet, 1995). A legnagyobb titokban, az éj leple alatt zajlott mindez. A rákoskeresztúri Új köztemetőbe, a főbejárattól a legtávolabb eső 301-es parcellába vitték a kátránypapírba drótozott tetemeket, arccal a föld felé fektették le azokat. A sírkert nyilvántartásába nem létező neveket írtak be.
Harminc évvel később, 1988. június 16. Párizs, Pére-Lachaise temető, 44-es parcella: felavatják Nagy Imre, Losonczy Géza (újságíró, államminiszter), Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József (jogász, rendőr alezredes) és a forradalom minden kivézettjének jelképes díszsírhelyét, amit az akkori párizsi főpolgármester, Jaques Chirac adományozott.
Ugyanaznap, Budapest: rendőrök verik az izmosodó hazai demokratikus ellenzék tagjait a kivégzés évfordulójára szervezett megemlékezésen, felvonuláson.
Egy esztendővel később, Magyarország fővárosa, azaz 1989. június 16.: Nagy Imre és mártírtársai földi maradványainak méltóságteljes újratemetése, több százezres tömeg részvételével. A tévé képernyői előtt milliók követték megrendülten az eseményeket. Nagy Imre, Gimes miklós, Maléter Pál, Szilágyi József, Losonczy Géza földi maradványai és a forradalom mártírjainak jelképes koporsója a családtagok közös döntésének megfelelően végső nyughelyükre kerülnek.
Ezúttal fókuszáljunk Maléter Pál személyére, akinek nemrégiben (tavaly ősszel) ünnepeltük születésének 95. évfordulóját. A budapesti Józsefvárosban található, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség által a forradalom 50. évfordulóján állított emléktáblán ez áll: "Katonatiszt, majd 1956. nov. 3-tól honvédelmi miniszter. Életútja a szocialista néphadseregtől - ahol parancsnoki beosztásokat teljesített - a forradalomhoz átálló és honvédelmi miniszteri kinevezésig eljutó magasságig ívelt".
Özvegye, Gyenes Judith - túl a nyolcvanon - ma is jó egészségnek örvend, erőt, energiát sugároz. Részben téves a Wikipédia (szabad enciklopédia) megállapítása: "Felesége és gyermekei a forradalom után Amerikába emigráltak". Úgy valós: első felesége és gyermekei.
Gyenes Judith lapunknak - egyebek között - arról is beszélt, hogy 1954 májusában esküdtek meg. "Anyámék kicsit röstellték, hogy egy ezredeshez megy hozzá a lányuk, de azt persze titokban tartottuk, hogy egyházi szertartáson is kimondjuk a boldogító igent. Ennek persze örültek volna az anyámék, a testvéreimék, az ismerősök is, de életveszélyes lett volna, ha ezt megtudják. Beláthatatlan következményei lettek volna a Pali számára. Evangélikus rítus szerint kötöttünk házasságot - 1989-ben az én kívánságom volt, hogy evangélikus szertartás szerint temessék, az ő sírkövén kereszt van; mert én tudtam azt, hogy ő krisztusi elveket való, abszolút nem istentagadó ember -, én egyébként katolikus vagyok, de amikor a Pali azt mondta, hogy lenne arra lehetőség, hogy evangélikus szertartás szerint összeesketnek bennünket, azt feleltem: nekem teljesen mindegy, egy az Isten. Ezt most már kicsit fájlalva mondom: a lényeg Isten áldása. Ezen azért gondolkodhatok, hogy a mi esetünkben így volt-e? Három éven keresztül biztos, egészen biztos".
"Mindent egybevetve, négy évig lehettem vele igazán boldog, a két év börtön már a gond és a félelem jegyében telt. Nem erre készültem; szerelmes voltam, férjhez mentem, azt gondoltam, hogy együtt élünk, gyerekeink születnek, és boldogok leszünk, míg meg nem halunk. Hát, nem egészen így történt."
S miképpen él Maléter Pál özvegyében 1958 júniusa - miután bemondták a rádióban, hogy az ítéletet végrehajtották -, illetve az azt követő időszak?
"Az első napok borzasztóak voltak. Jött egy olyan gondolatom, hogy ez nem lehet igaz! Én megéreztem volna, ha ez valóban megtörténik... Fölrepült a hír, és a szemembe is mondták, hogy kivitték a Szovjetunióba. Ezért vitték el a civil ruháját, egy ifjúkori kalapját, sálat, kesztyűt... Kombináltam. Ez a hajszál, amibe kapaszkodtam, mindig vékonyabb lett, főleg a 63-as amnesztia után. Hiába kértem, adják vissza a holmiját, vagy mondják meg, hol van elföldelve, mert szeretném eltemetni, egyre csak azt hajtogatták: ez nem áll módunkban..."
S miként érez Gyenes judith 1989. június 16. kapcsán?
"Én ott temettem, mert az uram földi maradványai voltak abban a koporsóban, de közben eufórikus nap volt, mert azt gondoltam, most szebb, igazabb, igazságosabb világ következik. De ma már nem tudom azt gondolni, hogy az következett."
Szenkovits Péter (Vas Népe, 2013. június 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése