Spiró György: Nem fejlődik, változik az emberiség - Egymásra épülnek a megoldatlan konfliktusok - A szerző a szombahelyi Weöres Sándor Színházban a Kőbéka című mesélyéről - erről a mi tébolydánkról - mesélt

 

Az emberiség s benne a magyarság szatírája Spiró György Kőbéka című „mesélye”. Szerzője, aki korunk egyik legjelentősebb európai írója, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban - Jordán Tamás direktor és Lévai Balázs irodalombúvár társaságában - beszélt a tavaly megjelent gúnyiratáról/paródiájáról.

„A filozófiaprofesszor hamarosan közgazdasági Nobel-díjat kapott a könyvéért, amelyet Kálmánkát (Melák Kálmán a Kőbéka főalakja - szp) és társait bámulva érlelt ki magában… Alaptétele szerint csak az ember az, aki képes nem tudni. Az állatnál a tudni tudás fel sem merül, mert ami neki kell, azt eleve tudja. (Közbevetés: és a kutya? Válasz: a kutya nem állat, hanem az ember kénye-kedvére kitenyésztett rabszolga.)

A tudatlanságból következik a kitaláció. A téves eszmék sokasága rendszerré összeállva hozza létre a kollektív tudatot, magát a társadalmiságot. Történelmi tudata csak az embernek van, és a történelemről kialakított képzeteink nemzettől, kultúrától függetlenül a tudatlanság pazar virágai. Mennél kevesebbet tudunk, annál színesebb, bűzösebb a hazugságrendszer, amelyet magunk, eleink és utódaink köré növesztünk. E láthatatlan hálóról minden igazság úgy pattan le, mint a Földet ölelő légkörről az ultraibolya sugárzás nagy része. Lehet ezt hiedelemvilágnak is nevezni, de minden megnevezés megtévesztő, mert szűkít. A mese a mi egyetlen csápunk a valóság felé. A mese bevallja, hogy hazudik; ez az egyetlen becsületes álláspont. Az összes többi nézet, kitaláció, vallás, ideológia nem vallja be, tehát a legsötétebb, legaljasabb módon hazudik. A mese: hazugság az első hatványon, a többi elmemutatvány viszont hazugság a második, huszadik stb. hatványon.” (170-171. oldal)

Csokorra való a WSSZ Stúdiószínpadán elhangzott Spiró György-gondolatokból: „A szürreális események viharában sodródik a jámbor, féleszű, bugyuta Melák Kálmán, a ’főhős’. Kálmánka butasága antropológiai butaság.  Nincsenek démonikus vonásai. Eleget szenved ahhoz, hogy még a szimpátiánkat, együttérzésünket is megnyeri. A felelőssége - kétséges. Mint kormányfőjelölt valamit aláír, amitől ’ketyeg’ az ország, félig-meddig ki van irtva. Atomtemető. Nagyon tartok civilizációs bajtól. 1986. április, Csernobil… ’Ketyegtem’. Már Vörösmarty Mihály, Juhász Ferenc is tartott az ember utáni világtól.”

„Vissza-visszatérő helyszín a börtön; szép szimbolikus helyszín… Egyre sötétebbé vált, válik a világ.
A Kőbéka a világrendszer - de nem önmagáért való – paródiája. A szatíra: melléírás. Kicsit ’elmozdítom’, attól lesz nevetséges.
Honnan jutottunk el ebbe az embertelen világba?
1945 után még volt valami remény. Mára elfelejtődött: mi vitt a háborúig? Mi a háború? ’Békésen, szépen’ meg lehet csinálni a harmadik világháborút.”
„Se ellene, se mellette nem vagyok a globalizációnak. De ábrázolásra méltónak találtam. A fejlett világ része Magyarország, ha a periférián is. Nem csak bennünket súlyt a sors. Nézzünk szét!
Apokaliptikus történet.”
„Soha nem bírtam annyira pesszimista lenni, mint ami következett. Valószínűleg érzékelem a konfliktusokat, úgy hagyom őket, ahogy vannak. Soha, semmilyen ellentmondást nem tudott föloldani az emberiség. Rétegzettség: egymásra épülnek a megoldatlan konfliktusok. Nem fejlődik, változik az emberiség. Sokszor téved.
A valóságba bele vagyunk zárva. A mese lebeg – felette. Mese-beszély.”
„Minden szereplőm a magáét mondja.” „Felelős vagyok minden szóért, amit leírok.”

Spiró György Kőbéka (mesély), Magvető, Budapest, 2017. Idézetek az (ön)ironikus műből: „ - … Ki kellett volna ugrani a háborúból, ez a lényeg. Nem tudtunk kiugrani, ez a lényeg. Nem kellett volna hadat üzenni a Szovjetúniónak, ez a lényeg. Idióta volt az egész horthysta bagázs, ez a lényeg, és a nép nem rúgta ki őket, ez a leglényegesebb…”.

Spiró szatirikus alkotása részben a Lipótmezőn, a 2007-ben megszüntetett elmegyógyintézetben – mondjuk így - játszódik.
„Olyan volt a Lipót, amilyen, alapvetően borzasztó intézmény, egy fegyház, mint a tébolydák szerte Európában, de mindvégig voltak, akik emberségesen bántak a betegekkel, erőlködtek, harcoltak, és mégis bezárták! A modern Magyarország történetének része ez a százharminckilenc év, az archívum értéke pedig felbecsülhetetlen! És kidobták, tönkretették, elherdálták, még csak nem is politikai nyomásra, még csak nem is a háborúban, hanem közönyből, hanyagságból, nemtörődömségből, békeidőben!”
„- Az anyag egy részét – ecsetelte a Történész sötéten – az Országos (újabb nevén Nemzeti, hahaha!) Levéltárba vitték…, de ő, a Történész ezekbe se tudott belenézni, mert a levéltárat tíz évvel a Lipót felszámolása után, 2017-ben ’átmeneti időre’ bezárták, és nem tudni, mely dokumentumokat mely nyirkos, penészes, ’átmeneti’ tárolóhelyre szállítottak bedobozolva. Dehogy épült meg a végleges tároló, dehogy épült meg az ideiglenes, már hogy épült volna meg! Az erre szánt összeget kihúzták, átcsoportosították vagy meg sem ítélték azok, akiknek ez lett volna a dolguk, akiket ezért fizettek az adófizetők pénzéből, a névtelen senkik, az arctalan, pimasz, pofátlan felelőtlenek; eltörölték a múltat! Nem lehet kutatni többé! Ezzel vége a magyar államnak, mit államnak, az államiságnak, az eszmének magának! És ezt a magyarok tették! Nem a törtök, nem a tatár, nem a német, nem az orosz, hanem a magyarok!”
„- Így rohad le minden, így válik a földdel egyenlővé! – kiáltotta a Történész. – Bárcsak magyar kézre ne került volna soha ez az ország!”
„Gartner Pál egyetemi magántanár pedig azt fogja mondani: ’Minden társadalomnak olyan bűnözői vannak, amilyeneket megérdemel’.”

„…skandáltak, …lelkesedtek, aztán börtönbe csukták egymást, felkeltek, leverték, megbosszulták, elsumákolták, elfelejtették, újrakezdték.

Az örvény újból felragadta Kálmánkát, és vitte, vitte, vitte, akár egy griffmadár, amíg le nem csapta a jövőben, hogy ő is megszülessék.”
/Spiró György Kőbéka (mesély) – Magvető, Budapest, 2017/

                                      2018. április 4.