Oscar-díjra jelölték anno Fábri Zoltán (1917-1994; háromszoros Kossuth-díjas rendező) Magyarok című filmjét, amelynek az ősbemutatója pontosan harmincöt esztendeje volt. A napokban vetítette az egyik tévécsatorna.
Nem lehet(ett) csak bele-belenézni, hamar odaláncolta (-láncolja) az embert a fotelhoz.
1943-ban, azaz sötét, komor korban játszódik a Balázs József író regényéből készült alkotás.
Egy kis faluból dolgozni indul egy maroknyi csapat Németországba, egy birtokra, merthogy az ottaniak a fronton vannak...Valakiknek el kell végezniük a paraszti munkát. Jó pénzért - kínnal és keservvel.
Ne legyenek soha többé olyan szörnyű idők, mint a negyvenes évek tájékán voltak!
A film főhősének fogalma sincs, miféle borzalmak történnek körülötte, a szűkebb-tágabb világban; de aztán nincs mese, érzékeli az iszonyatos embertelenséget; utóbb meg ő magát is, hiszen nincs kivétel, "bedarálja" a történelem...
Útrakelni ma sem könnyű.
Aki próbálta, próbálja, tudja. Aki (még) nem; sejti. Ez is nehéz kenyér.
Ámbár meglehet: az itthoninál nem nehezebb...
És, hát ki ne tudná: a kényszer nagy úr.
No, meg a távlatok, a perspektíva, a boldogulás lehetősége, a szárnyalás - meg a: "tényleg rám van szükség" érzése- csuda boldogító dolgok ám!
Munka nélkül vegetálni, pályázatokat készíteni, küldeni tíz, húsz, száz... helyre; választ egyetlenegyszer sem kapni; persze, hogy jár az agy: hová kéne ki-, elvándorolni?
Uzsgyi!
Hát, persze, mennyi mindent kell mérlegelni...
Fábri Zoltán filmrendező egyszer azt mondta. "...akár egyetlenegy ember is lehet a történelem főszereplője, még akkor is, ha történetesen nem ismeri az ábécét".
Ergo: a saját felelősségünk át nem ruházható!
A mi életfilmünk főszereplője - természetesen - mi magunk vagyunk.
Hogy milyen a viszonyunk a rendezővel, a stáb többi tagjával...
Mindenekelőtt: önmagunkkal?
A Magyarok című filmben ekképpen beszélgetnek:
"- Mire kíváncsi maga?
-... magamra meg a körülöttem élőkre... Az emberek közt akkora szakadék van, mint amilyen messze van az ég meg a föld."
Fábri rendezte A Pál utcai fiúkat (1969) is, amit szintén jelöltek Oscarra.
Nemecsek Ernőről, a történet főszereplőjéről ki ne halott volna még?
Példaképpé nemesedett.
Azt (is) erősítheti bennünk, hogy tisztesség, becsület mindenekfölött. A többi...
Hogy - itt és most - nem ez a trendi?
Bizony jó lenne erre (naiv óhaj?) a XXI. század elején - Kelet-Közép-Európában is - rácáfolni, végre-valahára!
A Magyarok főhősnője igen-igen nagyot sóhajt:
"Egyszer még talán könnyebben is élhetünk".
Úgy legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése