2014. április 30., szerda

Malájos iramban - Az eltűnt idő(gép) nyomában


"Malájós" kérdés.

Nyoma veszett, mint a maláj repülőnek (a dél-kínai tengernél).

Eltűnt, mint maláj gépmadár a radarról.

Aztán mars haza; nem ajánlom, hogy malájkodj!

Malájosan lelépett/lelécelt a térképről.

Malájosan távozott.

Malájosan beleszeretett…

Szűknek érezte a ketrecet/játékteret, mint a maláj gép az atlaszt.

Világgá ment, akár a maláj gép.

Malájos tavasz.

(Ma)lájkolás mindhalálig.

Az a malajziai trombitás…

Malájos iramban.

Itt a malájmadár!

Maláj-ragály.

Malájkodom, tehát szabad (is) vagyok.

A malájok istenére esküszünk, esküszünk, hogy…

Aki malájkodik, az kutyálkodik(?).

Bottal üthetik a – maláj aeroplán – nyomát.

Maláj repgép: ég nyelte-e el, vagy a föld, nem tudni.

Eloszlik, mint a maláj-gép…

Kámfort játszik: malájosodik.

Talány, mint a maláj madár.

Kuksol, mint maláj gép a végtelen csendben.

Apokrif (rejtett) maláj mese.

Ha a maláj gép nyomára bukkannak, az én mesém is tovább tartott volna.

Égből pottyant malájmesék.

Malájbeszéd ez, fiam!

Maláj mese, meskete.

Töredékek a filippínó (maláj) mondavilágból…

Misztikus, akár a maláj gép esete.

Ez is már csak a maláj mítoszokhoz tartozik.

Immár (ez idáig?) a maláj – és az univerzális - mitológia része.

Oh, te mesebeli Malajzia…!

Zia, zia, égi-földi Malajzia!

Malajzia, aj-jaj!

Ez már csak ilyen maláj-világ.

Maláj mementó.

Elmalájosodunk valamennyien; előbb-utóbb. 

Aki nem tud malájusul, ne beszéljen malájusul.

„Malájunk”, aki a lelkekben vagy…

                                                                                                                   Szenkovits Péter


HÍR: "Akár egy évig is tarthat a március elején, 239 emberrel a fedélzetén eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsainak felkutatása. // origo" - 2014. május 2., péntek - 09:31:52                                                                                                                                       


Blackjack (huszonegy) - kádenciák II.

                                                                             
Menni vagy nem menni (maradni), ez itt a kérdés.

A kivétel erősíti az aggályt.

Él, mint hal a vízben; vész (ég), mint hal a tűzben.

Ember - olykor-olykor jóisten, leggyakrabban meg ördög - a Földön.

Amiként másoktól, úgy magamtól is őriz/véd az alvás; kipihenhet engem az énem.

A mutatványos/exhibicionista gyötrelme/szorongása: azt, hogy az emberek egymásra nem figyelnek, még csak-csak (meg)értem, de, hogy (már) rám se?!

Ha rendet akarsz, készülj a káoszra!

A jövő elkezdődött. Vissza a gödörbe…?

A világnak megtiltani nem lehet, hogy ne zúg(olód)jék, ha jön a végítélet.

A velünk élő (rém)történelem.
A bennünk élő törvénytelen(ség).

Kímélj meg a részletektől! - leginkább akkor szoktuk hangoztatni, ha az ügy, amiről többnyire már előzetesen gyűjtöttünk (így-úgy) információkat, alaposan fölkorbácsolta a kíváncsiságunkat s kibillent az egyensúlyunk.

Amit ma eltehetsz – ne add vissza holnap (se)!

Egy ország gazda(g)sági megújításának/növekedésének/szárnyalásának egyedüli titka (de, ki ne tudná?) – a közmunka.

Ahová lépek, ott stadion terem.

Követelmény. Nem kell csinálni az ég egy adta világon semmit, de azt intenzíven-precízen.

„Te tiszta hülye vagy!” Vajon eléggé meggyőző érv ez a tükör előtt?

A gyermekünk nem a tulajdonunk. Nem birtok, ami adható/vehető, átíratható, örökíthető… Haszonbérleti szerződés vele kapcsolatban – kizárólag spekulációs ügyletnek tekintendő.

Azt mondják, a pénz nem boldogít. Jómagam szívesen vállalnám az áldozati bárány szerepét – természetesen lemondva mindennemű hedonista élvezetről… – e boldogtalanság (olt)árán.

Spiritusz. Bizonyos műfajok/dolgok csak társaságban/csapatban/közösségben művelhetők/működőképesek, de az indíttatás rendszerint magányban fogan.

Minden(ki)nek van ára. Neked is, nekem is. De, ugye, nincs az a pénz…! Vagy mégiscsak?

Tanulni, tanulni, tanulni! – hirdette Lenin. Intelme jottányit sem veszített aktualitásából: Learn, learn, learn!
Bár, a helyzet fokozódik: Learn, better to learn, even better is to learn! (Tanulni, jobban tanulni, még jobban tanulni!) Lábjegyzet: then, head to England and the world! (Aztán, irány Anglia és a világ!) Avagy: köd előttem, köd mögöttem – fog in front of fog behind me!


                                                                                                            Szenkovits Péter -  2014. április 29.



2014. április 26., szombat

Kibírjuk ezt is...!

Élete végéig hordania kell. Lehet csűrni-csavarni, de mégis: földi pályájának a lezáródásáig szemüveges marad. Tragédiaként élte meg, pláne, amikor tükörbe nézett. Már pedig sokszor megtette; rekordokat döntött a korábbi hasonmás-vizslatásaihoz képest. (A kontaktlencse meg a műtét is szóba jöhetne, de ezektől még jobban kirázta a hideg.) Addig tanakodott, amíg csak-csak kivergődött a kelepcének érzett helyzetből, azzal: de hiszen sok mást is, muszáj hordania/használnia az elmúlás(á)ig. Újabb majd újabb okulárét viselni, megszokni; ki fogja (ezt is) bírni. A véget meg nem szabad, nem kell - még szép! - sürgetni.
          

Vas Népe - Jó reggelt, Vas megye! - 2014. április 26., szombat




2014. április 25., péntek

Rovarirtás nemzeti csótányboltban (hozott porral) - kádenciák

                                                                  
A kétharmad nem vész el, csak átalakul! - Einstein után „szabadon”.


Az álmok (újra meg újra) valóra válnak, avagy csodák, már pedig vannak. Beteljesülésük alapfeltétele a totális előkészítés.


Szükség törvényt bont – rezsiönteltségtől rezsim-megmaradásig.


Az értől az óceánig útszakaszra szóló biléta ára összetányérozható. Retúrra nem szokta futni.


Szinte história: az ideiglenesen bolygónkon tartózkodó embercsapatok… Ez korántsem: az átmenetileg hazánkban állomásozó Orbán ármádiák…


(Űr)álláshirdetés: Ember-ember nyelvű tolmács munkakörbe filantrópot keresünk. Jelzéseket „Versenyképes univerzumi jövedelem” jeligével az Örökkévaló/Tér/Idő redakcióba várunk.


Nincsen új (tantárgy) a nap alatt: világnézetünk darabjai.


A végpontok annyira megközelítik egymást, hogy összeolvad(hat)nak.


Egymillió lépés agyféltekénkben. És még egymillió (a másik felében)… - az Ismerd meg hazádat/házadat! nevezetű füzérben (szériában).


Akció: életpálya-modell és -matrica kapható. Pörgesse meg a szerencsekereket (is)!


In memoriam(?) kikelet. Kontyosverébként, á la Pacsirta Rádió, kántáljuk kórusban: amit ma eldalolhatsz, azt ne halaszd holnapra, s ne száműzhessenek honlapra!


Romház kövein megjelent egy cédula: nemzeti csótányboltban rovarirtást vállal (hozott porral) doktor Varsányiné - Örkény után „szabadon”.
                                                                                                                                                                                                                                                                                                             Szenkovits Péter
                                                                                                                                      







2014. április 23., szerda

Öntudatra ébredünk-e? - Transzcendens; amerikai-kínai-angol film


Talán mégsem lehetetlen vállalkozás jelezni, megmutatni, vállalni, hogy igenis van, létezik öntudat, önérzet.
S persze, az se hallgatandó el, hogy az ember önellentmondásba keveredhet (keveredik is): szeretünk valakit, valamit, s olykor-olykor meg nem szenvedhetjük. De hiszen, halandók vagyunk.

Nem haszontalan számot vetni azzal sem: mesterséges – földi lény keze alkotta - intelligencia létrehozása, mások tudatának bármiféle manipulálása bizony nem függ össze, sőt, ellentétes kozmikus, megfoghatatlannak tűnő erőkkel (is). Nagyon az altalajban gyökerezik. Emberellenes.

A Transzcendens (Transcendence) című amerikai, kínai, angol kiagyalt, fantázia szülte filmalkotás annyi, de annyi mindent elővarázsol a cilindere(in)kből, hogy nem győzzük szortírozni/osztályozni a lávaszerűen kilövellő selyemkendőket, nyuszikat, galambokat… Rendező: Wally Pfister. 

Egy (film)alkotás attól is válik értékké (avagy leginkább attól), hogy nem pusztán azzal köt le, amit megmutat, és amiről szól, hanem, hogy miféle (további) vetítőgépeket indít el bennünk, melyek önmagunk kusza gondolat- és érzésvilágát igyekszik „lepörgetni”, a rendszerezés igényével, amúgy persze soha be nem teljesülő/teljesíthető vágyával.

Íme, a tökéletes, a mesterséges, a szintetikus – az érzékfeletti – ember; nézzünk csak körbe, tessék, csak, tessék! Közben meg el is hisszük: (fél)isten. Aki újra meg újra – művi s rafinált, hitvány módon – a tudat(unk), a lényeg(ünk) átformálásával akarja elérni és sokszor el is éri önös céljait. Profánabbul: úgy le- meg elbutítja segéderőire támaszkodva a tömegeket, hogy az orruknál fogva vezeti a tucat egyénekből verbuvált – vak meg süketnéma - sereget. Sarkall sátáni tettekre is akár. S lehetőleg még a tapsvihar, az ováció se maradjon el!

Tekintsünk csak végig e korábbi pár (ezer) esztendőn; alaposan át lehet(ett) gyúrni, formálni, azaz verni a masszát. Hát, továbbra is ez (lenne) a perspektíva? Szépek a kilátások…
Ha csak nem ébredünk (ön)tudatunkra, s nem lobban föl az önérzetünk. Filmszínház az egész világ. Itt az idő.
                                                                                                          Vas Népe, 2014. május 6., kedd



2014. április 19., szombat

A szavak tisztasága - Benkő Károly (1923-2014) - Ezt a nekrológot nem volt hajlandó leközölni a Vas Népe, ezért minden kapcsolatot megszüntettem a jelenlegi PLT-vel, melynek egyik ügyvezetője, Kázmér Judit - még mindig - elnökségi tag a Magyar Lapkiadók Egyesületében...

A szavak tisztasága

Szenvedélyesen szerette a szavakat a nádasdi születésű Benkő Károly (1923-2014). Magatartása összhangban állt a szóalakok hamisítatlan jelentésével. Csapatjátékos maradt kapitányként is, s ha mint főszerkesztőt az egykori állampárt megdorgálta ezért, vagy azért, a felelősséget nem hárította tovább a beosztottaira. Elsimította a ráncokat úgy, hogy  senkinek az érzékenységét nem sebezte meg. Vitatkozáskor sem a rangját használta nyomatékul, hanem az érvekhez, a meggyőzéshez ragaszkodott. Humora elegáns csomagolóanyagként a keserű pirulákat is legyűrhetővé tette.

Nem satírozta ki magából soha, mekkora utat is tett meg az értől az óceánig, azaz Nádasdtól a Magyar Újságírók Országos Szövetségének titkári székéig. Négyévesen, kántortanító édesapjának ölében ülve már orgonált (apja - csak ebben az értelemben - pedálozott), hatéves volt, amikor Herénybe költöztek. A pécsi tanítóképző elvégzése után a harcmező nevezetű „oskola” volt a legelső „katedrája”; a békének a domonkos rendieknél kántor-karnagyként örvendezhetett. A szabadságnak ugyan már csak pár évig, mert zalai – falusi - tanítóskodás, kántorkodás idején akár csak az országot, őt magát is kalodába kényszerítették. Nem először s nem is utoljára kellett gúzsba kötve tánclépéseket tanulni. Óvatosan araszolgatni a kályhától, aztán… Okított ismeretelméletet, majd belecsöppent a sajtó világába. A forradalom előtt a Zalai Hírlap, utána – tizenhét esztendeig – a Fejér Megyei Hírlap élén állt. Ama bizonyos szekér nem szaladt el vele soha; minden rendű s rangú kollégát, hírlapírótól takarítónőig, a szerint mért, amiképpen teljesített. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének évtizednyi ideig volt a titkára, a MÚOSZ levéltárának megalapítása, izmosodása hangyaszorgalmának a bizonysága.  Nyugdíjasként is örök nyughatatlan maradt ember- és értékbecsülőként.

Mániákusan gyűjtötte a könyveket. Archívumában maradt az utókorra a világ egyik legkisebb kötete: három, három és fél milliméteres, a miatyánk van benne a világ hét nyelvén.  A legkedvesebb (horvát nyelvű) bibliája, a sok közül, Sopronban készült, 1848-ban. A Harasztifaluban élő nagymamájáé volt. A benne őrzött lepréselt ibolya nagyanyja, nagyapja sírdombja mögül való.

„Ott kezdődik a bölcsesség, hogy az ember tudja, mit, hol talál meg”, hangoztatta túl a kilencedik ikszen is, akárcsak azt: „A televíziótól rab leszel. Le vagy bénítva, éppen csak lánc nincs rajtad”.

Rajongott a tengerért; Várna, Kréta, Mallorca… Élete párjával, Szilviával két-két hetet töltött tavasszal és ősszel a nagy víz partján. Miközben ott is kutatta/kereste a szavak tisztaságát. Meg is lelte.

                                                                                              szp - MÚOSZ Hírlevél, 2014. május 5., hétfő                                                                                                                       

2014. április 16., szerda

Intelem - nagyhéten

Jeladás… Majdnem ütköztünk, állapítja meg inkább egykedvűen, mint ijedten az anyósülésben a siheder. Apjának még idejében sikerült visszarántania a túlsó sávba átcsúszó kocsijuk volánját. Jézusom! Amúgy harminc éve vezet. Néhanapján érezte úgy, príma sofőr. Az idő tájt szokott is kisebb-nagyobb galibát okozni, mert (nála) a túlzott magabiztosság zabolátlansággal párosul(t). A konzekvenciák levonása után jó ideig megint nem szokott gond lenni. Amíg nem szaladt el újólag a szekér... Most belé villant: kvázi újjászülettek. Nem lehet véletlen az intelem nagyhéten.
          

(Jó reggelt, Vas megye! - Vas Népe, 2014. április 16., szerda)




2014. április 12., szombat

A mérleg egyensúlyban - Szabó Gyula (1930-2014)

Kunszentmárton, Siklós, Budatétény – bárhol járt, bármit csinált, mindig tudta: áldozatokat kell hozni azért, hogy az ember valamit elérjen.

Szabó Gyula (1930-2014) színművész élete, ellentétben szokványosnak mondható nevével, korántsem volt mindennapos. Univerzális parasztembernek vallotta magát akkor is, amikor már minden begyűjthető díj életpolcán sorakozott.
Kunszentmártonban családja kilencedik gyermekeként cseperedett föl. Szerette falni a betűket, ám egyszer elfelejtette megtanulni az iskolai kötelező verset. Büntetésből a tanárát haza kellett kísérnie, a télikertben pótolta a mulasztást. Hokedli, rajta a könyv. Fantáziált, merengett a növények között „bezárva”. Ám hamarosan egy bögre kakaót kapott „segédanyagként”; ritka finomságnak számított ez faluhelyen. A pedagógus megsimogatta a buksiját, s abban a pillanatban szeretet, hála, csodálkozás keveredett a kisdiákban. Örült, hogy öröm érte. Öt perc elteltével: „Készen vagyok, tessék csak meghallgatni!”. S bizony, nem füllentett. Hamarosan még egy füles „energiaital” érkezett.
Amikor pedig – huszonnégy évesen – színi diplomával a zsebében tért vissza szülőfalujába (ma már város), két tepsi frissen sült törpeharcsával várták, amit nála huszonegy évvel idősebb bátyja tett eléje az asztalra, ekképpen jelezve: elfogadtunk, öcskös, felnőtté avatunk.
„Sodort az élet. Megtanultam, háromféle dolog szükségeltetik egy jó színész számára: drámaiság, líraiság, humor. Ebből az egyiknek nagyon jónak kell lennie, s ha az gazdagszik, dagad a másik kettő is”, fejtette ki éppen e hasábokon, évtizednyi ideje budatétényi otthonában. „Annyira lekötött a pálya, a tanulnivaló, a befogadni való, a helytállás. Nem felejtem el apám szavait: ha egyszer elkezdesz valamit, azt nem szabad félbehagyni… Persze, amikor a hatvanas évek derekán, egy klinikán feküdtem, belém villant: hajlékonyak, törékenyek vagyunk, megsérülhetünk, de önmagunkat meg kell tudni gyógyítanunk. A jövő, a gyerekeim érdekében. Cselekedni kell. A sikertelenségből tovább kell lépni.”
Mindig előbbre és előbbre tudott másokat lendíteni. Az orgánumával (is); a Magyar Népmesék sorozat nélküle elképzelhetetlen. Úton-útfélen meg-megállították azzal: „Az ön hangján nőttünk fel!”. S a csupa szív Bubó doktor, a tündéri Frakk, Pumukli jóságos Éder bácsija, de a dr. Agy is „ő”. Klasszikusnál-klasszikusabb Columboként (igen: Kálámbóként). Szerény életvitel, alábecsült képességek, ám a mi gyűrött ballonkabátos kopónk fölfigyel a logikai ellentmondásokra, s előbb-utóbb (csupán idő kérdése) mindent/mindenkit leleplez. „Csak még valamit…”. Szóval nincs kibúvás. „Sokat tanultam tőle: közvetlenséget, szuggesztivitást, feltétlen őszinteséget”, ismerte el Szabó Gyula.
A Tenkes kapitányában (1963) Buga Jakabként állít(ott) elénk ideált. Viaszfigura őrzi a művész emlékét; Siklós városa díszpolgári címmel hajtott fejet előtte.
„Az igazság mérlege néha kibillenhet, de végül is egyensúlyba kerül. Az élet szent okokból élni akar, s hit nélkül nem lehet élni”, tett minderről tanúbizonyságot, amiként arról: „Nekem nincs jogom panaszkodni, nem is akarok. De, hogy ne panaszkodjak, ahhoz nagyon sokat kell tennem.”
Példamutatása volt az aranyfedezete.

                                                                                                     (Vas Népe, 2014. április 12., szombat) 

2014. április 11., péntek

Milyen az "itt-létünk"?

Jó kétméteresnek lenni? – firtatja a hölgy a zsiráfgondozó típusú férfiembertől a liftajtó csukódásakor. Emelkednek. Zárlat; a termetes fazon pontosan úgy jár, mint amikor tartalékos bakaként be akarták hívni „összetartásra”, s a fő nacsalnyik neki szegezte a kérdést: hol lakik? Hu-juj! Most belenézett a felvonó tükrébe, végigmérte magát: milyen ekkorának lenni? Anno a bizottság előtt megkukult, meg is kapta: köszönjük, menjen szépen haza, talán legközelebb… A felvonó ajtaja kinyílt a célemeletnél. Csak-csak kipréselte magából: - Hááát, bocsánat, de nem is tudom… Kezét csókolom! Azóta is filózik a kétszáz centis „itt-létén”.

(Jó reggelt! - Vas Népe, 2014. április 11., péntek)
          

2014. április 10., csütörtök

Megérint és mesél Koncz Zsuzsa - Csak az lehet szabad, akit pénz nem butít, szó nem vakít...


Április tizenötödikén, kedden 19 órakor Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas énekművész a szombathelyi Agora- Művelődési és Sportházban ad koncertet.

Régi dalok, úgymond másféle régi, új és legújabb dalok is fölcsendülnek a jövő keddi koncerten, vázolta telefonos érdeklődésünkre Koncz Zsuzsa. Azt a hírt nem erősítette meg (merthogy nem dicsekvős típus), de nem is cáfolta, hogy a március tizennegyediki, budapesti föllépése az Arénában zajos sikert aratott.
A vasi megyeszékhelyre évtizedek óta szinte hazajár, s nem „csak” azért, mert itt született az édesanyja. Rajongótáborát – ki ne tudná? - mifelénk is valamennyi nemzedék tagjai alkotják.
Nagyvonalú skiccelés, 1962: Ki mit tud?, 1964: ekkorra datálódik az igazi elindulás (éppen félszáz esztendeje!), 1972: Élünk és meghalunk, 2010: a 37. album, tavaly pedig a harmincnyolcadik, a Tündérország című. „Még mindig örömmel tud eltölteni, ha egy CD-m elkészül, és a kezembe veszem.”
E leány/asszony/művésznő rendületlenül barangol, képletesen és valóságosan is, a domboldalakon; kézen fog bennünket. Ki ne ismerné Bródy dalát: „fekszel a fűben és eljön a szél, / megérint téged és halkan mesél, / valóság nincs, te nem létezel, / az élet csak álom, ne ébredj fel, / eljön az óra és szabad leszel, / megérted végül, hogy szeretni kell…”.
Kányádi Sándor élő klasszikus költőnk vers(ének)e is megszólal Zsuzsa interpretálásában: „Nekem az ég régen is kék volt, ha kék volt. / Nekem a jó régen is jó volt, ha jó volt. / Minek mondjam utólag rossznak, / csapjak föl én is buzgó panaszosnak?”. S annyi más mellett Heltai Jenőt is meg-megidézi, a néhai „Cipő” újrateremtésében: „Míg több jut egynek, másnak kevesebb, / nincs még szabadság.” „Tudd meg, szabad csak az, / akit pénz nem butít, szó nem vakít, / se hang, se kincs nem veszteget meg, / az, aki nyíltan gyűlölhet és szerethet.”
Berlinből érkezik Szombathelyre Zsuzsa, aki, Szabó István Oscar-díjas rendező szavaival: „Nem tesz ő semmi mást, mint tisztán, világosan, játékos kedvvel és elszántan, őszinte érzelemmel énekli érzéseinket”.
Mindmáig vallja: „Nekem egy-egy koncert igazi ünnep. Az együvé tartozás érzését erősíti”. 
Ebben (is) lehet részünk április 15-én, az Agora MSH-ban.

                                                                                                                     (Vas Népe, 2014. április  9.) 


2014. április 6., vasárnap

Élni, pedig, szabadon lehet...(?)


„Oly korban éltem én e földön…”; vajon miképpen érezne/ábrázolna ma Radnóti Miklós, hetven esztendő elmúltával? Hét évvel korábbról (1937) hallható József Attila kiáltása: „meddig lesz hely, hol fölolvashatol?”.
Azt sejtettük nebulóként, halhatatlanok, de azt nem, hogy aggodalmuk elévülhetetlen.
S az is marad, mindaddig, amíg nem mutat végleg pirosat/tilosat evilági létünk szemaforja?

A földhöz tapadás – rögösödés - törvényszerű velejárója e sárgolyós bolyongásnak? Maradunk, hát, a földszinten, „t a l a j donképpen” megelégszünk ennyivel?
Földátverés; avagy ez a parcella törvényének szava. Füstölgés: ebbe is jól „beleásták” magukat. A dohány hatalma – a hatalom dohánya. A stadionok bajnokai, most aztán, mindent vinnének.
Öntömjénezés, permanens. Kemikáliák, utóbb konzerválás – a szavatossági idő végtelen.
Jöhet immár a balzsam(ozás). Mauzóleumépítés, köz(g)épszer, avagy állami monopólium jeligével.
Vita - nincs. Punktum. Csak mi. Senki más. Szabadon választható (szavazó)urna; urambátyámék, tessék, szigetel(őd)ni!

Abszurd. Közép, kelet - Európa? Putyinológia. „Magyarország aláírta Oroszországgal a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelnyújtásra vonatkozó megállapodást – közölte…” az ázsiai ázsiójú, minden eddiginél „központosítottabb/nemzetibb” hírügynökség.

Tényleg naivitás (lenne) itt és most arról is merengeni, hogy ez az egész földön belüliségünk másról, többről szól, mint banális, köznapi tekintélyuralomról, basáskodásról, netán rabigáról? Talán-talán olyan lehetőségekről (is), amelyek esetében teljesen huszadrangú, hogy bárkinek/bárminek milyen a fizimiskája, az arculata, avagy mennyit kóstál a – brancsbeliek – tulajdona/vagyona?
Egyébiránt meg közösek ám (még szép!) a béklyóink; behatárolt – a legtöbb tekintetben - a fizikai mozgásterünk. Függőlegesen: néhány ezer méter magasan már nem (vagy alig-alig) kapunk levegőt, a kéreg alatt (leszámítva a mesterséges és természetes üregeket) úgyszintén nem. Az elegendő „hatáskör-e”, ha mondjuk az Egyenlítő (cirka negyvenezer kilométer) hosszának akár sokszorosát is megtesszük, ide-oda, keresztül-kasul csavarogva e sártekén?  Karib-szerű kalandozások, agyak szappanoperás lúgozása éjjel-nappal…
S önmagunk – meg egymás – felé és a sors, a Teremtő irányába vajon mekkora utakat lehetne bejárnunk, miféle akadályokat kellene legyűrnünk, hogy szelíd(ebb) legyen az álmunk, amikor – napi nyugodalomban – a kozmoszt kóstolgatjuk? Mielőtt az univerzum végtelen menüsora (csendsorozata?) következne.
Uramfia! Mi a távlatokat deszkáznánk be – izolálódnánk – pallók passzítása, összeillesztése helyett?

„Az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk” - József Attila, Thomas Mann üdvözlése.  S Radnóti kórképe, Töredéke: „Oly korban éltem én e földön, / mikor ki szót emelt, az bujhatott, / s rághatta szégyenében ökleit…”.

E hal(l)hatatlanok aggodalma, ugye, elévült?
S élni, pedig, ugye, szabadon lehet...(?)!

2014. április 3., csütörtök

Az optimális válasz(tás)okért: MÁK

Miképpen reagálunk meglepő, váratlan helyzetekben? Ennél markánsabb jellemjelzőnk aligha létezik. Már pedig kinek az életében ne bukkannának föl megdöbbentő fordulatok, valószínűtlen események? Amikor is a legoptimálisabb válaszokat kellene, lehetőleg nyomban, meglelnünk. Genetika, alkat és – képességfejlesztés kérdése. Hát, igencsak hasznos lenne (mielőbb) beiktatni a tananyagba – emelt óraszámban -, nevezzük akár így: a meglepő ábrák kulcsai (egyszerűen csak: MÁK) nevű tárgyat. S akkor a szokatlan helyzetekben, száműzve az elképedést, akár még mázlink (malacunk) is lehetne...
          

  (Jó reggelt! -  Vas Népe, 2013. április 3., csütörtök)