Időutazás

Az illatok és az ízek rendszerint képesek arra, hogy újra és újra átélhessünk bizonyos, egykor megélt, megtapasztalt dolgokat. Már-már elfeledetteknek hitteket, a múlt batyujának mélyrétegeiben rejtezőket. S lám, egyszer csak megint a felszínre bukkannak. A szamóca történetesen remek "időfutár", már maga a megpillantása - mezei, erdei úton, árokparton, gaztanya mélyén - bizseregtető érzés; fel-felidéz emlékképeket. Leginkább a gyermekkorból. Igen, ott és akkor (is) majszoltuk önfeledten e csemegét. Csipegetjük most is. Viszünk haza tenyérben, pikszisben, édesedjen gyerkőcünk szájíze.

                                                                             (szp - Jó reggelt Vas megye! - Vas Népe, 2013 júliusa)


/A szájíz megkeseredéséről: miután az ember  fia leesik a lóról, ráesik a csuklójára, mentő, megyeszékhely egyetemi oktatókórháza. Összeillesztik a csuklót, gipszet tesznek rá. Másnap kontroll, ránézésre minden rendben. Újabb röntgen már nincs. Végleges gipsz, nyolc nap múlva várják vissza.
A Budapesten gyógyító - szakmai körökben magának rangot kivívó - amúgy sebész barát ránéz (vidéki otthonában) a felvételekre. Ingatja a fejét, itt valami nem stimmel...
Röntgenkontroll egy kis egészségügyi intézetben. Az asszisztensnőből kibuggyan: nagyon nincs jól...
A sebész: nincs mese, viszem magammal a gyereket Pestre...
Ott kiderül, hogy a véglegesnek szánt gipsz alatt nem illeszkednek rendesen a csukló csontjai... Vállig nem is kellett volna begipszelni a lurkót; ugyanis a könyökével - ami már sebesedik - semmi gond, mint azt korábban feltételezték (vajon mi alapján?).
Hármas szakmai konzílium: ha nyolc napig így maradt volna gipszben, lerohadt volna a gyerek keze...
Helyreillesztik - valóban oda, ahová kell - a csontokat. Nyitott gipsz. Folyamatos kontroll, három nap kórház.
Ideiglenes gipsszel haza.
Két nap múlva várják a fővárosban, hogy eldönthessék, hogyan tovább?
Valahol ez is egy bődületes időutazás.../