2015. augusztus 18., kedd

Hair(nádi): értünk lázadnak, nem ellenünk - Orlai produkciók: Hair/Fertőrákos, Mindent Éváról/Szombathely


Van-e merszünk szembenézni azzal, hány és hányféle vetülete lehet annak, hogy e planétán kalandozunk (megint)? S hány (mega) tonnás úthengernek kell bennünket lelapítania (újra meg újra) ahhoz, hogy észrevegyük: valami nagyon-nagyon nem stimmel velünk, bennünk - körülöttünk?
Mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy központi agymosásnak, kommunikációs reklám hadjáratnak, tudatrombolásnak, szívlúgozásnak, érzelem-mentesítésnek ellen tudjunk állni? Alternatívát legyek képes, legyünk képesek fölmutatni.
A legkülönfélébb szempontok, nézetek, vélekedések, hitvallások, távlat(barlang)rajzok sokszínűségének létjogosultságát vajon miért utasítom /kapásból/ el? Azt a torz képet pedig miért nem, hogy a történelem velem kezdődik, s (még szép!) nálam is végződik. Szóval a világ (az alvilág) közepe/ura természetesen jó magam vagyok a saját galaxisomban. Majd’ mindeni más: senki.  

Ha a halandót negyvennyolc óra leforgása alatt két olyan Orlai produkcióban is részesíti a sorsa, mint a Hair és a Mindent Éváról, akkor, bizony, vessen magára. És ne csodálkozzon azon, ha már azt is megkérdőjelezi önmagával kapcsolatban, amit ez idáig mások netán pozitívumnak érzékeltek, értékeltek benne.
Habár ekkorra a foglalkozás – a SZÍNHÁZ – talán-talán, mégis csak (lássunk csodát!) kezdi elérni a célját(?).

Hair. Momentán a Fertőrákosi Kőfejtőben. A kamaszsóhaj – már a le(föl)járati kaptatón – meglehetősen találó: mára kihalt az áldozatvállalás, mert (s ezt már nem az ifjonc böki ki) az önzetlenséget mostanra kitörölték az emberiség szótárházából, elektronikus agyállományából. E valahai – régészeti - kincsnek már nincs ázsiója a világpiacon, sarki zsibvásáron, agorán.
Végtelenül vulgáris a Mohácsi János rendezte előadás, bár korántsem emiatt kellene a homlokunkhoz passzított pisztoly ravaszát meghúzni. De: azért ezt mégse tegyük! Akkor se, ha a valóság – e honi Hairnél - milliószor alantasabb, ocsmányabb, mocskosabb, bűzösebb.
Prűdekből persze ezúttal sincs hiány (a nézőtéren), de ne legyünk igazságtalanok, mert egyáltalán nem biztos, hogy tudjuk: mi verte ki náluk a biztosítékot. Talán önmaguk elől menekülnek haza a szünetben. „Jézusom, ennyire elfajzottak lennénk!?” „Magam vagyok az ördög?!” „Nem, nem akarok újra belesüppedni a múlt század húszas-harmincas évei nómenklatúrájának mocsarába!” Etc. Etc.
Nem először s remélhetőleg nem is utoljára csap közénk a Mohácsi-bomba.
Hogyan tovább, Ember?

Mindent Éváról. Szombathelyen, a Weöres Sándor Színház Karneválszínházában (közösen az OPI-val – az Orlai Produkciós Irodával).
Celebek vagyunk a saját léggömbünkben; a fulladás garantált. Ám ha kipukkad a lufi, akkor is többesélyes a sztori. Hány százalékos a kinti levegő oxigéntartalma; huszonhárom, huszonnyolc? Ha meg ennél is több (vagy jóval kevesebb), akkor meg abba gebed bele vegetáció, populáció.
Mérték/arány. Légteret foglalunk el másoktól vagy lét-teret – Jövőt – teremtünk egymásnak? Ez a kérdés. Válasszatok!
A Pelsőczy Réka rendezte produkció elementáris erejű.
Ezerarcú, káprázatos, mágikus Hernádi Judit (Margó művésznő), lebilincselő, sejtjeiben pontosan érz/ékel/i a makrovilágot Kovács Patrícia (Eva Herrington) is; engedtessék meg szintúgy rajongani Egri Mártáért (hódolat!), Mészáros Mátéért (bravó!), Szikszai Rémuszért (penge!), Márton Andrásért (igen, ez /a pálya/ hosszú vágta!), Bercsényi Péterért (parádés!), Rujder Vivienért (hajrá, Vivi!). Csapattársaik neve is megkeresésre érdemes a www.orlaipordukcio.hu-n!
A latorság, a salak - a makulátlanság álarcában - köszöni szépen, (újra)él(ed) és virul.
Mi ne tudnánk itt(hon)?

Kedvenceink a Hairből: Szabó Kimmel Tamás (nálam ő az első az egyenlők között, a szívem csücske), Pető Kata, Boros Anna, Formán Bálint, Nagy Dániel Viktor, Horváth Szabolcs és Bánfi Fruzsi, Hargitai Veronika, Tolnai Hella, Zsigmond Emőke, Csillag Botond, Gula Péter, Keresztény Tamás, Róbert Gábor s Hajdu Anita, Nagy Emese, Pálfi Gabriella, Finta Gábor, Jakab Dániel, Vágási István - szívem további csücskei. Társalkotó(i)k névjegyzéke - Bodor Johanna koreográfus valamennyiünk Példaképe lehet! - a fentebb jelzett honlapon.
Van merszük farkasszemet nézni velünk. Pimaszságuk elképesztő. „Vész(kő)korszaki szakik, takarodjatok az emberiség /barlang/színpadáról!”
Kegyetlen őszinteséggel robognak át rajtunk az úthengerükkel, alaposan kivasalnak bennünket. Ám vegyük már észre végre-valahára: értünk zendülnek s nem ellenünk!

                                                                                 2015. augusztus 18.

 

 

 

2015. augusztus 7., péntek

Tranzitológia/átutazástan - avagy mégis inkább: otthon, édes otthon


Atom: parány(i), atomus. Atombomba: nukleáris máglyarakás, láncreakció.

Hirosima - hetven év/mázsa.

S az idők kezdete óta zuhan/zúdul/potyog, süvít a legenergikusabb, legzabolázhatatlanabb A-töltet: a tranzitbomba.

Tranzit: átmenő, átutazó. Tranzitológia: átutazástan/-tudomány (szp). Tranzitológus: a kozmoszturizmussal/-vándorlással foglalkozó tudós, kutató, szakember (szp). Pofonegyszerűen/mezeien/minden további kertelés nélkül (e galacsinon): ember s glóbuszmorzsa is egyben. (Nem tévesztendő össze a sárteke-patkánnyal!)

S a tranzit-társam, mondd, akarsz-e lenni?  (Kosztolányi Dezső után – Akarsz-e játszani? – totál szabadon.)

 

(E)migránsok voltunk, vagyunk, leszünk valamennyien.

Menekülünk s ki- meg bevándorlunk – elhúzzuk a csíkot, mentjük a bőrünket, az irhánkat -, tehát (még/csak-csak) vagyunk. Megmaradunk, ha…

S ideig(lenesen)-óráig pihegünk/szusszanunk.

Arról ábrándozunk: otthon, édes otthon…?

 

Enni vagy nem enni? (Eat or not eat?) Inni vagy nem inni? (Drink or not to drink?)

S amit ma – ha kegyes a sorsod - megehetsz/-ihatsz, annak a felét (harmadát/negyedét/ötödét?) igenis, tedd félre holnapra , tedd ki a honlapodra/blogodra, SMS-ezd létmentő-üzenetedet az éheseknek, a szomjasaknak!

 

Kongói DK, Csád, Eritrea, Haiti, Burundi… India, Nepál, Vietnam, Jemen…Pakisztán, Mianmar, Indonézia, Libéria, Fülöp-szigetek, Kamerun (földlabda-játék; lábbal tiporják/tapossák…), Benin, Guinea… Panama, Ecuador, Peru, Marokkó… Kína, Szíria… Mexikó, Brazília, Kuba, Egyiptom, Tunézia,  s Szlovákia, Románia, Horvátország, Bosznia, Macedónia, Bulgária, Törökország, Oroszország, Ukrajna, Moldova…

 

Bizony, ki kell a hontalanokat utasítani/tiltani/küldeni – igen ám, csakhogy kizárólagosan, nevezzük emígy: csere-küldetésben!

Az úti cél: a szülőhazájuk. (Hétköznapian: vissza a feladóhoz!)

Egész úton… (A mi jó Petőfink.)

De nem egyedül botladoznának: velünk, mint védelmezőikkel, a biztonságukat őrzőkkel, garantálókkal térhetnének meg hazájukba.

Ám késlekedés nélkül, expressz, globális – lojális! – válságstáb fölállítása szükségeltetik; az összes (kivétel nélkül – nincs kecmec/mese) civilizált(nak nevezett) állam polgára számára: riadó!

Létművelő-toborzó.

Szeretet-légió, szolidaritás- offenzíva. Iziben!

Magán megavagyonosok fölajánlásaira számítunk; nagylelkűekére – ha már a „szerencsének köszönhetően” (még ha akár jelentős önerő, akár tehetség esetleg géniusz társult is hozzá) megadatott a dúskálás, s a pazarlás/pocsékolás is e földi javakból.

Éppenséggel Ausztrália példamutatóan állhat a sor élén. Remekül mutat! Követheti az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Kanada… S a többi tehetős. Továbbá laposabb erszényűek csatlakozását (minden aránylagos) is várjuk!

Mi – merthogy ne lapítsunk ám! – is vándoroljunk/vonuljunk csak szépen szövetségeseinkkel a számkivetettek szülőföldjére. Na, ná! Kar karban, kéz a kézben a migránsokkal: Togoba, a Közép-afrikai Köztársaságba, Bangladesbe, Szenegálba, Maliba, Mauritániába, Lesothoba, Venezuelába, Kolumbiába, Paraguayba…

Mindeközben: hajrá, szlogenek (is)! „Zarándokoljunk el hozzájuk (velük), hogy ott(hon) boldogulhassanak!” „Népvándorlás - fordítva.” „Odahaza (is) védjük meg őket az ellenük vétkezőktől!”…

 

A keresztút közös. A lét – s a nem-lét is, bizony – egyféle. Egy bordában szőttek (amiképpen eleink emlegették volt) bennünket.

Tehát prompt, nekiveselkedni/-lódulni szeplőtlen/hamvas szóval/szándékkal/szívvel, s égi-földi személy-, teherszállítókkal, s armadával. Elegendő munícióval, arzenállal, a civilizált közösség(ek)/unió(k) által delegált, önkéntes tisztító-tűzérekkel/-csapatokkal, köztük zsoldosokkal is. Stante pede!

Merthogy: soha, de soha többé fanatizmust/barbarizmust/kannibalizmust!

Az emberi(es)ség a tét.

 

Ha nem szeretnénk, hogy felkerekedjen a milliárdnyi nélkülöző, s „ránk zúduljon”(?)… Nekik minden úgyis mindegy „alapon”, apokaliptikus rettegésükben/üldöztetésükben, végső kilátástalanságukban, elkeseredésükben, szent igaz: halálfélelmükben. S más létalternatívájuk nem lévén, akkor, ugyebár, nincs miről-másról beszélni.

Amíg nekünk jut, addig nekik, átutazóknak is adunk étket, fedelet; szívüket-lelküket melengető gesztusokat sugárzunk feléjük, mert csak így őrizhetjük meg mi magunk is az önbecsülésünket. S ha ekképpen át is érezzük az iszonyatos, szörnyű helyzetüket, mégis, mindezzel együtt is: az ő szülőföldjükön kell(ene) otthont teremteni/teremtenünk számukra, nyomatékosítva: vállvetve velük s a világgal.

ENSZ: Ehessetek Normálisan Szeretteink! LNSZ: Lakhassatok…! DNSZ: Dolgozhassatok…! Biztonságban, szabadon, akadálytalanul, függetlenül, (majdan teljesen) önállóan boldogulhassatok odahaza; a jó Ferenc pápa után profánul, de a felsorolt hármas egység egyikét sem megspórolhatón.

Sehol az univerzumban. 

S mindez még csupán az alap, hol van még az egészségügyük, az oktatásuk, a lélekbiztonságuk, a hitfüggetlenségük; a korrupciómentesítés, a maffia-fölgöngyölítés, a sarcolóik felelősségre vonása, a szabad választások, az innováció fölturbóz(tat)ása, országuk civil szférájának mindenkori kontrollja.

 

Home sweet home. (Otthon, édes otthon.)

Huh! Világ – parányi s egyben óriás – nagymamái (egyesüljetek!); a ti máglyarakásotok (behelyettesíthető/behelyettesítendő földrész-, nemzet-kedvenc eledelekre) feledhetetlen íze az idők végezetéig, de még annál is tovább tartson, s e lánc(reakció) soha, sehol, senki földjén/szülőhelyén se szakadhasson meg!

                                                                

                                                                               2015. augusztus 7., péntek