2018. október 8., hétfő

Vétkes a néma cinkos - Gogol és a Mohácsi testvérek Revizora a szombathelyi Weöres Sándor Színházban

 
www.alon.hu
Cinkos vagyok. Rólam, nekem szól a Gogol-Mohácsi fivérek Revizora a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Szembesülök azzal: nem teszek meg minden tőlem telhetőt azért, hogy a korrupciós járvány ne szedjen még több áldozatot planétánkon.

Egyetlenegy szereplő sem makulátlan Gogol (1809-1852) komédiájában, ami amúgy a drámai főműve. A rendező Mohácsi János és a dramaturg Mohácsi István által átgyúrt alkotásban miért is lenne ez másképpen.
Nincs hiteles valaki, aki istenigazából szembeszáll a lopással, a gengszterséggel, a mocsoksággal? Ami e golyóbison zajlik, az már régen nem ostobaság, torzulás, visszásság, önteltség, kivagyiság, fennhéjázás, hanem az emberi/es/ség elleni, bűnszövetkezetben elkövetett – az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának illetékességi körébe tartozó – egyetemes jövőtiprás.  

Amikor vérbő, az életünket tükröző komédiát látva-hallva alig-alig tudok önmagamon nevetni, az tragédia. A szerzők – Gogol és a Mohácsi-fivérek – folyamatosan rá is tesznek (még szép!) egy-két lapáttal, markolóval, de szinte még így sem képesek olyan blődlit produkálni, amilyennel ne találkoznék nap, mint nap.
Én meg leginkább úgy teszek, mintha mindez nem is létezne. Ipiapacs. Kvázi ez a Marson vagy éppenséggel távoli univerzumban történne. Miközben – ne legyenek kétségeim efelől - maholnap bedarálnak engem is. Ha hagyom.

Igényességből, alázatból, teherbírásból ismét kitűnőre vizsgázik a rendszerszintű megkenhetőséget, a lelkét az ördögnek is eladó – előbb-utóbb (inkább előbb) minden sunyiságra, aljasságra képes - siserahadat fergetegesen ábrázoló WSSZ csapata.
Persze, nem mindenki fehér vagy fekete, ám a mérleg nyelve kivétel nélkül mindenkinél (hát, nem őrület?) a bűnrészesség felé billen. Landolás szennytengeren.
Hartai Petra a polgármester lányaként egész korosztályt reprezentál. A bányamérnök hallgató-álrevizorral, a vendégművész Lábodi Ádámmal megrendítő, számomra katartikus pillanatokat szereznek, hiszen sejtetik, éreztetik, hogy ez a szerelem, ha tényleg tiszta, makulátlan lenne/maradna - mert hiszen az igazi tűz benne van! -, akkor ennyi erővel akár el is tudnák söpörni a gennyzacskó káder-gyülekezetet.
Alberti Zsófi polgármester-feleségként a kékharisnyások hígagyú mintapéldánya; óvatosan kell bánni a szavakkal, mégis „idekörmölöm”: Alberti Zsófi zseniális! Bajomi Nagy György polgármesterként, mint máskor szintúgy, meg tud mutatni - momentán ebből a féregből - valami olyat, ami csak a jelentős deszkaművészek sajátja. Orosz Róbert az álrevizor – rögzítendő: Lábodi Ádám telitalálat! – barátjaként a szélkakasság szakértője.
Khell Zsolt díszlete arról szintúgy árulkodik, hogy a magán- és a közszféra egyformán posványos meg salakanyagos.

„Vétkesek közt cinkos, aki néma.” (Babits Mihály, 1883-1941 – Jónás könyve) A WSSZ hibátlanul szembesítő Revizora a nyugatos költőkirály örök érvényű intelmét sugározza felém s belém. Értem szól.
                                         2018. október 7-8.                           

2018. október 7., vasárnap

Színház az egész világ - Avagy: Budapest, te csodás!

 
www.alon.hu
Vidékiként (hosszú-hosszú évtizedekig) úgy még nem hajtottam párnára a fejemet Budapesten, hogy aznap ne jártam volna valamelyik fővárosi színházban.
Anno, legelőször az Operettben Petress Zsuzsa Pompadour-jával szárnyaltam.

Nemrégiben: Játékszín. Üggyel-bajjal parkolok; falatnyi helyre ismeretlen, kedves középkorú pár navigál.
A kivételes, zseniális Bánsági Ildikó imádnivaló Florence röpít az idén „hetvenkedő”, ragyogó Gálvölgyi Jánossal, a szintúgy briliáns Szemenyei Jánossal és a nemkülönben pazar művész társaikkal. (Filmen Meryl Streep rendített meg a világ legpocsékabb és legszerethetőbb operai hősnőjeként.)

„Padlót fogok” az autónál: két rendőr állja körbe.
Jézusom, a hátsó ülésen (volt?) a laptopom! 
Ott téblábol tüneményes „gerlepár”: ifjú szerelmesek.  Ők vették észre, hogy lehúzva maradt – nyilván a kapkodásban - az ablak. Értesítették a rendőrséget. Amíg kiért a jard, őrizték a járgányt.
Minden érintetlen.
Hálálkodom.
„Ejnye-bejnye!”, mosolyog a rend őrnője.
„Bocsánat!”, hebegem-rebegem.
Katarzis gyógy-balzsama lelkemen.  

2018. október 3., szerda

Schiff András kirobbanó sikere Eisenstadtban (Kismartonban) - "Lesz még egyszer ünnep a világon"

 
www.alon.hu
A világ egyik legkiválóbb zenecsarnokában, a Soprontól mindössze huszonkét kilométerre fekvő Eisenstadt (Kismarton) Esterházy-kastélyának Haydn Termében adott koncertet a Magyar Kultúra Követe, Sir Schiff András (1953), bolygónk egyik legkiválóbb zongoraművésze, szeptember utolsó napjának estéjén. Négyszer újrázott.

2011 óta brit állampolgár. Londonban és Firenzében él. 2014-ben II. Erzsébet angol királynő lovagi rangot adományozott számára. Díszdoktori címét Károly hercegtől kapta; Royal College of Music konzervatórium (South Kensington).
Ez idő tájt a berlini Barenboim-Said Zeneakadémia tanára-docense. /Daniel Barenboim (1942) argentínai születésű, izraeli zongoraművész. Edward Said (1935-2003) palesztin származású, amerikai professzor, publicista, író./ Az intézményben közel-keleti és észak-amerikai muzsikusokat képeznek. A cél, hogy a közös tanulás-zenélés révén elősegítsék egymás jobb megértését és ez által a térség békéjét. A hallgatók filozófiai tanulmányokat is folytatnak.

Joseph Haydn (1732-1809) Esz-, C- és D-dúr szonátája, valamint Franz Schubert (1797-1828) B-dúr szonátája szerepelt a Liszt-díjas, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas, Kossuth-díjas, Robert Schumann-díjas zongoraművész, karmester műsorán. A koncert címe: Haydn a zongoránál.
Elegancia. Finomság. Lágyság.
Haydn olykor pillekönnyűnek tűnő opusai játékosan, csipetnyi humorral meghintve keringnek s keringőznek köröttünk. Simogató selymesség. Fények s felhőbújócska. Amilyen ez az őszi vasárnap is volt egészen napszálltáig. Színskálával. Kedvességgel, bájjal. Hogy mekkora csoda, s mennyire gondtalan is a létezés!
Csípjenek meg! Ez tényleg igaz?
Ha az emberfia valamiről álmodozik, ámbár hinni nem igazán mer benne, mert hiú reményeket táplált már éppen eleget, fölöslegesen, de azért mégis csak, hátha… Hogy Schiff Andrást, a honfitárs géniuszt egyszer élőben láthassa-hallhassa! És tessék, az internetet bogarászva nem hisz a szemének: Kismarton, Haydn, Schiff András és még tikett is van, zsebmetszés nélkül. Isteni ajándék!
Erkély közép - pompás pozíció.
A jó Haydn ugyane falak között komponált, muzsikált.
Schiff András (egyik legfőbb) hitvallása válik most személyes létvalósággá: „Az előadó médium a szerző és a közönség között”. Közvetít. Ő.
Alázat. Szolgálat. Példa.
Schubert B-dúr szonáta – tovább tágul a horizont. Idekint. Odabent.
Merengés. Morfondírozás.
Lélekáramlás. Vándorlás.
Egyszerűség. Sallangmentesség. Tisztaság.
Szembenézés. Önmagunkkal. Honunkkal. Európával.  Egyenlőség, tolerancia, az emberi méltóság s jogok tiszteletének sugallata. A szabadság, a demokrácia, a közös értékeken alapuló közösség vágya/óhaja.
A szolidaritás. Az irgalmasság.   
Evilági tisztítótűz.
Igenlő tapsorkán. „Lesz még egyszer ünnep a világon” (Vörösmarty Mihály: A vén cigány – 1854)

Négy ráadást ad – a Londoni Királyi Filharmóniai Társaság Aranymedálosa, a Grammy-díjas - Sir Schiff András. Elsőként Schubert Magyar melódiáját.
Bartók Béla (1881-1945) rondóival, kárpát-medencei népi dallamoktól az egyetemességig ívelő úti célt vázol a haza, az európaiság, az Ember jegyében.
Schiff András megfogja a kezünket. Vele itthon vagyunk és maradunk bárhol ezen a bolygón.

                                     2018. október 2.-3.

 

 

2018. október 1., hétfő

Médeia heroikus küzdelme - Németh Judit elsöprő erejű alakítása Lukáts Andor rendezésében a Weöres Sándor Színházban

 
www.alon.hu
Csak addig van szükséged rám, amíg embert – félistent? - faragok belőled. Aztán eldobsz. Egy szövetségkötés és fölrobban(t)ásának anatómiája Euripidész Médeia című tragédiája Lukáts Andor rendezésében a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.

 
Németh Judit Médeiaként, abszolút főszereplőként, amiképp a spiritualitásunkkal, úgy a földhöz ragadtságunkkal is szembesít. Mi mindenre vagyunk képesek, ha föllobban bennünk a szenvedély; ha valakivel – egy ügyért - közösen éghetünk. Együtt játszi könnyedséggel megmozdítjuk, el is hordjuk a hegyeket.
Amikor viszont a társunk-szövetségesünk elárul, szembe köpve önmagát is, cselt szövünk, hiszen bosszúért kiált a brigantis bitangság. Mit érdemel az a bűnös, aki elárulja a közös célt, messzire téved a kiszemelt, a korábban általa éppúgy az egyetlen helyesnek tartott útról? Cserbenhagyja a társát, a családját. Manipulálja, félrevezeti a környezetét.
Nem mellékesen, persze: Euripidész Médeiája (Krisztus előtt 431-ből) a női nem önmagára ébredésének a példázata is. Kiállás – már akkor - az emancipációért.
Lukáts Andor rendezése dolgozik bennünk jóval a teátrumi fizikai, lelki, szellemi jelenlétünkön túl. „A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.” (József Attila: A Dunánál, 1936)
Németh Judit rendkívüli színésznő. Médiája – nemtől, fajtól, felekezettől függetlenül – tükör. Torzításmentes. Mi meg benne: mennyi, de mennyi mindenből összegyúrt ember(iség)!
Több okból is érdemes deszkapárti művészként élni, teremteni. Médeia fölmutatásáért mindenképpen. Németh Judit pályája csúcsára ért. Mindig érződött, hogy létezésünk elsőrangú tükröztetője, ám most olyan eszenciáját (sűrítményét) és kvintesszenciáját (lényegét, magvát) adja az emberi sorsnak, ami lenyűgöző.    
Bálint Éva dajkája az ős-szeretet, a „szeretnélek minden bajtól megóvni” mintája. Fekete Linda (kar) szuggesztív, pontos. Kint is vagyok, bent is vagyok? Nagy talány ez /a téma/ is.
Iaszón, Médeia harcostársa Kálmánchelyi Zoltán. Az önmagát, a társát, a hazáját – adott esetben bármit és bárkit – eláruló gaz. Vajon Médeia, az isteni erővel is bíró csodalény-ember a kezdetek kezdetén, amikor szövetségre lép vele, feltétel nélkül elfogadja/segíti, miért nem sejti, hogy hétpróbás gazemberrel áll össze? A kérdés, persze, költői. Az izzó szenvedély, a szerelem öl, butít, nyomorba dönt. Hiszen húsból, s vérből való – még ő is.
A (görög) sorstragédiák legmegrázóbb momentuma, a gyilkosság, azt szimbolizálhatja, hogy van egy pont, amin túl már nem lehetséges véráldozat(ok) nélkül továbblépni. Jelképezheti, hogy az iszonyú acsarkodásnak, a háborúskodás folyamatos szításának, a végletekig kiélezett ellenségeskedésnek a követkető generációk is áldozatul eshetnek. Óriási a felelősségünk.
Kálmánchelyi Zoltán remekül „hozza” a zsonglőr janihuszár senkit. Aki persze tömegek életét is képes kiforgatni. Tönkrevágni. Ideig-óráig.
Endrődy Krisztiánnak jól áll Kreon; nem hagy kétséget a felől most sem, hogy bármit képes (lenne) eljátszani. Akárcsak Kelemen Zoltán (Aigeusz), aki éppígy kiváló. Antal D. Csaba hírnöke egyedien-érzékletesen számol be a borzalmakról.  
Lukács Andor - alkotótársaival együtt – ismét mély, megrendítő s egyben felemelő előadást rendezett.
Németh Judit Médeiája kitörölhetetlen nyomot hagy bennünk.

                       2018. szeptember 30./október 1.

 

2018. szeptember 23., vasárnap

A felelősség az enyém - Egy piaci nap; ősbemutató a budapesti Radnóti Színházban, rendező Mohácsi János

 
www.alon.hu
Kipécéznek. Valamiért. Ezt vagy azt sütik rám. Bizony sokan, egyre többen elhiszik. „A szó veszélyes fegyver / és van, aki fegyvertelen” (Bródy János)
Levegőnek néznek.
Kisatíroznak. Lemészárolnak. Meglincselnek.
Mert. Csak.
A tények? Ugyan már!
Falkában ugyanezt tenném én is? Előbb csak simán hagynám, hogy leszívják az agyamat, érzéktelenítsék a szívemet? Aztán harcba indulnék megint az ellenség ellen, aki egyébként nem az (még szép!), de mégiscsak, hiszen belém, belénk sulykolják. Szóval az.
Hűlt helye a józan eszemnek? Emberségem kilőve? Fuccs a szolidaritásomnak meg az irgalmasságomnak?
Sárgolyó-túrázás vegetatív vérebként? Micsoda perspektíva!

Belém világít Závada Pál az Egy piaci nap című regényével (2016), amelynek dramatizált változatát a budapesti Radnóti Színház társulata prezentálja. Antik, mai, jövőbeni tematika (hm) ősbemutatója.
Egy 1946-os nyári napra sűríti mindazt a szörnyűség-skálát, aminek én is részese lehetnék? Rázom a fejem, nem, nem. Én aztán sohasem.
Tényleg?
Hogy a csudában fér meg bennem a gonosz, a sátán, a devla? Pedig nem látszik rajtam semmi különös. Holott a legbelsőbb fiókjaim mélyén szintúgy, akárcsak máséiban, ott pihen(het) az alantas ügyosztály.
De: megtanítottak – otthon, iskolában, grundon, társaságban, közösségben, teátrumban – szembenézni vele. Célt fölvázolva: együtt, egymásért!
Akinek azt a bizonyos közönséges, hitvány, nemtelen (nevezzem így) szekcióját piszkálgatják, élesztgetik meg hergelik, mikro és makró környezetében éppúgy, megállás nélkül, minden más redőnyt lehúzva benne és körülötte, az agyelszívottan, szív-mentesen vajon képes-e mérlegelni a cselekedeteinek a következményét?
Hiszen Lucifer űzi, hajtja. No, nem a fényre, hanem az örök sötétségbe.
Persze még mindez – a személyiségére kívülről szakadatlanul rászakadó roncsolás, rombolás - sem lehet enyhítő körülmény, ami fölmenthetné a saját felelőssége alól. Ha gaztetteit Mefisztó sugallatára hajtja is végre.
Ha más irányítja a kezemet, az akkor is az enyém!

Mintegy másfél tucat színész, illetve zenész bő két és fél óra hosszan éli az életünket. Mutat be engem is. Szegezi nekem folyamatosan a kérdéseimet. Inspirál: valljak színt.
Nem babra megy. De nem csak most nem. Sohasem.
Egyszer, egyetlenegyszer vagyunk így (vélhetően) ebben a földi létformánkban. Tessék magamba nézni! Számot vetni. Sorrendet fölállítani. Mi a legfontosabb, mi követi, s aztán szépen így és így tovább.
Nem patetikus, nem hatásvadászó, nem mesterkélt a Radnóti. Együtt kínlódhatjuk ki, s hajíthatjuk kukába a salakunkat. Sallangmentesen. S remélhetően: végérvényesen.
A legtöbben sokféle embert élnek meg a deszkákon. A lét-pakli(nk)ban ez és az szintúgy benne van. Egyetlen sors-lapot sem úszunk meg.
És ne legyenek kétségeink afelől sem, hogy előbb-utóbb (agyon)üt az igazság órája.

Radnay Csilla, Martinovics Dorina, Pál András, Porogi Ádám, Sodró Eliza, Lovas Rozi, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Józsa Bettina eh., Konfár Erik eh., Róbert Gábor, Némedi Árpád, valamint Kovács Márton, Gyulai Csaba, Móser Ádám mindvégig közöttünk van. Vagy inkább mi vagyunk – de jó, hogy lehetünk! – velük. Dramaturg Mohácsi István, jelmez Remete Kriszta, díszlet Khell Zsolt, rendező Mohácsi János. A munkatársa Ari Zsófi, világítás Baumgartner Sándor.

Ne hagyjunk soha senkit kipécézni. Bűnbaknak kikiáltani. „A szó elrepül / ki tudja, kit hogyan talál / A szó messze száll / Ki tudja, hol áll meg végül" (Bródy)
Józan ész. Szív. Ember(i)ség. Szolidaritás. Irgalmasság.
Őbennük, bennetek, mibennünk; őbenne, benned, bennem. Nyugi; csak azért sem föladni!

                                 2018. szeptember 23.