2015. április 26., vasárnap

Jeruzsálem bennünk él/lakik

     
          
Lokálisan/globálisan; szintézisben. Legalábbis törekedni rá. S a másik szívével-fejével érezni/gondolkodni; idealizmus? Az. Mégis kitűzendő cél. Hm. Csak végre-valahára le tudnánk győzni önmagunkat; alapprobléma.
Szól a kakukk. Számolom. Hét… Év, évtized? Mikortól számítandó? Elhallgat, de rázendít egy másik. Újraszámolás, újra tervezés. Az itt-létidő(nke)t „lövi be”, avagy a majdanit/ottanit? Szóval évezred léptékű, évmilliós…? Vagy az idő, mint olyan, szubjektív tév- és távképződmény, ember kreálta lét fogódzó, kapaszkodó, feldolgozandó egység(rendszer)?
Hét nap. S hétszer megmártózni a Jordán folyóban. Hétfejű sárkány. Hetedíziglen. Hétmérföldes. A hétszázát!
Hétmilliárd bolygótárs. Jelenleg. Hétmérföldes csizmában – merre, hogyan tovább? Hétalvók; ébresztő!
A pusztítás örök. Ez pedig vigasz, merthogy akkor az élet is az. Végtelen. Folyamatos műszakban. Azaz végérvényesen még nem sikerült megsemmisíteni/leáll(íta)ni. Vagy ez az egész mindenség csupán látszat; látszólagos? Érzéki csalódás? Az is, hogy bennem vagyok magamban? Lélegzünk egymásban/egymással?
Nini! A testem lapogatható/tapogatható. Az ujjaim – úgy-ahogy – el-eltalálják (jól-rosszul) a számítógép/laptop/telefon billentyűzetét. Én írok? Vezettetett (netán: vezeklő) vagyok?
Hol kezdődik az én? Test, szellem, (l)élek; oké!
A fogam – speciel – mennyiben tartozik hozzám? A tejfog? A rendes? Az elvesztés módja? Átadja a helyét a soron következő „véglegesnek”? Ha kitörik, ha kiütik, ha (be)robban?
Szabvány-énem leképeztetett e földjárdán (hegyek-völgyek között…). Ráülök, teszem azt, a biológiai (űr)ülőkére, pottyantós szertartást veszek fel: (mű)láb roggyant, üreg megcélozva. Stimmel. (Szerencsés esetben.) A salak távozik.
Tényleg?
Menetrend(szertelenség). És trendiség. Aki kilóg a sorból (bárhogyan is) – megnézheti magát. Annak vége. Holott az a kezdet: másképp, másféle optikával/mércével.
Kíváncsi vagyok, nem rabszolga. Ráadásul türelmes meg udvarias. Elvileg. (Márainak – géniuszként - könnyű/könnyebb volt?)
Csatazaj, mikro háborúknak álcázott világterror/izmus/ (hányadik is?). Egy valami nem – nem igen – harsog/dübörög (immár): a testet-lelket építő csend. Szétrobbanunk a közlési kényszertől. A semmit mondás - a nihilizációs ártalom - maga a kénköves pokol.
Hiába, a sátán soha nem alszik. Mások a kódjai. Ember alattiak. Frappáns definíció szükségeltetne, persze, a homo sapiensre – leány/legény legyen a talpán, aki ezt fölmutatja.
Jézus – Mária -; íme, az…! Gazember(?).
Jeruzsálem. Minden világok találkozási (ütköző)pontja. Az origónk. Az emberiség fővárosa. Békebarlang: óvó-, búvóhely. A zsidók ősi/örök fellegvára. A Megváltó metropolisza. Mohamed legbensőségesebb otthona. Talmud. Korán. Biblia. Vállalás és tagadás. Befogadás és kiűzetés. Hitvallás és árulás. Élet/halál; létadó, -vevő.
Meg várakozás. Megváltásra. De ne(m) ölbe tett kézzel, tátott szájjal, alacsonyan szálló sült galambra bambulón; nekem, a „kiváltságosnak” minden (mi luxus) jár alapon… Sohasem/semmikor sem könyökölve/tiporva, az égi/földi mannától, létlehetőségtől másokat/bárkit – a jajveszékelő/fuldokló menekült milliókat/milliárdokat nem magukra, sanyarú sorsukra hagyva, haldoklásra, pusztulásra ítél(tet)ve; mint bolhát magáról lerázó kutyaként -, senkit sem kifosztva/megalázva/kirekesztve. (Szavak...?!)
Szintézisben. Önmagunkkal, egymással. Lokálisan/globálisan.

                                                                                                   www.alon.hu

2015. április 22., szerda

A Föld Napja (április 22-e) – Itt élned s… - Lámpagyújtogatók


                                                                   Forrás: Népszabadság, 2015. április 22., szerda


„SS-tizedesként a ’létesítménykezeléshez’ tartozott, Oskar Gröninget azonban ’Könyvelőnek’ hívták. Az 1942-ben az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba vezényelt, banktisztviselőből lett tisztes…”
„…Magyarországról közel 140 szerelvénnyel több mint 420 ezer embert, többségében zsidót deportáltak a haláltáborba. Több mint hét évtized elteltével Gröning bíróság előtt áll az észak-németországi Lüdeburgban. A vád szerint legalább 300 ezer ember meggyilkolásában volt bűnsegéd a guruló járókerettel közlekedő 93 éves aggastyán.”
„…nem tagadta, hogy hazafias lelkesedésből csatlakozott az SS-hez.”
„…amikor 1942-ben Auschwitzba vezényelték, az SS-bajtársak vodkát vedeltek és olajos heringet ettek. Elképesztő korrupciót és feketekereskedelmet tapasztalt, akár egy tankot is lehetett volna venni.”
„ - Parancsra cselekedtünk, erre idomítottak minket – védekezett a volt tizedes.”
                                                                      /”Parancsokat követtünk, erre idomítottak” - D.A./


„A Bardo Múzeum elleni merénylet után egy hónappal Tunézia lassan kezd magához térni.”
„Ammar Alaya… egy hónapja félve lépi át az épület ajtaját. Attól tart, hogy a merénylet, amit a könyvtárszobából hallgatott végig, bármikor megismétlődhet.”
„ – Persze, hogy félek! De attól sokkal inkább tartok, hogy elmaradnak a turisták, és nem tudok megélni - mondja Hichem, aki ’Szervusz, vízibusz!’ kiáltással próbálja becsalogatni a magyarokat kendőüzletébe.”
„ – Vannak, akik azért jönnek, mert meg akarják érteni a történteket, támogatásukról biztosítani a helyieket, és megmutatni, hogy nem félnek – mondta Ahmed Riahi karthágói idegenvezető, aki nem érti a támadást.”
„ - Ez egy toleráns ország. A merénylet az erkölcsünk, hagyományaink és vallásunk ellen való.”
                                                            /Tank az üdülőparadicsomban – Körösi Ivett/


„ A Földközi-tengeren  a hét végén felborult hajó túlélői között volt kér arab férfi, akit az olasz hatóságok kedden vettek őrizetbe.
…Az olasz ügyészség szerint a többszörös emberöléssel vádolt kapitány, Mohamed Ali Malek nekivezette a hajót egy segíteni érkező másik hajónak.”
                                                                       /Emberkereskedők a menekültek között – (BBC)/


„Szép intellektuális kihívás előtt áll a magyar kormány és különösen a külügyminisztere. Éppen csak közölte velünk meglepő újítását, miszerint a magyar külpolitika ’keresztény külpolitika’ – akármit jelentsen is ez.”
„…szép diplomáciai feladat lesz a török-örmény viszályban való keresztényalapú állásfoglalás. (Igaz is: helyreálltak már a magyar-örmény diplomáciai kapcsolatok, amelyek az azeri baltás gyilkos – vigyázat! nem keresztény! – kiadása nyomán szakadtak meg? Attól tartok, nem.) Erdogan török elnök, nem hiszem, hogy örülni fog a keresztényalapú magyar állásfoglalásnak, mert ilyen tartalmú nyilatkozatok miatt szoktak romlani Törökország kapcsolatai az adott országgal.”
                /Kereszténynek lenni bizony nehéz – Hajdu Nóra, az Együtt külügyi szakpolitikusa/


„A magyar és a kazah ügyészség tapasztalatokat cserél ’az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmének és az ügyészi munkát érintő kérdéseiről’- derül ki a két szervezet közötti együttműködési megállapodásból.”
„Kazahsztán politikai rendszerét tekintve diktatúra, ahol nem tartanak szabad választásokat, s a parlamenti ellenzék is kormánypárti, független intézmények pedig nem működhetnek.”
                                                                                                               /Tanuló, vezető – (L.K.)/






„’Az új politika lényege, hogy a politikusoknak, közéleti szereplőknek, választott tisztségviselőknek viselniük kell a felelősséget tetteikért. Meglopni, becsapni egy országot következmények nélkül ne lehessen. A magyar társadalom joggal követeli a politikai kiváltságok felszámolását, a mentességek megszüntetését’ – írta egykor Lázár János. Ehhez nem is tennénk hozzá semmit, csak a biztatást: most bebizonyíthatja, méghozzá saját magán, hogy az új politika tényleg létezik, és nem csak egy marketingeszköz volt, mint egykor a polgári Magyarország.”
                                                                                                  /Csak azért se – Hargitai Miklós/


„A haszonbérleti pályázatok elbírálásakor vannak objektív és szubjektív elemek. Az objektív ügyekben a legjobb mutatói voltak a zrt.-nek – csakhogy az egész pályáztatást úgy találták ki, hogy a gazdálkodási tervre adható a legtöbb pont. Annak elbírálása pedig szubjektív megítélés kérdése, hogy annak adhassák a földet, akinek akarják.”
„A bírálati lapokból egyértelműen bebizonyosodott: a legfőbb cél az volt, hogy a zrt. sehol se nyerjen, ahol más is pályázott.”
                                                                             /Nemzeti lepontozás – Tanács István, Szeged/


„Mi kerül ezen ennyibe? Pécsi Kálmán fővárosi ügyvédben akkor fogalmazódott meg a kérdés, amikor áthaladt a széttúrt Széll Kálmán téren. S mint a régi kabarétréfában: minél inkább szétszedte vizsgálata tárgyát, annál kevésbé értette: mi kerül ezen 5 323 809 524 forintba? S ha tényleg annyi, miért nem akarnak elszámolni?”
                                                                                       /Mi kerül ezen ennyibe? – Szalai Anna/


„…akinek olyan pechje van, hogy pont a Fidesz országlása alatt végezne egyetemet, annak konkrétan az életével, a jövőjével szórakoznak.”
                                                                                                  /A boncasztalon – N. Kósa Judit/

„Mintha éppen átszakadna az elkeseredés gátja az egészségügyben. Egyre többen csatlakoznak a fekete trikós nővérek mozgalmához, sőt már egész csoportok alakulnak, hogy tiltakozzanak az ápolók munkakörülményei, minden vonatkozásban kiszolgáltatott helyzetük, megmagyarázhatatlanul alacsony jövedelmük miatt.”
„Ebben a helyzetben viszont úgy érzik (ápolók, orvosok, betegek – szp), nekik nem marad más, mint a Nyugat, vagy ha nem, ha itt maradnak, akkor a Kelet és a szakmai feudalizmusban való hosszú alávetettség.”
„Itt is jogos a fekete trikó. Sötétlik az ágazat.”
                                                                                                  /Sötétlik az ágazat – Danó Anna/


„Közös nyilatkozatot írt alá a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért elnevezésű program keretében öt partnerszervezettel a MOB. A dokumentumot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar, továbbá a Budapesti és a Pest Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége képviselői látták el kézjegyükkel. Az aláírók szerint a rendezésnek vállalható költségek mellett fejlődést és hasznot kell hoznia.
                                                                                                  /Lapszél - Ötkarikás nyilatkozat/

„A kamarák gyakorlatilag kormányzati elnyomó szervezetek.”
                                                            /Kommentek a Nolon - Tiltakoznak az ápolók – romilid/


Borkai Zsolt, Győr polgármestere, korábbi tornász olimpiai bajnok, a MOB (Magyar Olimpia Bizottság) jelenlegi elnöke:
„ – Mi egyebet tehetnénk, mint szélnek eresztjük a gyerekeket.” /Az „utánpótlásrészleget” - szp/
„…ha semmire nem találunk megoldást, akkor nem tehetünk mást, be kell szántanunk a pályát.”                                                                   
                                   /Nem szeretnék szántani – (felcím) Győr Borkai Zsolt polgármester
                                   is meglehetősen sötéten látja az ETO jövőjét - Bruckner Gábor/


„… a mélyben a Jobbikhoz húzódnak a Fideszben csalódottak, a logika: ’ezek legalább nem lopnak’, és ’felvágják az udvaron a fát’. Ne becsüljük le egyik motívumot se!
Ne legyen kétségünk, 2018-ban, ha kell, összeállnak…”
„A király és a fővezér nevét se kell újra tanulni, és a jövőre vonatkozó köszönés is olyan magától értetődő lesz, mint az elvtársazás a Kádár-korszakban. Orbán tarsolylemezt csatol az oldalára, Vona dekázni tanul. Nem nagy áldozat egy országért.
De akkor már a baloldaltól egy kicsit kevés lesz politikai értékelésnek annyi, hogy ’ez most nem jött össze’. Nekik.”
                                                                                                                /Fonódó – Simkó János/


„’Hát eljött, amire ősidők óta vártunk. Történelmi jelentőségű szerdai napnak ígérkezik 2015. április 22-e. Közép-európai idő szerint 19 órakor felbocsátjuk az emberiség első filmes üzenetét egy távoli galaxis civilizációja felé.’ Ez a hír terjed több internetes fórumon, de akit az a boldog reménykedés tölt el, hogy kapcsolatot találtunk valamely idegen civilizációval, az téved. Még sajátunkkal sem igen sikerül… Ám az kétségtelen: a Lámpagyújtogatók című, kultúr sci-fiként meghatározott film alkotói felettébb ügyes reklámhadjárattal vették be – egy idegen civilizáció helyett, egyelőre – Magyarországot.”
„…készült egy film, amely …keretjátékba foglalja …42 magyar előadó- és képzőművész, tudós, sportoló és üzletember válaszait földi létezésünk legfontosabb kérdéseire. Arra, hogy miben különbözünk a többi lénytől, mitől nevezhetjük magunkat embernek, melyik volt az a pillanat, amikor a válaszolók először érteni vélték létezésük lényegét, azaz ’felgyulladt bennük a lámpa’. Mindezt azért, hogy kiderüljön: értelmes, tisztességes gondolkodó ember számára ezek a válaszok, az eszmélkedés tapasztalatai igencsak hasonlítanak, így a válaszok egységes üzenetté állnak össze. Amelyet aztán … rakétával igyekeznek eljuttatni a távoli galaxisba.”
„A dátum nem véletlen: április 22-e a Föld napja. Az üzenetet tartalmazó rakéta elindul tehát, s bár messzi galaxisokba nyilván nem jut el, ám ha csupán a földlakókhoz eljut, már annak is örülhetünk.”
                                                                                         /Film – Űrlényeg – Trencsényi Zoltán/


                                                              
                                                            Idézetek: Népszabadság, 2015. április 22., szerda






2015. április 17., péntek

A Vörös és fekete Kaposváron - világrekord-kísérlet, ám, fehéren-feketén (ezúttal): meghiúsult



Serceg/sistereg a levegő, még szép, hiszen világrekord-kísérlet következik. Kaposvár, Csiky Gergely Színház, 2015. április 15., szerda, főpróba. Stendhal (eredeti neve: Henri Beyle, 1783-1842)-Müller Péter Sziámi-Tolcsvay László Vörös és fekete című, regényes musical műfajúra keresztelt alkotásának startja – ősbemutatója – zajlik Funtek Frigyes rendezésében.
A legelső taktusok (zenei vezető: Faragó Béla) hatalmas levegővételre inspirálók: nincs mese – avagy: éppen, hogy van – csoda születik! Fergeteges nyitó-, csoportkép, bűvkörébe von a Társulat színe-java (koreográfus: Vincze Balázs). Julien Sorel világába (Napóleon utáni periódus) csöppenünk, még inkább: ott, abban létezünk. Hu-juj; ilyesmiért érdemes teátrumba zarándokolni!

Ígéretesnél több, pontosabban: fantasztikus a kezdet. Ámbár nyomban megszólal odabent a kisördög (merthogy láttunk már karón varjút): miképpen lehetséges ezt srófolni?! A pornép soraiból származó főhősünk házitanító kisvárosi (kis stílű) polgármester uraméknál, tüneményes lurkókkal, csuda-klassz, szívünket-lelkünket  mesterien-érzékenyen nyitogató betétdalokkal, -képekkel, majdhogynem sodrással. A Julien (a már ígéretnél jóval több Wunderlich József) és Fouqué (a briliáns Sarkadi Kiss Sándor), az ifjú s a korosabb férfiember közötti örök barátság tényleg olvasztja vaj-énünket az élet-serpenyőben. S aztán utat tör magának a szerelem Julien s a háromgyermekes polgármesterné között, bonyodalmak; magánéletiek és persze közérdekűek is. Mindahány – ember az ember mióta világ a világ – át- meg áthallik mostani korszakunkba, éppen e világi (evilági) bolyongásainkba, térségünk (nem fajsúlytalan) bizonytalanságait, gyarlóságait, bűneit is ostorozva. Tehát minden stimmel, helyben vagyunk (aktuális, találó ki- s beszólogatásokkal is egyetemben) regisztrálhatnánk, csakhogy: a kezdeti magaslati szférákból szépen, lassan, mondhatni komótosan - nem még magasságosabb övezetekbe érkezünk, hanem - ereszkedünk lefelé. Hoppá, de hiszen talajra érkezünk. Nem, nem zuhanás. Sima landolás. Másképpen: hamar, túlontúl hamar elfogy az a bizonyos – kezdeti - szufla.  Dalban, szövegben, cselekményszövésben, képben, mozgásban, úgy az egészben. Mindenben.
Maximálisan korrekt, eszeveszetten munkaigényes, de – fájdalom! - korántsem grandiózus. Az angyal annyira, de annyira át szeretne szállni a légen, és úgy kívánjuk, óhajtanánk mindahányan, s egyszer-egyszer tényleg, majdnem, hipp-hopp; de máris, megint, mégis elillan(t). Teringettét!

Vannak megmagyarázhatatlan dolgok (ki ne tudná?). Amikor egy közös ügyért kivétel nélkül mindenki belead apait-anyait, küszködik, hogy olyan (vész)tartalékait is mozgósítsa, amiről addig még esetleg saját magának sem volt fogalma.  Világrengető – őrült szó, de: nem csak így érdemes? – ambíciói vannak, lehetnek, bármit is ért el korábban, bármi előtt is áll még; nekiveselkedik, töri magát.  Hisz, mer, akar. Sikerül elrugaszkodnom, már röpülök/szárnyalunk is… Hm. Aki meg tudja fogalmazni/fejteni a siker, avagy a gyümölcsérés titkát, avagy azt, hogy most éppen, vajon miért nem…?  Találgatni lehet(ne), elméletekkel tele az emberiség padlása. Át- meg átrághatja magát a halandó az összes munkafázison, jóllehet kinek-kinek legelébb is (leírni könnyű, kivitelezni körömszakasztó) önmagában, legbévül kellene kutakodnia: mit lehetett – tehetett - volna esetleg másképpen? Aztán következhet a közös elemzés, tükörbe nézés: mit gondoltok, ti hogyan érzitek, ez a (világ)csúcsbeállítás vajon most miért nem jött össze?
A néző önző. Kivételes pillanatokra vágyik. Hogy azt mások megteremtsék számára. Ő meg csak szüretelg(eth)essen kedvére… Csakhogy egy, nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük úgy, vérprofi csapatmunka eszenciája kapcsán is, meglehet, tanulságosabb lenne azon szintúgy morfondíroznia: lehet, hogy ezúttal pont az ő készülékében van a hiba? Hoppá! Már nehogy ezt kizárjuk!

Óriási fujtatás ide, kesergés oda, attól még: az a bizonyos süveg/kalap megemelendő, legfőképpen is a Társulat előtt!  Az alázat, az odaadás mintaszerű. Fogalmak nem érzékeltethetik igazándiból azt az energiadózist, amit a Vörös és feketébe belepumpáltak.  S mindez perzsel rendezőből, színre álmodó(k)ból, zeneszerzőből, valamennyi kooperálóból.
Ez a világrekord-kísérlet belénk épül, így ahogyan van. Próbatételként. Miért is mondanának/mondanánk le a következő csúcsbeállításról?! Naná!

                                                                                              www.alon.hu                       szp

2015. április 10., péntek

A fény energia - Pintér Béla és Társulata a Weöres Sándor Színházban: fény(szív), (jövő)kép, (szín)ész...


Az, hogy minden titokra fény derül, végtére is vigasztaló, erőt adó. Az úgynevezett kishalak valamennyi rezgése/rezdülése nyomon követhető, ami amúgy persze gyalázat, ember(iség)ellenes bűncselekmény (bár nincs takargatni valónk). Ám a cápák, az aktuális „autokratőr”  hiénái/gazemberei/oligarchái sem kivételek: nem úszhatják meg ifjabb és korosabb guanós irhatáska-belű csúszómászóik sem! Parlamenteresen titkosít(gathat)ják évmilliónyi(?) időkre atomtöltetű aljasságaikat, elkaszinózgat(hat)nak, (föl-le)forgathatnak kontinensnyi – uniós -  közpénzeket, de azt ne reméljék, hogy nem húzzuk/húzzák rájuk a vizes lepedőt, mert: a galaktikai/isteni  menetrend fittyet hány az ő perc-nyájtátiságukra. Ezerszeresen adja nekik vissza az igazságmérő – nem lacafacázó – Ludas Matyi-párti univerzum azt, ami a jussuk; magyarázgathatják bizonyítványukat a poklok poklában tüzes mikrofonba/fűbe harapdálva, sátánka/pártszövetségeske hörgéseit túlgagyizva, -dadogva.
Titkaink. Pintér Béla és Társulata minapi szombathelyi vendégszereplése a Weöres Sándor Színházban mindezekkel is tudatosított.

Hogy mi mindenen kell átmennetek/átmennünk a hatalomtól megtébolyodottak miatt, az azért nem semmi a mostanság ismét/megint szívet s agyat: fényt nélkülöző ürülékgalacsinon. De (mi ne tudnánk?) semmi sem tart örökké! S bár – és nem csak látszólag - a patkány patkány marad(na) irtás után is, de te, jámbor bambuló/bámészkodó, József Attila születésnapja tájékán (meg főképp!) rágódjál, filózzál, tervezzél, végre-valahára rázd gatyába saját magad/magatokat: és ints(etek) be ezeknek – ne(m) tovább; a tiétek/miénk a jövendő!
Igyekszik bennünk rendet vágni Pintér Béla és Társulata, másképpen: bődületesen pontosan bánnak a szikével. Borsódzik a hát, máskor meg a nyak környékén mintha csak-csak lazulna a kötél, s úgy szabadjára hullanak alá bévül emlék-esőcseppjeink. Szipogni majd otthon, csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja… Igaz, még odabent is le-fölhallgató, DNS-mintákat is adó-vevő készülékeket, rögzítőket – revolvereket - helyeztek el a hitványak/ócskák/aljasak; még a sírásunk sem lehet – csak - a miénk. Ahhoz sincs igazándiból jogunk, amitől/amiért megszenved(t)ünk. Még nincs.
A Titkaink arra is szolgál(t), hogy föloltsuk a villanyokat legelébb is önmagunkban, s egymásban, ilyen-olyan (v)iszonyrendszerünkben.

A fény – energia. Fény, kép, ész. Derű, öröm, szépség.
Űzzük el a sötétséget; nem, ez nem fényűzés! Ez – kozmoszon innen és túl – a LÉT/ÉLET.

                                                                                www.alon.hu                                                               szp



 





2015. április 8., szerda

Lenni! Ez nem kérdés… - Weöres Sándor Színház: Hamlet

Rémületes ez a jelen. Gyomorforgató dolgok történnek körülöttünk, bennünk.
Hamletek vagyunk mindahányan; eleinte bizonyosan. Hogy mikor követjük el a legelső merényletet önmagunk s egymás – szeretteink s (vélt avagy valós) rosszakaróink - ellen? S hogy a mészárszék(ek)ben van-e létjogosultsága annak a fogalomnak, amit úgy is hívhatunk: jövendő, kilátás, távlat, perspektíva…?
Czukor Balázs rendező Hamletje a szombathelyi Weöres Színház Márkus Emília Termében nem könnyíti meg a helyzetünket; abszolút nincs ránk tekintettel (bizonyos szempontból). De talán ez a szerencsénk. Hogy nem takargat, direkt a képünkbe vágja: így éltek ti – mióta világ a világ. Nem vagytok kivételek, maiak sem. Sőt!
S hogy mi a csudának csesztet itt bennünket a viszonyaink, a kapcsolataink boncolgatásával, döntés(képtelenség)eink pedzegetésével, látszat- meg pótcselekvéseink megvillantásaival; nem elég nekünk a magunk baja? Ahelyett, hogy kikapcsolna bennünket, bekapcsol egy képmutatás-ellenes szuperprogramot, elkap bennünket a gépszíj, s már nem igazán tudjuk eldönteni, hogy a színpadon velünk történnek meg (avagy sem) a szörnyűségek, avagy mint nézők végezzük napi ilyen-olyan ördögi ténykedéseinket téboly(ultságo)t sugárzó vigyorral.
Ember legyen a talpán, aki ki bír – akar s mer is - igazodni (saját magán s brancsán) ezen a transzcendens lég-/jéggömbön, elektronikus zűrzavar(ok) meg szintetikus csavar(odás)ok közepette. Tényleg: merre, hová a csudába is poroszkálunk, és egyáltalán?
Bajomi Nagy György Hamletje észbontó, frenetikus.  Annyira ember, olykor túlságosan is az (na, aztán most gabalyodunk bele alaposan ebbe az egészbe; de talán mégsem…!), s olyan istentelenül – irdatlanul (csaknem: irgalmatlanul?) misztikus. De hiszen az égiek – mákonyálom? - nélkül nem megy! Mi a csudától van bátorsága ahhoz, hogy legalább ő megpróbálja kihámozni/-nyomozni, hol, mikor, ki(k)ben – miért – fészkel(t) a bűn? Hogy jön ehhez? BNGY-t (bocs!) ez idáig még nem éreztem ilyen fajsúlyosnak; mert még soha nem is kapott ekkora (valódi) lehetőséget, hogy sugározzon, bűvkörébe vonjon, szerintem, mindnyájunkat. Szemétbe a többes számmal: én eddig nem tudtam, hogy ekkora színész. Punktum! Jó-jó, nem mellékesen: Czukor Balázs szemébe sem kell kontaktlencse! (Gondolom, a szakvezetés ezért sem meneszti; még szép!) Ráadásul a többieket is halálpontosan érzékeli. „Belőni” persze csak azt lehet, aki „hagyja magát”. Mertz Tibor (Claudius-apaszellem) minden rezdülése „ül a pályán és a kapuban is”, a még sosemvoltrossz (ez valóban vitathatatlan!), csuda-csuda klassz Csonka Szilviáé (Gertrud) éppúgy, de Szabó Tibor (Polonius) szintén briliáns, Kelemen Zoltán (Laertes/Rosencrantz) csúcspontos, Sodró Eliza (Ophelia) dettó; őt is úgy, de úgy lehet szeretni! Endrődy Krisztián (Guildenstern/Osric) sem kispályás. Naná! Szín-nyerő színi hetes, megspékelve dramaturgvirtuózzal – Khaled-Abdo Szaida -, berendező-, jelmez-, látvány-, zeneművésszel, további artisztikus csapattagokkal.
Rémületes ez a jelen. De a gyomorforgató iszonyatok elleni küzdelme(in)khez ilyen állhatatos, bátor, kérlelhetetlen lórúgások (is) kellenek. Hogy - picikét - Hamletek lehessünk/maradhassunk. S ne csak eleinte…


www.alon.hu


2015. április 6., hétfő

…de szabadíts meg minket a Kossuthkiflitől/autokráciától, ámen! – Ne adjuk fel a reményt…

Cinkosságot vállaltam a Kossuthkiflivel. Hm. Nem kellett volna.
Ráadásul még pénzt is kaptam érte.
Két napig statisztáltam Kőszegen (2013-ban); érsekújvári magyar (tömeg)embert „alakítottam”, napi – ha jól emlékszem – (nettó?) hat-hatezer forintért.
Hajlandó vagyok visszafizetni ezt az összeget a Magyar Államkincstárnak. Bízom abban, hogy mindenki más is levonja a szükséges következtetéseket a „kétharmad részben már sugárzott tévésorozat” csúfos kudarcából/bukásából.


Kornai János világhírű közgazdásznak U-kanyar Magyarországon című, az Élet és Irodalomban - 2015. április 3-án - megjelent tanulmányából idézünk (a cikk angol nyelvű változatát a Capitalism and Society című folyóirat közölte):
„A másik fontos példa: hogyan telepszik rá a politikai hatalom a sajtó, a tévé, a rádió és más hírközlési eszközök szférájára. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a ’negyedik hatalmi ág’ függetlenségéről, az igazi demokráciákban működő egyik legfontosabb fék és ellensúly szabadságáról. Az Európai Unió illetékes szervei és a nemzetközi sajtó hosszú időn át azt firtatták, hogy nem túlzott-e a központilag kinevezett médiahatóság jogköre. Végül kiigazították a médiatörvény néhány előírását. A kritikusok ezt győzelemként könyvelték el. Orbán Viktor és munkatársai azonban pontosan tudják, hogy ez irreleváns. Ami igazán számít: saját embereiket állították az állam által finanszírozott tévécsatornák és rádióállomások élére, akik azután tisztogatást hajtottak végre a személyzetben, és valamennyit a kormányzati propaganda szócsöveivé alakítottak át.”

Kornai János értekezéséből egy korábbi passzus: „…mind több kérdésről a legmagasabb szinten döntenek. Kialakult és megszilárdult a vertikális hierarchia piramisa; csúcsán a legfelsőbb vezérrel, alatta a neki alárendelt, általa saját kezűleg kiválogatott, neki feltétlen lojalitással tartozó fő emberekkel. Ezt követik, felülről lefelé haladva, a piramis következő, majd az ezután következő szintjei…”.

Alant: „Az uralom egyre erőszakosabban próbál elterpeszkedni. Szerencsére van szép számmal író, költő, zenész, filmes, képzőművész, tudós, tanár, szellemileg független értelmiségi, aki nem hagyja magát megfélemlíteni, sem pénzzel, kitüntetésekkel megvásárolni, és megvédi szellemi autonómiáját.”

„.. a mai kormányzat saját kezűleg kiválasztott néhány embere megbuktathatja a következő kormányt.
Mindebből logikusan adódik a következtetés: igen nagy az esély arra, hogy a kormány parlamenti választásokon nem váltható le. Ebben az értelemben a kialakult helyzet majdnem irreverzibilis. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy autokráciáknak többnyire csak a rendszert alapjaiban megrázó ’földrengés’ vet véget.”

„Mi történne akkor, ha valamelyik jövőbeni választáson a Fidesznek nem jönne össze a parlamenti többsége? Vajon nem lennének-e hajlandóak koalícióra lépni a szélsőjobbal? Van rá történelmi precedens: a weimari demokrácia végóráiban a mérsékelten jobboldali-konzervatív párt koalíciós kormányt alakított Hitler pártjával; együtt megvolt a parlamenti többségük.
Ugyanakkor nem zárható ki egy kedvező forgatókönyv megvalósulása sem. Hátha rendeződnek az ellenzék, a pártok és civil mozgalmak sorai? Hátha új politikai csoportok és mozgalmak jelennek meg és milliókat hódítanak meg? Hátha a demokratikus erők jövendő vereségeit szinte garantáló választási szisztéma ellenére mégis fordul a kocka?
Ne adjuk fel a reményt.”
(Kornai János: U-kanyar Magyarországon - ÉS, 2015. április 3.)


Elegünk van, elég volt a Kossuthkifli(k)ből!
Egyszer s mindenkorra.
Ne hagyjam magamat, ne hagyjuk magunkat lekenyerezni/lekossuthkiflizni; cinkostársak tovább ne lehessünk/ne legyünk/nem leszünk!
„… ne végy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, ámen.”

                                                                                                                 2015. húsvéthétfő


                     www.alon.hu