Kivétel nélkül.
A zeneművészet demokratikus - mondhatni - műfaj. Nem lehet bezárni a huszonegyedik (akárhányadik) luxuslakba, mint teszem azt, egy festményt, és a kivagyiságot hizlalni vele. Mindenki mást (többek között) fricskázva, kirekesztve.
A zene mindenkié – amiként Kodály Zoltán (1882-1967) definiálta. Kiegészítve a mester-géniuszt: lehetne - bizony!
No, nem hullik pikk-pakk csak úgy az ölünkbe a zene-öröm, a muzsika-gyönyör; bár nem kell megszakadni azért, hogy részesedhessünk belőle, de csak-csak ki kell(lene) nyújtani – képletesen szólva - a kezünket, hogy ezt a nemhogy nem tilos, de egyenesen nekünk szánt gyümölcsöt elérhessük, leszakíthassuk, megkóstolhassuk, s aztán boldogságot sugározhassunk szerteszét.
Hét és fél milliárd kortársunk felé.
Mindezek is belém kúsztak Noé
Inui hegedűművész és Schotenröhr-Horváth Piroska zongoraművész csütörtöki
szonátaestjén a szombathelyi Bartók Teremben.
Az univerzum tavaszi
virágoskertjébe, a mindenség csuda-arborétumába kalauzoltak bennünket, ahol –
jé, ki tudja, miképpen? – olyan vetület-variációk is fel-felbukkantak,
látószögek is (b)elénk villanhattak, melyek csak kivételes alkalmakkor adódnak.
Bravúros technikai tudás, mikro-érzékenység és makro-energia, fogékonyság egymásra és ránk. A virtuozitáson túl (mellett? fölött?) olyan sejtetés-féleség, amiről nem nagyon szoktunk beszélni, mert annál sokkal jobban óvjuk, mintsem úton-útfélen kimondjuk, félve, hogy elillan, ám olykor – éppen most - mégsem szabad elhallgatni: kapcsolatba kerülünk a magasabbrendűvel, ami nem távolságot jelent, hanem egységet – bármily fennköltnek hangozzék is - önmagunk s a mindenség között.
Isteniség.
Ebből bárkit, bármiért is kizárni – ki jöhetne ahhoz, hogy ezt megtegye?
Senki.
E két jeles művész, küldetést teljesít. A Bartók Teremben, lakhelyükön: Németországban, s missziós útjuk minden állomásán.
Csütörtökön este megerősítést
kaptunk Noé Inuitól és Schotenröhr-Horváth Piroskától a szombathelyi Bartók
Teremben. Mozart, Brahms, Weiner Leó, Bartók Béla… - a paletta olyan sokszínű,
s maguknak az árnyalatoknak is mennyi, de mennyi variációja van!
S egyszer csak - nahát! -
„beszippant” a teremtő ember-csodája. Ugye, egyre többen s többen leszünk képesek ráérezni az itt-létünk – valamennyiünk – sokszínűségére, gazdagságára?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése