2015. január 31., szombat

Elhunyt Gordon Zsuzsa, a Budapesti tavasz Jutkája


Szombaton délelőtt elhunyt Gordon Zsuzsa kétszeres Jászai-díjas, érdemes művész, aki a Budapesti tavasz (1955) Jutkájaként írta be magát a filmtörténetbe.

Édesapjához, dr. Gartner Pál ideg- és elmegyógyász professzorhoz is járt kezelésre József Attila, aki kisgyermekként az ölébe ültette, s szavalta neki a „Brumma, brumma, brummadzát”. Később a művésznő József Attila-estjével bejárta az országot.
Gordon Zsuzsa pályája Pécsen ívelt föl, Szendrő József igazgatása alatt, majd a Vígszínházban jeles partnerekkel hozta össze jó sorsa. A Radnóti Színházban a legkedvesebb művésztársa Darvas Iván volt, aki a Metamorfózis című darabban rendezte őt.
Számtalan tévé- és játékfilm sikeréhez járult hozzá. A Budapesti tavasz Jutkájaként (1955) örökre beírta nevét az európai filmtörténetbe. Nagybátyja, Szöllősi Endre (1911-1967) szobrászművész hagyatékának jelentős részét a Szombathelyi Képtárnak adományozta. Tavaly, a holokauszt hetvenedik évfordulóján beszédet mondott a hazánkba érkezett német fiataloknak, akik – náci – nagyszüleik rémtetteikért kértek bocsánatot. Gordon Zsuzsa – 2013-ban – botlatókövet (Stolpersteine) rakatott le Budapesten, annak a háznak a bejáratánál, ahonnan 1944. november kilencedikén elhurcolták édesanyját, Szöllősi Magdolnát. Hitet tett amellett, hogy aki elolvassa a réztáblácskán lévő feliratot „az jobb emberré válik”.

              www.alon.hu                                                                             Szenkovits Péter

2015. január 30., péntek

Otthon, édes otthon - Weöres Sándor Színház: Hosszú út az éjszakába


„Egy ideig olyan boldog voltam.” Igen, drága Mary, ezt (csaknem) valamennyien többnyire múlt időben, szóval későn szoktuk fölismerni. Pedig… A csuda vigye el, a legtöbbször nincs is pedig. Meg mi lett volna ha…  Ha otthonra lel(het)tünk volna - legelébb is önmagunkban. Csakhogy ez az önmagunk, mint minden ebben a nyomorult(?) létjátszmában, természetesen/természetellenesen: viszonyrendszer(ek) része, s csak ha netán mázlink(…) van, akkor (időlegesen) ékköve. De mindig(?) a körülményekhez képest…

Jamie, abban a néhány mondatodban – amúgy „anyanyelvünk a dadogás” – minden benne van, amit Edmund öcsédnek és bizony nekünk tálalsz (nem mellékesen talán életsorozat is kevés – lenne - a földolgozásukhoz): „Kölyök! Most ide figyelsz! Akarattal tettem, hogy belőled is lump legyen. Legalábbis a lényemnek egyik része szándékosan tette. Egy nagy része. Az a része, amelyik már olyan régóta halott. Amelyik már gyűlöli az életet. Hogy én tanítottalak ki, mert azt akartam, tanulj a hibáimból? Néha magam is elhittem, de azért ez blöff. Kiszíneztem a hibáimat. A berúgásokból romantikát csináltam. A kurvákból igéző vámpírokat, pedig a valóságban csak szegény, buta, beteg tramplik. A munkát kiröhögtem, balekságnak mondtam. Nem akartam, hogy neked sikerüljön az élet, és én még rosszabbul járjak, ha összehasonlítanak veled. Azt akartam, bukjál bele te is. Mindig féltékeny voltam rád. Anyukája kisbabája, apukája kedvence! (Egyre ellenségesebben mered Edmundra) És amikor te születtél, akkor kezdte Anyu a morfiumot. Tudom, nem a te hibád, de az Isten verje meg, nem tehetek róla, mégiscsak gyűlölöm az életedet!... De nehogy tévedésbe essél, Kölyök. Jobban szeretlek, mint ahogy gyűlöllek. Hogy elmondom neked, amit most elmondtam – ez bizonyítja. Megkockáztatom, hogy meggyűlölsz – és te vagy minden, ami nekem maradt.” Részlet Eugene O’Neill Utazás az éjszakába (1939-41) című drámájából, fordította Vas István. A darabot Hosszú út az éjszakába címmel vitte színre a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Kiss Marival (Mary, az anya), Trokán Péterrel (James, az apa), Orosz Róberttel (ifjú James, a bátyj), Kenderes Csabával (Edmund), Varga Dórával (Cathleen, a cselédlány), Szabó Máté rendezésében. Csínján kell bánni a szavakkal, igaz, de - szemétkosárba most e fránya frázissal (is)! - szögezzük le: világszínvonalon. Ugyanis mindenütt „felelnének rá” a nézői adapterek, s bárhol mutatják is be e produkciót - utaztatni kellene (nem vicc, ez halálosan komoly!) -, bökjük már ki végre, teremt(het)ne kiben-kiben valami olyasfélét, ami egy megtisztulás/katarzis utáni továbblendüléshez szükségeltetik. Ahhoz, hogy megint, újra otthon érezhessék/érezhessük magunkat a bőrünkben, egymást bennünk, akárcsak ezt a picurka galaktikát is a szűkebb-tágabb világegyetemben. Nem lehetnénk többé – vagy legalábbis megint hinni próbálnánk ebben – otthontalanok: hontalanok, hazátlanok, földönfutók, hajléktalanok, bujdosók, vándorok, kóborlók, lézengők. Ne legyünk restek értelmezés közben át is élni a fogalmakat, azaz otthonos: otthonias, lakályos, kényelmes, fesztelen, családias, familiáris, meghitt, intim, szívélyes, kellemes, közvetlen, barátságos (forrás: Magyar Szókincstár – Tinta Könyvkiadó, Budapest, 1988, főszerkesztő Kiss Gábor).
Ha mindez nincs, mert nem adatik, merthogy nem teremt(het)jük – együtt/közösen! - meg, akkor, kész, vége, itt kell hagyni ezt az egészet a csudába! Punktum.

Mindeközben szívünket melengető a cechnek/kontónak az a „számoszlopa” is, mi szerint Kiss Mari és Trokán Péter esetében már tovább nem halogatható: halaszhatatlanul fölterjesztendők a legmagasabb művészi elismerés(ek)re. A tél dereka van, március idusáig még elegendő idő áll a rendelkezésre ahhoz, hogy a hivatali kanyarokban ne akadhasson el a szombathelyi teátrum- és városvezetésnek ama óhaja, beadványa, mely könyörög/kér/követel: e két művészt tessék méltóképpen kitüntetni! Akinek bármi kétsége lenne bármelyik csinovnyikszinten, annak rendeletileg muszáj vennie Hosszú út az éjszakába nevezetű vasi – színi – létlecké(ke)t, miután kétségfoszlányai is elporladnának, merthogy átérzékelné/átértékelné önmagát, nem utolsósorban a fogaskerekekben viselt ilyen-olyan dolgait. Nem mellékesen: Orosz Róbertnek meg kijár (amúgy neki is régóta) a Jászai-díj! Az egyetemi hallgató Kenderes Csaba pedig legalább dupla gázsit érdemel, s a turné valamelyik állomásán – nem vonaton s nem is valami lepusztult szállodában! – vehetné át díszdiplomáját. Varga Dóra – a díjesőnél maradva – az Ifjú Epizodisták Lelkiismeretessége/Alázata elnevezésű elismerést vívta ki (joggal!) magának.

„A munkát azzal kell kezdeni, hogy az ember nekikezd a munkának”, tartja O’Neill. Talán ez lehetne a mai és a holnapi boldogságunk forrása idehaza, az otthonainkban (is).

                                                                              www.alon.hu                            szp


2015. január 27., kedd

Megváltók méltósága - Ma hetven éve szabadult fel Auschwitz-Birkenau


1943 januárja, Varsó
" – Meddig tarthatunk ki így, Mundek? Már csak harminc emberünk, tíz pisztolyunk és hat puskánk van!
Mundek elmosolyodott.
- Egész Lengyelország csak huszonhat napig tudott kitartani. Mi már többel dicsekedhetünk. – Mundek kijelölte az őröket, szétosztotta a kevés megmaradt élelmet, kijelölte a hajnali őrjárat útvonalát.
Rifka, az egyik lány fölvett egy ütött-kopott harmonikát, és halk, lágy dallamot kezdett játszani rajta. A nyirkos, nyálkás bunkerben, három méterrel a föld alatt a megmaradt Megváltók különös, sóvárgó kórusa csendült föl. A dalt, amelyet énekeltek, még gyermekkorukban tanulták. Arról szólt, hogy Izrael földjén, Galileában gyönyörű a táj, hogy búza nő a mezőkön és lágyan hajladozik a szélben. A varsói gettó bunkerében énekeltek a galileai mezőkről, melyeket, jól tudták, sosem fognak meglátni.
- Riadó! – szólt le egy őrszem, aki a lángoló romok között megpillantott egy ide-oda cikázó alakot.
Kialudtak a fények, sötétség és némaság telepedett a bunkerre. Azután az egyezményes ritmusú kopogtatás hallatszott.
Az ajtó kinyílt, becsukódott, a bunker újra kivilágosodott.
- Dov! Az Isten szerelmére! Mit keresel itt?
- Ne küldj el még egyszer, Mundek!
A két testvér átölelte egymást, és Dov sírva fakadt. Jólesett, hogy ismét Mundek karját érezhette maga körül. Mindenki Dov köré gyűlt, meghallgatták a végső, tragikus híreket, hogy a lengyel földalatti mozgalom egyértelműen elzárkózik a csatlakozástól, és odakint mindenki más is némán hallgat a felkelésről.
- Most, ahogy visszajöttem – mondta Dov -, a csatornák tele voltak emberekkel, akik csak feküdtek ott a mocsárban. Olyan gyengék, hogy fölállni sem tudnak. Nincs hová menniük. Varsóban senki sem fogadja be őket.
A kis Dov tehát visszatért a gettóba. És különös dolog történt. Egész Varsóból és a környező vidékről azok a zsidók, akiknek korábban sikerült megszökniük és keresztényként élniük, most sorra tértek vissza a gettóba, a végső küzdelemre. Arra jutottak, hogy megtiszteltetés, ha méltósággal halhatnak meg.”


(Leon Uris Exodus, Fabula Könyvkiadó, 1989 – Fordította: Békés András –; 115-116. oldal)

2015. január 26., hétfő

Holló a hollónak... - ne legyenek illúzióink!


Chicagotól Vlagyivosztokig, Brüsszeltől – Berlinen át Luxembourgon keresztül – Varsóig/Budapestig/Moszkváig/Pekingig/Tokioig, Riotól Sydneyig és föl nem sorolhatóan, a végtelenség legvégéig (sem) bezárólag: briganti a brigantinak - maffiózó a maffiózónak, korrumpáló a korrumpálhatónak (vice versa) - nem vájja ki a szemét.
Komolyan azt gondolhatja, remélheti, hiheti bárki is, hogy a földteke kisemmizettjeit, kirekesztettjeit, nincstelenjeit, halandó-haldokló esendőit nagylelkűen/gálánsan/rendíthetetlenül - önzetlenül - fölkarolja/istápolja/oltalmazza valaha akárki/bárki/valaki? Az Auditól a Közgépen át a Gazpromig…
Ugyan már! Milliárdnyi ember-lét szponzorálása/segélyezése miért is áll(na) annak  az érdekében, aki hol (egyszer) maga az ördög, hol (másszor) meg ő kínálja föl /jó-jó, némi túlzással/ a minden(sége)t Lucifernek, a kalánfülű angyalnak?
Igen ám, de hát: az ENSZ! Avagy mégsem, merthogy (mégis)csak: Emberek Nivellálása Szünetel. Mindörökké.
Ámen…?
                                                                                   www.alon.hu                              szp                                                                                                                     

2015. január 25., vasárnap

Hétpróba/teremtuccse

                                                      
                                                 
 Évek szállanak
Mint a mókus – magyar (csúcs)modell – fenn a fán…

A (köz)munka törvény(könyv)e
Nálunk a közmunka becsület és dicsőség dolga.

Útdíj és (mozgás)szabadság
Majmócák! Senki sem megy – tüntetni – sehová!

„Őtker”
Három(száz milliárd) a magyar igazság. Meg egy (két-há’) a ráadás.

Csapatépít(ő)/kohézió
Aki nem lop egyszerre…

Ugye, tata!?
Öreg fideszes is megnyalja a sót.

Romvédelmi szózat (a XXI. század elejéről)
Hazárdnak rendületlenül…

                                                                                                szp

                                                                                                              







                                                       

2015. január 20., kedd

OV jól teljesít? - népszavazási kezdeményezés

OV jól teljesít? – népszavazási kezdeményezés


„Egyetért-e azzal, hogy nemzetközi összetételű, független pszichiáterekből álló bizottság vizsgálja meg a jelenlegi miniszterelnök elmeállapotát?” E népszavazás kiírása nem sikerül(het)ne a magyar emberek széles körű összefogása nélkül, tudatja a referendumot szorgalmazó MEEE (Magyarország Egyre Erősödik Egylet).

                                                                                                                                                  szp




Birdman - lelkiismeretvizsga-film


Akiknek látniuk kellene ezt a filmet, azok aligha fogják megnézni. Ha mégis, gőzük sem lesz róla, miről/kiről szól. Ez ugyanis valamennyiünk lelkiismeret-vizsgálati mozija. Tehát személyes/kényes ügy. De miért is lenne muszáj szembenézni önmagunkkal, a valósággal? A főmuftiknak nem kell tükör; illetve csak olyan, ami a patkányábrázatukat jóságos atyaistenekként sugározzák (vissza). Az a csoda, hogy Birdman-adót eddig még nem vetettek ki a fiúk (akik amúgy az aranybányában trónolnak). Ámbár nincs kizárva, hogy utólag megteszik. Kaphat egy maflást, aki lázadozik ellene (mármint a dézsma ellen), s nem kussol, legyen az akár helyi basáskodó/véderő országlár (romvédelmi miniszter).

Üt a kilencszeres Oscar-jelölt cinema, kéretik addig a mozikba szaladni, amíg nem tiltják be.
Igen-igen, pontosan azért, mint azt már pedzegettük: számvetésre kényszerít. Ha már egyszer itt vagyunk, miképpen is sáfárkod(t)unk ezzel a térkitöltő figuránkkal? Lelki, szellemi töltetünk – no, azért ne nagyon túlozzunk – mennyiben/mennyire hányt fittyet a gravitációnak: képesek voltunk-e valaha is szárnyalni, másokat röpíteni? Vagy (csaknem) mindig az önzőségünk űzött-hajtott előre/hátra, a nekem ide mindent meg a pereputtyomnak vezérelv masíroztatott folyamatosan szabadságharcban állók(k)ént?
Kellemetlen, hogy életünk minden pillanatában ott „liheg” körülöttünk egy kamera, rögzítő automata. Lekapcsolhatatlanul. Se egyik, se másik snittet nem lehet lenyel(et)ni, semmissé satírozni; a hatás(kör) emberfeletti. Ezt megemészteni nem igazán képes egy magát felsőbbrendűnek vélő/tartó akarnok. Ergo: dühös mindenkire, csak a főszereplőre, azaz önmagára nem. Itt minden(ki) összeesküdött ellene, az is gyanús, aki nem gyanús... Jujuj!

Szűkítsük azért a kört, hiszen meg nem kerülhető/kerülendő: én, magam, miképpen is állok életmér(l)eg dolgában? Kaparjuk csak össze tákolmányunkat - na, ne má’, hogy csak másokat pécézzünk ki -, veselkedjünk neki a legszemélyesebb leltárkészítésnek: tudat(unk)ra eszmélésünk óta, mégis, mi kerül ebbe, mi meg abban a serpenyőbe? Ideig-óráig lehet hamukázni, handabandázni, másokra mutogatni, a körülményeket okolni, kortársakat csepülni, de: mikor, mi múlott/múlik, mállott/mállik – rajtam? Rajta-rajta, beszakadt a pajta, bent maradt a … Hááát, kéretik csak abbahagyni a nyávogást, a kutyulást, a blöffölést, a kábítást. Csücsüljünk csak le – jó, akár miután alaposan kitomboltuk magunkat -, és az éves/évtizedes zárszámadás(ainka)t ne, ne kozmetikázzuk tovább! Vegyük csak szépen, sorra (közös) dolgainkat; nincs kecmec. Akadnak sóhajok, bizony-bizony, amelyekhez képest tájfunok meg cunamik harmatgyenge erőpróbá(lkozáso)k.


A mellőzés meglepő ereje alcímű Birdman – Alejandro Gonzales Innáritu rendező, Michael Keaton, Edward Norton és Társaik - legfőbb érdeme, hogy többsíkúvá igyekszik képezni látásmódunkat, megpróbálja korrigál(tat)ni egyensúly-zavarainkat; felebarátaink feje és szíve sem lesz már talán-talán tőlünk kozmikus távolságra. Jó, nem csodapirula/filmtabletta (vény nélkül nem is kapható), hipp-hopp, aztán oké…! Ennyire azért nem egyszerűsíthetőek le ügyeink; de valóban el- és beindít: lelkiismeretvizsga-film. Önmagukból ki-, másokba meg bevándorolni szándékozó értékhordozók, kvalitásközvetítők, adó(k)-vevők - s nem adót (ki)vetők, mindenki mást agyonnyomorítani akarók! - számára.

                                                                  www.alon.hu                                                    szp

2015. január 8., csütörtök

Alvilágosodás a pokolplanétán? - Nem: fény, napsütés, boldog élet...!


Dermedt csend. A szavak – a meghurcolt, elgyötört, (fél)holt fogalmak – már nem igazán képesek tükröz(tet)ni a fájdalmunkat. S bennünk - mélyen-mélyen - ragadnak.
De, lehet, hogy éppen ez a cél? A megfélemlítés. Az elhallgattatás, a kussoltatás, se nyelvünk, se hangunk, de m ég csak nevünk se legyen, ne lehessen?
Talán pontosan ezért is kell(ene) üvölteni: nem hagy(hat)juk magunkat falhoz állít(tat)ani e fegyverraktár-bázison!

Hiszen hidegvérrel, gátlástalanul, kegyetlenül, könyörtelenül, brutálisan, durván, barbár módon – lúgozzák, lúgoztatják ki az agyakat, égetik föl a szíveket, röpítenek levegőbe lelkeket azok, akik istennek képzelik magukat, miközben ők maguk a sátánok, a démonok, a Luciferek.
Embert eszközként bérelnek/használnak „embereszköz” ellen.
Végleg ki akarják smirgliz(tet)ni a civil(izált) világ szótárából a léttartó fogalmakat: szolidaritás, tolerancia, közösségvállalás, humor; gondolat-, szólás-, sajtó-, vallásszabadság; szerelem, egyenlőség, testvériség, sokszínűség… Csoda. Virág. Érted/értünk, édes/élet. Szeretet, barátság. Béke – velünk, egymással.
A hatalom mániákusai; fanatizmus, rasszizmus, likvidál(tat)ás, árnyék(b)irodalom, -világ, rémuralom. Hordaszellem; bárhol(?), bármikor(?), bárkit(?)  rávenni arra: gyilkolj, mert megdicsőülsz. Sulykolnak: meglásd, minél több ártatlannal végzel, annál hatványozottabb a jutalmad odafönt… Pusztíts – aztán pusztulj innen!

Párizs, szerkesztőség, értekezlet – vérengzés… Hajsza…
Jemen, rendőrakadémia, felvételi vizsga – pokolgép…; több tucat halott és sérült. 
„Csak” Európában: …katonalefejezés Londonban (2013), Molotov-koktél, szintén Charlie Hebdo Szerkesztőség (2011); Glasgow, reptér, robbanószerekkel megrakott dzsip (2007); Londonban 56 halott, 700 sebesült (2005); vonatok robbantása Madridban, 191 halott, ezernyolcszáz sebesült (2004); Párizs, Diadalív, terrortámadás, tizenhét sebesült (1995)…

Félni pedig nem – mégsem! – szabad.
El a kezekkel az ember(i)ségtől!
Alvilágosodik a pokolplanéta?
Nem, nem és nem!
Igen, igen, igen: előkészített, megtervezett/tervezhető/kiszámítható – napsütést, gyermekzsivajtól hangos, boldog földi Fényt/Létet/Életet!
                                                               www.alon.hu                                  szp