2019. február 17., vasárnap

Lefagyott az ember(iség) honlapja-holnapja - Csehov látlelete valósághű a szombathelyi Weöres Sándor Színházban

 

„Kék színű ég, rőt napkorong – / ez volt a kisfiú rajzán. / Kész volt a kép, s műve alá / írta a rajzlapra rá:
Lenne bár napfény mindig / Lenne bár kék ég mindig / Lenne bár anyu mindig / S bár csak én is lennék...”  („Puszty vszigdá búgyet szolnce”; orosz gyerekdal)

Ön- és holnapfölzabálásban jeleskedünk. A Világmindenség Olimpiáin (VO) sorra-rendre dobogós helyen vitézkedik – földhözragadtság versenyszámban - az ember(iség). Anton Pavlovics Csehov (1860-1904) Három nővér című színművének (1901) szombathelyi dramatizálása a Weöres Sándor Színházban – Hamvai Kornél fordításában, Réthly Attila rendezésében, Három lány címmel – rólunk/nekünk/értünk szól. Belepirul(hat)unk. Szégyell(het)jük is magunkat rendesen. 
Sokszínű, több síkú, egyetemes meg honi kor- s kórkép.
Megrenget a kilátástalanság mikro-, makro-szinten éppúgy. Vágyakozásban (Moszkva! Moszkva!) ugyan nincs hiány, de valahogy minden(ki) – előbb-utóbb - félresiklik.
A nihilizáció népbetegség. Világjárvány.
Lét-tanfolyam a WSSZ újabb Csehov-remeke. Igazszóló dráma. Ráadásul még a legeslegutolsó picurka reménysugarat is úgymond kifricskázza. Bár a nyakamat rá, hogy valójában azért teszi, hogy kihozzon a sodromból. Nem lehetsz/lehetek ennyire málé, mamlasz, marionett-figura. Borítsam már magamra, aztán az egész katyvaszra a sorsasztalt!
Kint is vagyok, bent is vagyok, (szín)játék és valóság; Cziegler Balázs ezerfunkciós díszlete számtalan vetületet villant felénk/belénk. Velich Rita jelmezei személyre szabottan elvontak. Hogy fából vaskarika? Az. Mint az egész XXI. századi (nem csak farsangi) jelmez-kavalkád. Ördögi bál/mulatság.
Tizenhárom színművész: megtizenháromszorozódott szín(vonal). S egységes művész-team.
Avass Attilát (öreg szolga az elöljáróságon) még soha nem éreztem ilyen fajsúlyosnak. A legnemesebb érzülettel jeleníti meg a „senkit”, a „porszemet”. A minden/ki/t.
Kenderes Csaba és Jámbor Nándor (hadnagy@hadnagy) úgy egyediek, hogy egyben az általánosat is jelzik. Bravúr. Horváth Ákos (százados) pikírt, azaz éles/csípős, továbbá bántó is. Nem könnyű belelátni a kártyáiba. Bár nem igazán meglepő, hogy vesztesként már nem habozik, nincs kegyelem: párbajban lepuffantja Tuzenbah bárót /Kosztolányinál ch, Hamvainál sima h). Akiben Antal D. Csaba él; minden rezdülése elementáris. Szabó Tibor tanára, későbbi tanfelügyelője hamisítatlan pojáca. Kiráz tőle a hideg. Orosz Róbert - ütegparancsnokként (Versinyin) újfent pazar – hihetetlen érzékkel képes egyensúlyozni. Rendszerint vékonyka hajszál választja el attól, hogy megkérdőjelezze a szerepét (bennünk), de nem billen át. Szerémi Zoltán katonaorvosa szintúgy vergődő kortársunk. Megéri a pénzét is, igaz. De vajon miért pukkadt ki/robbant szét a világot megváltani akaró énje? Számtalan – hajaj! - összetevőjű az ő amortizációja is.
Gonda Kata (Natalja/Natasa) - minden hájjal megkent, érdekrugókkal bélelt perszóna a köbön - fenomenális.
Bajomi Nagy György az „andrejevséget” magát teszi elénk: rendre a könnyebb ellenállás irányába lavírozza magát. Közösségi-társadalmi – meg testvéri – szempontból: here/parazita. Kollaborálása alól sitty-sutty fölmenti önmagát.  
Nagy Cili (Olga), Alberti Zsófi (Mása), Hartai Petra (Irina/Jirína) külön-külön és együtt is: rendkívüli(ek). E tiszta, nemes életre való s vágyó lányoknak/nővéreknek a bőrükbe bújva arra is rámutatnak, hogy nekünk miért nem szabad - és ehhez, úgy vélem, semmi köze sincs az életkorunknak – lemondani álmainkról, vágyainkról. Nem zuhanhatunk bele saját magunkba, s ekképpen a mai valóság csapdáiba.  
S bár kimondatja velük Csehov a legeslegvégén, hogy… „MÁSA ...mi pedig egyedül maradunk, és újra kezdjük az életünket. Élni kell… Élni kell…
IRINA …bemegyek az iskolába, tanítok, és egész életemet azoknak adom, akiknek talán szükségük van rám…
OLGA …a mi szenvedésünk örömre változik azokban, akik utánunk következnek, boldogság és békesség uralkodik a földön, és azokra, akik most élnek, majd szívesen emlékeznek, és megáldják őket.” (Kosztolányi Dezső fordítása)
…azért a Réthly-rendezésben a lányok/nővérek szavait nem lehet egészen komolyan venni, merthogy itt most idézőjelesen csengenek; hiszi a piszi…
Bár egyik értelmezés sem ad felmentést számunkra.
Ne nyugodjunk bele a rabszolgasorsba, máris kapjuk össze magunkat, szabaduljunk meg az igáinktól.
Stop a vegetálásnak, a földhözragadtság nevű ragálynak! S „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” (Batsányi János, 1763-1845). Tehát a lányokkal ellentétben: ne Moszkvára! (Jó, tudjuk: jelkép…)
Viszont Mása/Alberti Zsófi nem véletlenül énekli többször:
„Puszty vszigdá búgyet szonce / puszty vszigdá búgyet nyéba…” „Lenne bár napfény mindig / Lenne bár kék ég mindig / Lenne bár anyu mindig / S bár csak én is lennék…”.

                       2019. február 17., vasárnap

2019. február 9., szombat

Az emberi méltóság himnusza - Diplomácia: budapesti Rózsavölgyi Szalon; Terror: szombathelyi Weöres Sándor Színház

 
www.alon.hu
Parancsmegtagadás és parancsmegtagadás között fényévnyi a különbség. Diktátor diktátumát megszegni – hősi cselekedet; ízig-vérig demokratikus állam alkotmányát, alkotmánybírósági ukázát lábbal taposni – bűn (szerintem). A budapesti Rózsavölgyi Szalon Diplomácia című „lélektani krimije” példa az előbbire, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Terror című „bírósági tárgyalása” az utóbbira.  

A Rózsavölgyi Szalon Diplomáciája (szerző Cyril Gely: Az utolsó éjszaka Párizsban) tényeken alapul. 1944. augusztus 25-én a francia főváros náci parancsnoka, Dietrich von Choltitz kis híján fölrobbantja Párizs stratégiai pontjait/egyetemes értékeit, ezzel ártatlan százezrek (milliók?) halálát is okozná, ám Raoul Nordling svéd diplomatának sikerül meggyőznie: ne tegye meg e barbárságot.
Diplomácia: tárgyalóképesség, hajlékonyság, ügyesség, rugalmasság, tapintat - simulékonyság, ravaszság, furfang. Mind-mind a svéd diplomata sajátja, aki mindezek fölött - Alföldi Róbert csorbítatlan megszemélyesítésében – ember.
A sátáni Hitler teljhatalmú párizsi hűbérese – a feddhetetlen Sztarenki Pál (aki ezúttal a rendező is) lehel bele életet – nem velejéig elvetemült, hiszen képes a svéd humanista által felvázolt alternatívákat villámgyorsan(?) végigfuttatni saját meg az ember(i)ség szűrőjén, s a legutolsó pillanatban visszarántja létkormányát a szakadék felé tartó tévútról. Megtagadja urát s parancsolóját, akinek/akiben korábban vakon hitt. Eddig s ne tovább! Igaz életre lel. Istenhez s emberhez méltóan dönt.

Ugyancsak a humánum, a méltóság témakörét járja be teátrista és néző a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Jordán Tamás klasszis rendezésében Ferdinand von Schirach Terror című drámája apropóján.
Fikció: iszlám terrorista hatalmába keríti a Berlinből Münchenbe tartó repülőt (fedélzetén 164 emberrel) s a bajor székhely csordultig telt stadionjába akarja becsapódtatni; az angol-német derbin hetvenezer néző szurkol.
A légtérbe küldött egyik vadászgép pilótája lelövi az utasszállítót, mondván/azzal, hogy 164 emberélet föláldozható 70 000 ellenében.
Tényleg?
Bírósági tárgyaláson vagyunk. Esküdtként én is felelős döntési helyzetbe kerültem. Szokatlan szerep/feladat. Hiszen a véleményemre – immár jó ideje - senki sem kíváncsi. Ugyan nyakra-főre konzultál(ná)nak velem, igaz. És manipulál(ná)nak, több millió honfitársammal együtt.
No, de vissza a tárgyalóterembe!
A szabad, demokratikus Németországban vagyunk. (Hitler réges-rég a pokol fenekén lakol, a történelem pöcegödrében kapálódzik.) A WSSZ előadása értelmében: most, 2019-ben. A tavalyi katasztrófa kapcsán várják a voksomat/ítéletemet.
(Schirachnak ez az első színpadi műve; 2015 októberében debütált vele a Deutsches Theaterben. Emlékezetes, hogy 2015. március 24-én a Nyugat-Alpok egyik hegyoldalának kormányozta a Germanwings 9525-ös Barcelona-Düsseldorf járatát A. L. Szörnyethalt a 144 utas és a 6 főnyi személyzet.)
Bűnös-e Lars Koch vádlott?
A tárgyalás után elrendelt röpke (színházi) szünetben én a „bűnös” gombot nyomtam meg. Rögvest hozzáteszem (nem mentségül): nem vagyok abban egészen biztos, hogy egyáltalán eldönthető-e (így) a feltett kérdés.
Szerintem azért bűnös Lars Koch, mert katonai felettesének határozott tiltása ellenére lőtt. Azaz parancsot tagadott. Továbbá: a német alkotmány szerint – s ezt a német alkotmánybíróság is rögzíti – az emberi méltóság mindennek fölötte álló! A 164 embert megölő pilóta szembement demokratikus berendezkedésű hazájának alapelvével. Újfent leszögezem: alkotmányt (is) sértett.
A WSSZ esküdtszéke/közönsége tagjainak jelentős többsége (2018. február 7-én, a csütörtöki főpróbán) a pilóta ártatlansága mellett döntött.  Vagy 100-an (illetve még annál is többen).  Úgy 30-an (talán 34-en – nem emlékszem pontosan) arra voksoltunk, hogy igenis: bűnös! Úgy rémlik, hogy 3-an tartózkodtak. Hacker-támadásról – külhoni vagy itthoni választási csalásról/manipulációról – ez idő szerint nincs tudomásom. Seregnyi teátrum Terror előadásainak összesített eredménye jelenleg: az „esküdtek” 62,9 százaléka szintén felmentette Kochot. (…)
A Terror, mint minden elsőrangú művészi produkció, kibillent a közönyből. Gondolkodásra, önvizsgálatra inspirál. A saját honunk helyzetére – „Az ám, / Hazám!” (J. A.) - s az én szerepemre szintúgy fókuszáltat.
Nincs elegendő hely ecsetelni, hogy az előadás után a húszéves fiammal milyen élénk – békés – szópárbaj folyt köztünk a kocsiban hazaúton. (Színi élmény után ennyire heves beszélgetésre még nem volt példa nálunk.)
Ami el is hangzott a „tárgyaláson”: senkinek nem jutott eszébe kiüríteni a stadiont? Nem volt rá idő? Ugyan már! 52 perc kevés lett volna? Egyébiránt 1 óra 10 perc a Lufthansa-járatok menetideje Berlinből Münchenbe (megnéztem). S mikor, miképpen kerít(h)ette hatalmába a gépet a terrorista? Hogy vitte a fedélzetre a pisztolyt? (Ha azzal fenyegetett s nem mással.) Az egyik utas sms-ben jelezte a feleségének, hogy valaki eltérítette a gépet, ám kitalálnak valamit, akcióba lépnek (az utasok). Erről vajon miért nem tudott Lars Koch vadászpilóta? Vagy miért nem bízott az utasszállító első és másod pilótájában, hogy ők kifundálnak valamit/bármit, csakhogy ne a stadionba csapódjanak be!  
Makulátlanul demokratikus (és nem csak annak mondott) Németország alkotmányának paragrafusát, ami az ENSZ alapokmányával összhangban az emberi méltóságot helyezi mindennek elébe, egy vadászpilóta, vagy akárki/bárki csak úgy megszegheti?
Ki is a terrorista? Kik azok?
Terror: rémuralom, zsarnokság, önkény(uralom) -  megfélemlítés,  ijesztés, erőszakos eljárás… Diktatúra.

Néhány nap leforgása alatt volt szerencsém a két megindító előadást átélni. Felejthetetlen marad Alföldi Róbert és Sztarenki Pál kettőse. A szinte tinédzser német (segéd)tisztek kurta szerepében Varga Ádám, Sütő András, Bárdi Gergő szintúgy létezett. Mekkora a felelősségünk/felelősségem abban, hogy az ifjabb generációk (újra) emberhez méltóan – ne rabszolgaként - tanulhassanak, dolgozhassanak, alkothassanak, szerethessenek! Szabad maradhasson a tudomány, szabad legyen a sajtó, kirekesztéstől mentes az életünk!
A WSSZ-ben mindenki többet nyújt a kötelezőnél: Kelemen Zoltán (bírósági elnök), Balogh János (Koch), Kálmánchelyi Zoltán (védő), Endrődy Krisztián (légiirányító tiszt), Bálint Éva (az egyik áldozat hozzátartozója), Szabó Róbert Endre (szakértő).
Első az egyenlők közt Kiss Mari. Nelson államügyésznő. Egész lényében: demokrata, igaz. Eggyé olvad szerep/ember/jogtudós/alkotóművész. Lenyűgöző.
Alázat. Példa. Csoda. Miképpen az isteni óhaj - parancs - harmonizál, egyesül az ember(iség) legbensőbb parancsával. Testével. Lelkével. Szellemével.
„ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes” (J. A.)

                                                           2018. február 9., szombat

 

 

 

 

2019. január 31., csütörtök

Európa-bajnok a Rossz versek - Reisz Gábor filmje piros lapot ad torz énünknek/életünknek

 
www.alon.hu
Mert megérdemeljük. Rangos (élet)pályára nem vagyunk sem méltók, sem alkalmasak; húzzunk el „a színről sietve!”. (Szörényi-Bródy; 1968) Vagy/és: mélyedjünk magunkba.  Nagyon-nagyon. Hol rontjuk/baltázzuk el - újra meg újra?!
„Hazajön a fiad.”(Ady; 1909)
Reisz Gábor (1980) Rossz versek című filmjét valószínűleg azok nem fogják megnézni, látni, érteni/érezni, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Akiket beszippantott így/úgy/amúgy, ekkor/akkor/amakkor - a kollaboráció. (Pejoratív jelentése: „hazaáruló együttműködés az ellenséges megszállókkal”; Idegen szavak és kifejezések kéziszótára – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) Szövetségkötés a mindnyájunkat megkísértő ördöggel.
Megalkuszom, behódolok, vagy csak (hm) ilyen-olyan kompromisszumokat kötök?
Melyik énem kerekedik fölül?
Mért vagyok itt? Mi a dolgom? A küldetésem?

Reisz Gábor létfilmje mestermű.
Mit szólna a kisded, a kisiskolás, a gimis, a főiskolás énem a mai lényemhez? Mi a lényegem; van-e egyáltalán? Miképpen definiáltatták velem? Mikor/mit fogadtam el? Miért, miért, miért? Mi minden (nem) kristályosodott ki bennem? Általam? Velünk együtt?
Mikor, hol, hogyan, miért kaptam – kapok - gellert? Miért a könnyebb ellenállás irányába állítottam/állítom zöldre a szemafort? Mások manipulálnak. Persze, Pityu!
A Rossz versek (a cím nem éppen csábító, de végtére – utólag rájöttem: mégiscsak klassz) a mai meg a tegnap(előtt)i Magyarország tükörképe. Az enyémmel, a tiéddel, az övével; a miénkkel, a tiétekkel, az övékkel. Összességében: nem lehetünk (finoman szólva) büszkék. De ne kenjünk senkire semmit; nekem sincs dicsekedni valóm.
Olyan szép, igaz, tiszta a Rossz versek!
Baráti kézfogás.
Nem mutogat, nem utasít, nem jelenti ki, hogy csak így, csak úgy, csak amúgy rázzam magam gatyába.
Tükröz. Ábrázol. Kifejez. Mond. A valóság sok-sok szelete egyszer csak kezd összeállni bennem általa; pontosan azért is, mert a saját felelősségemre apellál.
„Százszor is, végül is.”
Reisz Gábort piszokul irigylem. Leginkább azért, mert az általa rendezett filmjében ő (no, a maga valójában) lehet a főszereplő a vásznon. Nyilván megvan benne az (a másik) életfilm is, ami mindnyájunkkal, mindnyájunkban forog/játszódik, s amelyben a már jelzett legfontosabb (úgy hiszem) „tételre” keressük (ha, amennyiben…) a választ: be tud-e szippantani bennünket egyrészt úgymond a saját bejáratú, másrészt, nevezzük így, a társadalmilag kitenyésztett/kifejlesztett/génmanipulált sátán?
Szeretni valóan naiv is a Rossz versek. Tüneményesen feltételezi, hogy kiben-kiben csak-csak-csak előhívható a makulátlan, gyermeki énje; autentikus énjeinek sokasága. Akik/amik közbeszólnak, megálljt parancsolnak, amikor el akarom árulni az egyetemes emberi, krisztusi értékeket.
Boldogság látni a fantasztikus Monori Lilit (1945) Valiként. Ezúttal sem játszik: él. Akárcsak anyaként Takács Katalin (1951), akit úgyszintén a legnagyobb magyar színésznők között tartunk számon. Apaként Kovács Zsolt (1951) az apukánk; egyúttal a mai szülői énünk/énem is. (Huh!)
A lehető legjobbkor kapjuk Reisz Gábortól (a VAN valami… után) a második, szintén nagy/átütő filmjét.
Érdemes értünk – nekünk - áldozni?
Ugye, „Lesz még egyszer ünnep a világon.” (Vörösmarty; 1854), lehet felhőtlen a nap(unk), hamisítatlan/hiteles a lap(unk)?!

                                           2019. január 31.

 

  

 

 

2019. január 27., vasárnap

Akit porig aláznak, porig kell azért lehajolni - Holokauszt Emléknap s Ady Endre megidézése a születésnapos Baranyi Ferenccel

 
 
A Holokauszt Emléknap alkalmából a most 82 éves Baranyi Ferenc (Pilis, 1937. január 24.), korunk kiemelkedő poétája Porversét közli a teremtuccse.blogspot.hu :

 
Baranyi Ferenc
Porvers (1965)

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb,
vagy emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi…

Pedig akit porig aláztak –
porig kell azért lehajolni.

 

Ady Endrét (Érdmindszent,1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.), aki ma száz esztendeje hunyt el, ámbár soha nem hal/t/ meg, szintúgy Baranyi Ferenc költőóriás versével idézi meg a teremtuccse:

 
Baranyi Ferenc
Ady-idéző (1997)

Kortársunk lettél, Dózsa unokája,
népedért síró, bocskoros nemes, te
lázongó kálvinista, ki az Istent
bajtársának érezte, nem urának.
Kortársunk vagy, mert régi verssorokkal
a perc ma támadt emberkéit épp úgy
idegesíted, mint sok év előtt
a vén huncutokat, gonosz ostobákat.
És lásd, az öreg Kúnnék százezerszám
készülnek halni újra, mert a gyógyszert
- életükhöz hozzátenne néhány
hónapot még – nem tudják megfizetni.
Újpesten, elcsapott legények vackán
megint a nyomor álmodik, s a disznó-
fejű Nagyúrral nincs, aki kiálljon,
mert már a böllérkést is rozsda marja.
Korcsok, cifrálkodók és félig élő
magyarkodók ítélkeznek fölötted,
kitépnének a földből, mint a dudvát,
hiába vagy millió gyökerű.
Néped megint minden igának barma,
mert harcot végig - tudjuk – sose harcolt,
verőt játszik a vertnek született most
s közben fejét, jussát, szívét kobozzák.

Őrzői rég cserben hagyták a strázsán
a hitet, mit az ember Szépbe-szőtt itt,
és Komp-ország – szennyes hullámot szántván –
a semmitől a semmihez verődik.

                                                               (2019. január 27., vasárnap)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. december 26., szerda

Heltai Jenő: Karácsonyi ballada...


Heltai Jenő
Karácsonyi ballada a régi jó időkről
Ama régi jó Villon mester modorában

 
Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomorú csöndje bágyasztón fon át…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

A régi jó idők! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyőt,
Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt
És jött az angyal vacsora előtt.
Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyűlölet van, átok, babonák…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök…
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög.
A neve: Jókedv. Hajléktalan, árva.
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?

                    Ajánlás
Ti híresek, ti nagyjai a földnek,
Bölcsek, vezérek és diktátorok,
Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,
Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?
Siket fülekkel meddig hallgatóztok?
Még nem elég a könny, a jaj, a vád?
Adjátok vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát!

1936