Terror ellen: talán a művészet (is) - 2016. március 22., este, Európa, Weöres Sándor Színház: Mindenütt nő

Talán a művészet (is). Mert részben felejtet; belefeledkezünk valami másfajta minőségbe. Ami meg- és felszabadít. Például lebontja a korlátainkat, melyek sokszor gátló tényezők. Nem tudunk miattuk (sem) elrugaszkodni a talajtól, lebegni, csak úgy, magáért a légúszásért.

Lebontja a nemünket is az igazi kunszt (művészet). Nem azért, mintha…; nem, nem vágyom cserére. Merthogy nekik, a nőknek nehezebb. (Vegyük úgy, hogy ezt csak suttogtam.) Ám, de: újrateremtésben kié is a legfőbb érdem? Jó, mi is kellünk hozzá, naná! De kilenc hónapig bírnánk-e cérnával? Azt megnézném!
Mindenütt nő. Ez (volt) az est címe a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. A dátumot nem fogja elfelejteni soha Európa: 2016. március 22. Reggel /újabb/ terrortámadás érte a civilizációt – Brüsszelben, kontinensünk fővárosában.
És este, ha nem is egy egész órán át, ám csaknem folyamatosan megfeledkezhettünk a pokolról (közben azért belénk-belénk villant a szörnyűség, igaz); a művészet igenis erősebb a barbarizmusnál!

A megközelítések. Amiként egy dalból, versből, monológból kihámozzák azt, ami ugyan (rejtetten) benne volt eddig is, de soha senki más még nem hallotta így ki/meg belőle. És most fölmutatják: íme! Az áramkör nézőtéri szektorában/részlegében pedig: hoppá, hát, így is lehet?!

Németh Judit színre lépésekor mindenkit megemelt. Játszótársat emitt s amott. A könnycsapok varázsütés(é)re meg-meglazultak, s bár az ártatlan áldozatok miatt is érzékenyebb (volt/maradt) ezúttal a lélek, a részvét belénk költözött napközben, de egyszerre csak azt vesszük észre, hogy, Krisztusom, te jó ég: mégis csak érdemes!
Ady Elbocsátó, szép üzenetét pedig úgy megélni, amiként Németh Judit; ilyen nincs! És mégis! A fájdalomban is van valami, ami… És ahogy: átrendeződnek bennem az eddigiek. Létezésem Rubik-kockája már nem annyira keszekusza. Ugyan a kirakós játéknak még rég nincs vége (teljes egészében soha nem is lehet), de már valami mintha derengene olyféléről, hogy az egymás közötti viszonyaink ezerfélék ugyan, de talán valami közös nevező csak-csak...

A demokrácia bennünk/velünk kezdődik. Meghallom-e a legkülönfélébb véleményeket magamban? Ütköztetem-e őket, mérlegelek-e? A legeslegbelső terrorelhárításom - pánik nélkül, szinte észrevétlenül – a helyén van-e, teszi-e a dolgát? A rosszabbik énem vissza tud-e vonulni, képes-e fegyverszünetet, bocsánatot kérni, s végül békét kötni? Hogy aztán már egységesen lépjek föl, jelenjek meg a külvilág, a másik, mások színe előtt.

Nő/férfi. Embernek lenni. Tisztelni benne(d) magamat is. Bődületes(ek) a baj(ok), ne szépítsü(n)k. Ám…
Alberti Zsófi, Edvi Henrietta, Fekete Linda, Németh Judit, Horváth Ákos, Szabó Róbert Endre, valamint Móri Csaba, Ostyola Zsuzsa, Papp-Ionescu Dóra, Peltzer Géza. Együtt, közösen átvészeljük, ugye?! S van kiút.
Igen. Talán a művészet (is).

                                            2016. március 23.