2019. július 23., kedd


Félünk kételkedni és másképpen látni

Heller Ágnes vajon elhinné-e, hogy a Balatonba fulladt?  

         

                                                         „Imádok úszni.”

                                                         (Heller Ágnes; 1929-2019)

 

 „Hosszú éveken keresztül mindennap jártunk Ferivel uszodába.” /Fehér Ferenc filozófus, esztéta, műkritikus, Heller Ágnes második férje; 1933-1994/ „Csak annyiban keltettem feltűnést, hogy mellen úsztam. Itt mindenki sprintel, mert ezt tanítják.” (Heller Ágnes New York-nosztalgia, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2008)

„A halál oka: fulladás.” (Wikipédia; H. Á.)                                                                      

„Mi szokta hatályon kívül helyezni már a legegyszerűbb helyzetben is ítélőképességünket? Vagy erős vágyaink és szükségleteink, vagy pedig tömegneurózis és tömeghisztéria. Az első esetben azért hiszünk, mert vágyunk és akarunk hinni, holott minden okunk megvan arra, hogy kételkedjünk (abban, amit hiszünk), a második esetben azért hiszünk, mert félünk kételkedni.” (Heller Ágnes Elmélkedések a hiszékenységről – Magyar Tudomány, 1997/8)

„Az ember addig néz, amíg valami mást nem lát meg abban, amit már oly sokszor látott és sokszor látni fog.” „Mindig lehetett valamit másképpen nézni és látni.”

„Amit nem lehet megmagyarázni, arról jobb, ha hallgat az ember.”

„Mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkért, hanem egész országunkat értve ez alatt.” „Semmi sem pusztán az enyém. Csak úgy az enyém, hogy a másé legyen.”

„Ha valaki ma a talpunkat nyalja, az holnap a fenekünkbe fog rúgni.” „Mindenkivel minden megtörténhet.”

„Mikor Lukács meghalt (Lukács György, filozófus, esztéta, a „nyugati marxizmus” egyik alapítójaként is számon tartják; 1885-1971), nem sokat beszéltünk, hanem feltettük a lemezjátszóra Bach Jesu meine Freude című motettáját. Ezzel fejeztük ki fájdalmunkat és szeretetünket.”

„Freud azt mondta (Sigmund Freud neurológus/pszichiáter; 1856-1939), hogy a tudatalattiban nincs idő. Ezért nem tudunk hinni a saját halálunkban.” (New York-nosztalgia)

                                                                           2019. július 23.

2019. július 9., kedd

A hazugság sose válhasson igazsággá - Londoni teaest Barbra Streisand-al - Piknik a Hyde Parkban


Hetvenhét évesen ez év hetedik hónapja hetedik napján koncertezett Londonban (hét év után ismét) Barbra Streisand. Kevés híján hetvenezren gyűltünk össze vasárnap a Hyde Park Serpentine-tó melletti szabadtéri arénájában.

Tizenhárom éves voltam, amikor először láttam-hallottam Barbra Streisand-ot a Hello, Dolly! című musical filmváltozatában. (Almási Éva adta a magyar hangját, partnerének, Walter Matthau-nak Sinkovits Imre.) A szárnyalás vágyát ültette belém. Meg hogy nincs lehetetlen. Megcsapott a boldogság szele. Hát, ilyen is létezik?
Földönkívülinek sejlett. (1970-et írtunk.)
S aztán mintegy negyven albuma s csaknem húsz mozija valamilyen módon életem részévé vált. Akadhatunk így néhány milliárdnyian.

Fapadossal Londonba. Falatka-szállás (kifogástalanul tiszta) Barking-ban.
Hyde Park. Kora délután. Német házaspár fél áron kínál két (nem hamis) bilétát. Most csípjenek meg!
A küzdőtéren majd’ mindegyikünk „Brooklyn gyermeke”. Mint volt egykor az onnan, a mélyről startolt Barbra is. Aki huszonévesen máris „csillagpályájára állt”, hogy sok pici gyertyát gyújtson lelkünkbe (Babits Mihály után, szabadon).

A délután derekán a Királyi Kórus (The Kingdom Choir) kapcsolja be a lélekrezsókat. (A húsz fős együttes énekelt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén.)  A deresedő, cammogós-aranyos Kris Kristofferson vegytiszta vágyódás. De még most is ügyes könnycsalogató. Az elegáns Bryan Ferry bűvészien stimulálja rezgésszámainkat. Zenekarának leginkább nőtagjait válogatta precíziós érzékkel.
20 óra 20 perc: Barbra-Barbra-Barbra Streisand!
Hát, ezt is megértük, megéltük!
„Egész úton hazafelé” szindróma keríti most hatalmába a krónikást, mert, hogy a csudába is lehetne lefesteni azt, amire a festőkészlet(em) alkalmatlan? (A piktorról már nem is szólva.) Képzeljük csak magunkat a Hyde Park arénájába, „ikonunk” bűvkörébe! Ugye, bölcs dolog kiszórni a meglévő szókészletet?  
Barbra Streisand „fölskiccelte” életpályavázlatát kivetítőkön fényképekkel, filmbejátszásokkal. Mesterkéletlenül anekdotázott s énekelt. Approximatíve fele-fele arányban. Drámaiság megtisztulás. Fojtott zokogás. Máskor önirónia. Itt és most létáram.
Mind eközben teázgatott.  
Elképesztően gyönyörű!
A Broadway-csillag, Ramin Karimloo volt a vendége – igaz, előtte beugrott még hozzá Kris Kristoferrson Csillag születik (1976) duócskára – meg Lionel Richie amerikai énekes/zenész/színész!
Álltunk, álltunk - ki-ki megölelte a párját - a Szerelmes asszonnyal szemben, aki számára mindig saját maga a mérce. S aki bár nosztalgiázik, de ma is előre néz.
Az előző napi londoni Pride kapcsán megjegyezte: „Hiszem, hogy mindenkinek joga van mindenkit, bárkit szeretni.” A klímaváltozásról: „A hazugságok leküzdésének egyetlen módja, hogy az igazat mondjuk”.
„Mindenkinek felelnie kell magáért”, nyilatkozta többször korábban. Legutóbb, mikor a néhai híres/hírhedt kollégája ügyéről félreérthetően fogalmazott, képes volt kijavítani magát: „Borzasztóan sajnálom, hogy nem kellően válogattam meg a szavakat”.

A Barátom, Judy Garland-dal búcsúzott Barbra Streisand.
Újra (sokadszorra) meghódította Londont. Legelőször egyébként 1966-ban, huszonnégy évesen „vette be” a brit fővárost, a Funny Girl-lel, ami akkor az év musicalje lett. Az USA londoni követségén kitüntették, amiért hatásosan segítette elő az angol-amerikai kapcsolatok elmélyítését.
Az óta is szakadatlanul, megalkuvást nem ismerve küzd értünk, a demokráciáért, a toleranciáért, az egyetemes szabadságért, s hogy a hazugság sose válhasson igazsággá.
                                                                                     2019. július 9.