www.alon.hu
www.epoc.hu
Hungary News
helyivalasz.hu
„Amikor
befejeztem, az a félreérthetetlen véleményem volt: más vagyok. Mintha valaki
ellenállhatatlan érvek sorozatával meggyőzött volna valamiről. De olyasmiről,
amire én is áhítottam. Elmondhatatlan vigasz és fölszabadultság töltött el.
Cáfolhatatlan szavahihetőség azt tudatta velem, hogy érdemes jónak, egyenesnek,
bátornak és önfeláldozónak lenni.
Sőt
csakis annak érdemes lenni; mert azoké a világ.”
Nézői
lelkiállapot-tükör 2017. április nyolcadikáról. E szombati napon tartották a
veszprémi Pannon Várszínházban Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál
utcai fiúk című zenés játékának premierjét.
A
Hangvillából (Multifunkcionális Közösségi Tér) kifelé tartva éreztem ugyanúgy,
mint az idézett Illyés Gyula (1902-1983), miután tizennégy évesen elolvasta
Arany János (1817-1882) Toldiját. (Reisinger János: Ki nekünk Arany János? –
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta – Oltalom Alapítvány, Budakalász,
2017)
A
Molnár Ferenc regénye nyomán készült Dés-Geszti-Grecsó musical ősbemutatója
2016. november 5-én volt a budapesti, Eszenyi Enikő által igazgatott
Vígszínházban. A teátrumi változat kialakításában részt vett Marton László (a
darab rendezője, a Víg főrendezője) és Radnóti Zsuzsa dramaturg, felhasználva
Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.
A
Vándorfi László (1951) vezette Pannon Várszínház kapta meg – a Vígszínház után
– elsőként a musicaljátszási, pontosabban: a színpadra teremtési jogot.
Egyet
egészen biztosan leszögezhetek: a mérce, a szint, a színvonal jottányit sem
különbözik. A hangsúlyok valamelyest eltolódtak, vagy inkább: bővült a
színskála.
Dés
László, Geszti Péter, Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk-ja egyetemes emberi/színháztörténeti
érték. S amiként immár több mint huszonegy éve „szalad” a Pesti Színházban
Dés-Geszti-Békés Pál A dzsungel könyve (tavaly januárban volt az
ezeregyszázadik előadása), évtizedekig műsoron lesz - ha bárminemű gonosz erők
nem lépnek a /világ/történelem deszkáira (?) - A Pál utcaiak is. Gyorsuló
ütemben saját képükre formálják a legkülönfélébb hazai és külhoni színi műhelyekben
egyaránt. Nincs kétségem afelől, hogy élelmes - vérprofi - producerek csapnak le
rá, késhegyig menő harcot vívnak azért, kié lehessen a megfilmesítés joga.
Merthogy Dés-Geszti-Grecsó, ezúttal tényleg nincs helye a szerénykedésnek,
nyugodtan kijelenthetné, s erre József Attila (1905-1937) bíztatón mosolyoghat/bólogathat
odafönt: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!”
(Születésnapomra, 1937. április 11.). Megtoldhatjuk: az emberi nemzetet.
Akárcsak maga Molnár Ferenc (Budapest, 1878 – New York, 1952) tette/teszi
ifjúsági regényével (is), melyet 1906-ban vetett papírra, s 1889 tavaszán játszódik.
Ötvennél is több kiadást ért meg idehaza. Itáliában, Lengyelországban, Japánban
kötelező olvasmány. (Itthon ötödik osztályban.)
Egyébiránt Molnárról azt tartotta Ady Endre (1877-1919), hogy nyolc író
lakozik benne.
S Veszprémben
– Pannónia szívében – szintúgy máris kihirdettetik a győzelem, merthogy
varázslatos A Pál utca fiúk! A már említett Vándorfi László rendező,
játéktér-teremtő és a koreográfus Krámer György (1956 – Harangozó-díj, 1992)
szívbe markoló élménysorozatot épít/het/ett a nemes matériából.
Mibelénk.
Annyira
együtt vettük a levegőt, már akkortól, amikor „A szél szól és befütyül az
ablakon. A szél volt az a pimasz, nem is én!”, hogy máris: itthon vagyunk! Az
„Einstand, tesó!”-tól meg pláne! „Neked a csont, nekem a velő.” Ismerős.
Mostanság pláne. Aztán „Ilyen van?!”.
„Add tovább, hogy nincs tovább! / Piszokraták előtt vigyázzba állni / Sima
csicskaság! Nem ritkaság. / De ki tud szembeköpve vígan játszani?” .
S
miután fölcsendült az induló, „Éljen
Grund!”, a tenyerek dinamikusan jutalmaztak. Javában „dolgozott” a
nyelő-berendezésünk, szemsarok-szivárgással „megspékelve”.
Minden
klappolt.
„Mindenki
rágja”, mármint a gittet; s amikor az egyletet föloszlatja Rácz tanár úr, kiben
ne villant volna be a CEU s a civil szervezetek? Majd a Vörösingesek indulója.
Félelmetes csapat – de korrekt, tisztességes a vezető. Fejétől nem bűzlik e
hal.
Nemecsek
dala: „És én akkor sem fújom más dalát, / Ha ronggyá kell ázni ezért száz éven
át.”
Vastaps.
Boka
– Szelle Dávid. Hát, persze, hogy elhisszük. Neki is. Meg Szente Árpád Csabának
– Nemecsek. S a többiek is annyira a miénk. Csónakos/Punk Péter, Kolnay/Molnár
Ervin, Barabás/Ruff Roland, Weisz/Gábor Markó, Richter/Farkas-Csányi Attila,
Csele/Gönczi Jakab, Leszik/Magyar János.
Geréb
– Zayzon Csaba – nagyon áruló. Képtelen elviselni, hogy nem őt választják
elnökké. Képmutató, sunyi, alamuszi meg korrumpáló Júdás. De előbb-utóbb eljön
az igazság pillanata, az efféle perc-fércek kipottyannak a mindenség kloakáján.
Zayzon Csaba (is) kivételeset nyújt. Rácz tanár úrként Kiss T. István szintúgy.
Számára valami fölösleges földférgek a diákok, akiket kénye-kedve szerint
kezel. Ugyanő, szintén Kiss T. István, Janó, a grund – kollaboráns - őre. Ha
nem jelezné a színlap, nehezen jönnénk rá kettős (többes…) szerepére.
S
amikor Janó az újabb hatalomnak készül készségesen alányalni, s hozza a mi
Grundunkra a másokat meg a minket is kirekesztő eszközöket, az akadályokat, a
(drót)kerítéseket felhúzandó, a táblákat: „Építési terület!”, „Idegeneknek belépni
tilos!”, akkor fejbe kólint e kinti, mai valóság.
A
Vörösingesek: Áts Feriként Kékesi Gábor azt is elhiteti, emelt fővel kell tudni
veszíteni! Társai, az idősebb és a fiatalabb Pásztor, Keresztesi László,
Lenchés Márton, Kovács Gábor (Szebenics), Kátai Norbert/Órás Martin, Schafer
Benedek, Kiss Máté, Pásztor Richárd, Simon Patrik, Patkó Ádám derekasan helyt
állnak.
Kulcsszerep
jut – naná! – a koreográfiának. Briliáns Krámer György! Még a legapróbb
mozdulat, de még egy moccanás is szintézisben van az egésszel. Cselekménnyel,
énekkel – a sugárzás összhangja, avagy az üzenet egységes sugallata?
A csaknem
teljességet – az elnyűhetetlen élményt - szolgálják Justin Júlia jelmezei. Sejthető,
hogy Dudi Viktória és Lenchés Márton rendezőasszisztens micsoda energiákat
mozgósított, hogy mindenki azt is kihozza magából, amiről korábban talán úgy
vélte, képtelen lenne rá. És mégis!
S
a már (igaz, csak „érintőlegesen”) méltatott Kolnay és Barabás, Molnár Ervin
meg Ruff Roland kettőse! Nem mellékesen: az irónia és a humor átitatja az egész
„életjátékot”! No, ez a se veled se nélküled – a legmélyebb baráti szeretet. Ki
a csudával tudnánk a leginkább, folyton-folyvást „végérvényesen” összeveszni,
ha nem a legjobb kenyeres pajtásunkkal? Örök harag. Hogy aztán – mihamarabb –
kiderüljön az ég! Molnár Ervin és Ruff Roland bűbájosak.
„A
két fiú csendesen beszélt egymással.
-
Te, Barabás – mondta az egyik -, hát most itt vagyunk ezen a helyen, ahol a
szegény Nemecsek megmentette a birodalmat.
Hallgattak.
Aztán ez hallatszott:
-
Te, Barabás, béküljünk itt most ki, de örökre és igazán; nincs értelme annak,
hogy mi haragudjunk egymásra.
–
Jó – mondta meghatottan Barabás -, én kibékülök veled. Úgyis azért jöttünk ide.
Megint
csönd volt. Némán álltak egymással szemben, és mindenik azt várta, hogy a másik
kezdje a kibékülést. Végre aztán megszólalt Kolnay:
-
Hát szerbusz.
Barabás
elérzékenyülten felelt:
- Hát szerbusz.
Kezet
fogtak. Sokáig álltak így, kéz a kézben. Aztán nem szóltak egy szót se, csak
összeölelkeztek.” (Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Móra Ferenc Könyvkiadó -
Budapest, 1963)
2017. április 9., vasárnap