2014. január 29., szerda

Illatszertár - az egész világ (Weöres Sándor Színház)

"Szabad ötletek jegyzéke" - Illatszertár három felvonásban:


Test- és lélekápolás.
Csak tiszta forrásból.

Pőrére vetkőzni, megmártózni a lét vízében. Valami ősi ösztön, vágy által vezérelve.
Hiszen lényünk háromnegyed része víz; de vajon kiben, milyen e folyadék összetétele, megoszlása-elhelyezkedése?
Mennyiben, mennyire befolyásolja ez énünket-lényünket?
Mekkora a mi befolyásunk?
A külső ár és a belvíz: miképpen viszonyul egymáshoz?
Sodrások.
Melyikbe, hogyan, mikor, hol szivárgunk, csorgunk, csobbanunk, ömlünk - csöpögünk, olvadunk bele?
Melyik ragad el eleve?

Árkategóriák.
Akciók zajlanak; folyamatos (be)fürdetés.
No, szépen nézünk mi ki.
Hammerschmidt Miki(k) és társaik.

Belbecs és külcsín.
Mélység - külszín.

Szépség, ipar.
Szépségiparosok.

Drogéria az egész világ és piperkőc (pojáca is?) benne minden férfi és nő.
Illatszertáros emberiség.
Te jó szagú rezeda!

Parfümológiai Intézet, zárt osztály.
Úgy büdös az egész, ahogy van.

Legjobb lenne innen elpárologni; elillanni, köddé, légneművé válni.

S melyik balzsamot méltóztatik parancsolni?

Forduljon bizalommal kozmoszának kozmetikusához!
Mennyből az angyal...

Tízes skálánkon a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata kilenc és felet érdemel.
Az Illatszertár bemutatója január 31-én, pénteken lesz.
A fotós próbán jártunk.
Köszönettel - teremtuccse!

Kiss Mari/Máli néni tanodája - Avagy: miképpen vészelhetjük át e mai tébolydát? - Weöres Sándor Színház, Szombathely

Beiskolázási időszakban (mostanság) böngészve a továbbtanulási lehetőségek kínálatát, rábukkanhatunk - ha nem vagyunk restek időt, energiát áldozni - az egyik sokat sejtető fakultásra.
Kiss Mari indította-indítja útjára, segítője Füst Milán író, költő, Koltai Róbert rendező, Jordán Tamás direktor és gárdája, kiapadhatatlan tárháza pedig, maga az élet. Nevezzük csak így, egyszerűen: Kiss Mari/Máli néni tanodája.
Helyszín: Weöres Sándor Színház, Szombathely.

Nem kell megijedni (miért kellene?), nem számít, hogy a korábbi bizonyítványainkban miképpen (nem) görbülnek az érdemjegyek. Ide mindenkit fölvesznek, aki batyujában olyan hamuba sült pogácsát szeretne útravalóul magával vinni, ami, ha minél többször csipeget belőle, szinte a végtelenségig (vagy még azon is túl) kitart. S minél többet osztogat szét a szűkebb-tágabb környezetében, miközben rója ilyen-olyan létköreit, akkor sem marad (uramfia!) éhkoppon, a végén.
Éppen ellenkezőleg.

Vacillálásnak tehát nincs itt sem a helye, sem az ideje.
Döntsünk Kiss Mari/Máli néni ránk - fájdalommal, szomorúsággal, szorongással, bizonytalansággal, kiábrándultsággal át-átitatott esendőkre - szabott élet tagozata mellett, amely groteszknek, abszurdnak tűnő (mert sok esetben az is), ám konfliktusoldó, zűrmentesítő lehetőségeket, menekülési útvonalakat vázol, fest, kínál számunkra, mint növendékeknek.

Miképpen is vészelhetjük át e mai tébolydát?
Amely - bizonyos szempontból - hasonlatos ama múlt század harmincas évek végire, amikor is a fanatizmus (akkor, a sátán, Németországból masírozva) pokoli gaztettek sorával pusztított a korábbi nagy világválságtól amúgy is megkínzott kék bolygón-vizesblokkon.
Éppen ezért fektet nagy hangsúlyt a gyakorlati oktatásra is Máli néni/Kiss Mari: hogyan lehet, szabad, kell védekezni, azaz "védőpáncélt hegeszteni" a pökhendiség, a gőg, a felsőbbrendűség, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság, a nyomor(úság) ellen?
Ironikusan, fanyarul, érdesen tudjunk reagálni, mesterien-művészien, mosolyogva rögtönözni, tehát fifikásan improvizálni.
Hogy menthessük, akik-amik (még) mentésre, védelemre szorulnak.

Amúgy víg e játék, totál kikapcsol(ód)ás;
annyiban, amennyiben az élet az, szóval: abszolút bekapcsol(ód)ás.

Hát nyugodt szívvel jelöljük csak be Kiss Mari/Máli néni tanképzőjét a felvételi jelentkezési lapokon.
Erről nem szabad lecsúsznunk!




2014. január 24., péntek

Ferrari Violetta (1930-2014) - "Az egész nagy játék volt..." - Vilcsike meg tudta csinálni!

2013. december 16-án látogattam meg Vilcsikét Budaörsön, egy otthonban.

Akkor még nem tudhattam, hogy az utolsó találkozás...

E hasábokon igyekeztem érzékeltetni a fájdalmat...


1956-ig egy ország Vilcsikéje volt, aki addig és azt követően - Ausztriában és Németországban is - bizonyította: ha valaki valamit nagyon akar, akkor azt meg tudja csinálni!

Még 2004-2005-ben hetente kétszer-háromszor megfordultam budaörsi házában; beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk; 2005 nyarán a Vas Népében 52 részes folytatásban jelent meg élettörténete.

Később is tartottuk a kapcsolatot, sok-sok közös élmény megadatott, a tervezett Ferrai-könyv további epizódokkal egészült ki, mind a mai napig...

Tegnap lezárult.

Vilcsike - 2005-ben - ekképen összegzett:
"A gyermekeimmel és a parnereimmel is jó volt együtt játszani. Felnőttként az egész is egy nagy játék volt. Azt szokták mondani, egy színész, egy nagy színész az nem lehet normális, az nem lehet, hogy a fejére tesz egy papírkoronát, és akkor azt mondja, hogy én vagyok a nem tudom én kicsoda. Ebben ez az óriási. Meg le kell venni magáról a bőrét, mindig, ahogyan a kígyó vedlik; én nem adhatom önmagamat, Vilcsikét. Az nem megy... Amikor Németh Antal az Ophéliámra azt mondta, hogy ő még ilyet nem is látott az egész világon, mint a kis Ferrari, s ezt tényleg így mondta: az szép volt, nagyon szép".

Drága Vilcsikénk! A kis Ferrari örökké él és mindig velünk marad!


Ferrari Violetta temetése 2014. február 8-án, szombaton 11 órakor lesz a buadörsi sírkertben.

2014. január 18., szombat

Gerinc, tartás: koordináta-korrekció

Újratervezés.
Ugyan hallott már többször is efféléről, de őt aztán az ilyesmi nem igazán érintheti, legyintett mind ahányszor.

A világ legtermészetesebb dolga volt számára: ahogyan ő ül a volán mögött, az a rendjén való.
Eszébe nem jutott kételkedni önmagában, a tartásában.

Az autós szakmában profi rokona jött rá - amikor a járgány egyik biztosítékát cserélte -, hogy gerincnyavalyáinak fő oka lehet: a vízszintes és a függőleges (ülés)szint is fals.

Szóval hosszú évekig rosszul helyezkedett; korrigálni kell a "koordinátákat".

Jó, hát akkor, legyen; üsse kavics!

Mintha a gerince nem deformálódna annyira.

                                                                                                                                  (szp)


2014. január 9., csütörtök

Ki nevet a végén?

Ki nevet a végén?
Nemzedékek sorának társasjátéka.
Pofonegyszerű; avagy bonyolult, akárcsak az élet.
Váratlan fordulatokban bővelkedik, improvizációs készségeket igényel, merthogy adj uram, de rögtön (is) dönteni kell, melyik bábuval - énünkkel - merre tovább.

Megtanítanak bennünket minderre?
Célt kitűzni, mérlegelni - váltót állítani.

Sűrű az év eleji menetrend; óvodai, iskolai végzősöknek pláne.

Létpályaudvarunkon melyik szerelvényre kapaszkodjunk föl?
S ha egyszer a kocka el van vetve...
Persze, veszíteni is tudni kell; aztán újra meg újra talpra állni, nekilódulni.
Hol van az (előre) megírva: ki nevet a végén?

                                                         (szp - Jó reggelt, Vas megye! - Vas Népe, 2013. január 9., csütörtök)





2014. január 8., szerda

Római vakáció Savariában - Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Márton András, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Nagy Dániel Viktor és társaik, azaz mi, így, együtt

Idecipelik nekünk Rómát télvíz idején.
Vakációzásra csábítanak; mindehhez ki se kell mozdulnunk Savariából.
Akkor hát, miért ne?

Ha a tél azt is jelenti, jégcsapok sokasága (valóságosak egyelőre - szerencsére - nincsenek), a nyári szabadság meg azt (is), hogy szerelem, barátság, felhőtlen öröm, poénöntetek az édes életre(...), szóval évődés, bolondozás, és persze: mind eközben - bár meg-megkísért az ördög számtalan alakban - ráadásul még valóban tisztának is lehet maradni, akkor nem kell ennél több.
Paul Blake Római vakáció, zenés játék Cole Porter dalaival - Orlai Produkciós Iroda, Agora MSH, Csákányi-bérlet: jöhet!

Van nekünk Audrey Hepburnünk, Gregory Peckünk: Tenki Rékánk, Fekete  Ernőnk.
Minden megnyilvánulásukban mások, mint a szokvány.
Az a picurka - valójában már-már a végtelen (hú, de nagy szó!) - finomság, ami belőlük az egész csapat felé, irányunkba, egyre-másra táguló gömbben, életszférában sugárzik, az megsimogat, nevettet-megríkat, vigaszt nyújt, pihentetve életre kelt bennünket.
Kelj fel és járj!
Miért is ne fogadnánk szót?
És lám, működik!

Az együtt rezdülés ritkán érezhető ennyire magától értetődőnek.
Hiszen nincsenek - mert leomlanak a - falak; a műviek-mesterségesek, a körömmel-kézzel-géppel kapart-ásott árkok pedig egyszeriben föltöltődnek, eltűnnek a - jé! - már nem is létező hadszínterekről.
Voltak, nincsenek.
Le lehet már tüdőzni a levegőt, a közösen üzemeltetett patyolat nagyvállalat a "kisembereknek" is enged szusszanni.

Máris könnyebb. Pláne, hogy - végre-valahára - a nemzedékek is keresik-megtalálják egymás kezét, gyertek, csak gyertek, szárnyaljatok csak túl bennünket, rajta-rajta!
Hernádi Judit, Márton András; hát nem (csakis) így kellene?
Dehogyisnem.

Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Nagy Dániel Viktor; persze, hogy nyargalnak, ha ilyen "őseik" vannak.
Pelsőczy Réka rendezőként-karmesterként-irányítóként valamennyi kifutópályát jégmentessé - szabaddá - teszi, hogy bömbölhessenek föl a motorok, s aztán uzsgyi!

Felejtsük el egyszer s mindenkorra a telet; ne csak az Örök Városban, vakáció idején.

                                                                                                         (szp - Szombathelyi 7, 2014. I. szám)