2016. március 17., csütörtök

A dzsungel könyve két éve: siker, siker, siker! - a szombathelyi Weöres Sándor Színházban


Szín-ház: négy fal között, (szinte) bezárva, s mégis ott van/lehet e picurka térben a mindenség. S nézzünk csak egyetlenegy lényt, vegyük Csilt, a keselyűt, Nagy Cili bámulatos, pazar prezentálásában: hihetetlen, elképesztő, hogy mennyire dögevő. Félelmetes. Is. Meg szükségszerű/nélkülözhetetlen. A körforgás – a lánc – kihagyhatatlan eleme. Önnön magában is – ebben a „semmitelennek” tűnő ragadozó madárban - benne van a végtelen, merthogy Nagy Cili „létvarázsló” s egyben lényegsűrítő. Merthogy nem spórolja ki az eszenciát/extraktumot.  Elképesztő, hogy mi mindenre képes szín/ész/nő! Íme, a keselyűség maga!
Ez az, amit nem lehet megtanulni. Sok mindent persze igen, ezerféle technikai trükköt, fogást, de van valami, amit nem igazán lehet megfejteni; s amúgy miért is kellene nekünk mindent (ráadásul még ezt is) oly’ pontosan definiálni…
De azért, természetesen, böki az ember (keselyű)csőrét, mégis csak tudni szeretne mindent, mi lehetséges (jó, relatívak a dolgok); a kíváncsiság az élet sava-borsa.
Őstehetség. Ős: primitív, ódon, hajdani, archaikus – no, ezekkel nem sokra megyünk. Továbbá: ősapa, ősanya, előd, felmenő ági rokon – (szleng:) apa, anya… Hm-hm. A tehetség címszónál már akadnak használhatóbb szinonimák: érzék, fogékonyság, zsenialitás, talentum, spiritusz. Igen, igen, igen! Mindezeket sugározza Nagy Cili. Csilként (is).

Csaknem napra pontosan két esztendeje mutatta be a szombathelyi Weöres Sándor Színház Dés László-Geszti Péter-Békés Pál A dzsungel könyve című musicaljét Horgas Ádám rendezésében. Azóta is műsoron tartja, merthogy: siker, siker, siker! Mi (lehet) a titok? Lavinát (sodrót, de nem pusztítót!) indít el e kérdés, tehát ezúttal csak vaktában hajigáljunk szinte csak címszavakat: Rudyard Kipling (alap)regénye, Békés Pál „átültetése”, Geszti Péter teremtő képversei; Dés László zenéje, ám itt (ennél) muszáj kidobni a vasmacskát ladikunkból; megtalálja bensőnket szinte az összes Dés-dallam. Valamennyi regiszterünket így-úgy mozgósítja, s arra hajlamosít, mi több: késztet, buzdít, hogy merjünk elrugaszkodni magunktól, a talajtól, és – vigyázat, nagy szavak (ezek is)! – merjünk azok lenni, akik vagyunk/akik lenni szeretnénk! Szabadok. Itt, ott. Kicsiben, nagyban. Létvagonodban, élet-vadonunkban, mikronban és mindenségben. A kiskésit, ne add alább – emberfia!
Ha mindezt el tudnánk muzsikálni, máris Dés Lászlók lennénk; de minek is, hiszen ő már megkomponált – bennünket, ebben az ilyen-olyan dzsungelben, galaxisban.

2016. január 28-án „futott” A dzsungel könyve ezeregyszázadszor a Pesti Színházban, e napon volt pontosan húsz éve, hogy bemutatták Hegedűs D. Géza rendezésében, Radnóti Zsuzsa dramaturg értő, érző segédletével. Sztár-szereposztással.
A szombathelyi két esztendős sikerszéria ehhez képest is – ne röstelljük rögzíteni – csuda-klassz teljesítmény! Nagy Cili és alkotótársai saját szín- és ízvilággal spékelték meg a produkciót, kiteljesítették önmagukat úgy, hogy az elénk skiccelt színskála bennünk további kolorit-variációkat mozgósít, melyek egyben a boldogság hormonjainkat aktivizálják. S legfőképpen mindezt az által érik el, hogy képesek – az említett saját tónusuk jelzésén túl – csapatként belénk úgymond áramol(tat)ni. Hjaj, de igen kellemes/bizseregtető sóhajokat is tudnak belőlünk fölszabadítani!
Hogy kinek-kinek vannak kedvencei; még szép! Igaz, tanulmányt érdemelne csaknem mindenki, külön-külön: Fekete Linda fantasztikus/frenetikus Kája, Németh Judit tüneményes/imádnivaló Bagirája, Szabó Tibor atyai/csupa szív Baluja, Balogh János kortalan Mauglija… - Vass Szilárd döglegye is elénk repít egy sorsot, mely szintén oly’ ismerős. S bocsánat a néven nem nevezett művész-, csoporttársaktól!
Nagy Cili Csilje bennem/számomra a legmaradandóbb.
A mindenséget – a galaxisok színskáláját, -zuhatagát - vajon miért nem vesszük észre, miért nem becsüljük (eléggé) életünk szín-házában s egymásban?

                         2016. március 17.  

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése