A kétszeres Kossuth-díjas, születésnapos (november 23.) Törőcsik Mari tiszteletére e köszöntőm - egy rádióműsor apropóján - a Vas Népében jelent meg (november 21.).
- Ahogyan múlnak az évek, egyre többé válunk. De nem mindenkivel van ez így. Többek lettünk vagy kevesebbek? A közönség el tudja dönteni. Ha kevesebbek, nem vagyunk annyira jók...
Ekképp fogalmazott a születésnapos Törőcsik Mari a Bartók Rádió lemezelő műsorának vendégeként, miközben komolyzenei kedvencei szálltak az éterben.
Megint sokat beszélek, szabadkozott, miközben a hallgató erre (is) szomjazik: inni a szavait, melyek alátámasztására életműve metszett korróziómentes acélcölöpöket.
Tizenhárom éves lehetett, amikor Pélyen, a szülőfalujában, a családi fészek konyhájában esténként a világatlaszt nézegette édesapjával. Édesanyja kiszólt a szobából a ház urának: fektesd már le azt a gyereket!
Félbeszakadt a Föld körüli kalandozás, édesapja nyugovóra tért, ám a leányka még fölmászott az asztalra, hogy a néprádiót le tudja kapcsolni, ám előtte még rátapadt a füle a készülékre, merthogy rögvest beleszeretett az éppen sugárzott zeneműbe.
A bemondótól értesült: a Kék rapszódiát hallotta, zongorán maga a szerző játszott, George Gerschwin. Azóta egyik lélekmelegítője a Rhapsody in Blue.
Egyébiránt pélyi emlék szülte azt is, ahogyan színésznőként megtanult sírni. Hiszen muszáj volt, hol filmen, máskor meg színpadon.
Föl-fölidézte magában, amikor gyermekként a háztetőn babázott (miután a kerítésen, majd a farakáson át fölmászott); ha ez a kép bevillant, máris megnyíltak a könnycsatornái.
Beethoven Egmont nyitánya 1956-ot idézi számára; sokan érezhetnek így, hiszen a forradalom idején a rádió sokszor sugározta.
Október 22-én érkezett haza Párizsból Fábri Zoltán filmrendezővel.
A népfelkelés délelőttjén Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámáját próbálta a Nemzeti Színházban, majd a menzán a főiskola tanulmányi vezetőjétől értesült - hallgatótársaival együtt - arról, engedélyt kaptak rá, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez.
A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre szavalta a Nemzeti dalt; az első sorokban a színművészeti főiskolások hallgatták. Törőcsik Mari mellett Bodrogi Gyula akkori, mögötte (valahol) a bölcsészek között a leendő férje, Maár Gyula - élete párja - állt.
Majd hazamentek a színiiskolások; Marika a rádióból értesült, mi zajlott később.
Az MR3 adón arról is beszélt, hogy még a forradalom elején elment érte Budapestre az édesapja, s hazavitte Bodrogi Gyulával együtt.
Nem vagyok egy hős, erről ennyit, jegyezte meg.
Bartók Béla kapcsán azt mesélte, hogy egy ideig nem jutott el hozzá a zenéje, nem értette; bár mindig is tudta, nagy zeneszerző.
Takarított anno egyszobás otthonukban még a Városmajorban, ekkor is szólt a világvevő, s egyszer csak partvissal a kezében leült az ágyra: Jézusom, mi ez a gyönyörűség?
A szpíkertől tudta meg: a III. zongoraverseny.
Attól kezdve csodálója Bartóknak.
Ezúttal Kocsis Zoltán interpretálta a művet.
Bevallotta, hogy Liszt Ferencbe meg kifejezetten szerelmes volt fiatalon.
Fölcsendült a VI. Magyar rapszódia, Cziffra György előadásában.
A művésznő máig sajnálja, hogy nem ismerte személyesen korának egyik legkitűnőbb muzsikusát; ha nagyon akarta volna, lett volna mód a találkozásra.
Weöres Sándorral is ugyanígy járt. Jóllehet Pilinszky Jánost - akihez Törőcsik Marit és Maár Gyulát két évtizednyi ideig baráti szálak fűzték - megkérhette volna, vigye el (a szintén) zseniális költőtárshoz, de erre a csuda tudja, hogy miért, soha nem került sor.
A kétszeres Kossuth-díjas szénésznő Pilinszky János Velemben töltött két esztendejéről is elmélkedett.
Bachot, Rahmanyinovot hallgatott a teraszon János bácsi (a falubeliek e megszólítással adták meg neki a tiszteletet).
Marika kérdésére, hogy mit szólnak mindehhez a szomszédok, Pilinszky azt felelte, megállnak és hallgatják.
A már említett Kocsis Zoltán több alkalommal is meglátogatta a költőt a községben, amely - egyáltalán nem mellékesen - pontosan negyven esztendeje (1973 óta!) immáron az első otthona a Törőcsik-Maár művész párnak.
Gyurkovics Mária (1913-1973) opera-énekesnőtől - aki korának egyik legnagyobb koloratúrszopránja volt - két ária is fölcsendült; Gregor József (1940-2006), a fantasztikus basszus is énekelt, akivel Szolnokon a Hegedűs a háztetőben kölcsönös megbecsülés, tisztelet, szeretet jellemezte partnerségüket.
Törőcsik Mari továbbra is játszik a Vígszínházban az Eszenyi Enikő rendezte Átutazókban.
(A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat ítéltek oda neki a színikritikusok; Tenki Réka szintén megkapta ezt az elismerést - Sirály, Nemzeti Színház - szp).
A Nemzeti Színház tagjaként A szarvassá változott fiúkban a jövőben is a deszkákra lép.
Vidnyánszky Attila igazgató elárulta neki, hogy a Moszkvai Művész Színház egyik rendezője 2014 tavaszán kizárólag azzal a feltétellel visz színre darabot a Nemzetiben, ha Törőcsik Marival dolgozhat: úgy kell nekem, ahogyan van...
A művésznő: túl nagy szerepet én már nem vállalok.
A direktor: meg se kérdezi, ki a rendező s mi a darab?
Erre a Nemzet Színésze: minden orosz rendező jó irányban elfogult velem.
Összegezve: Luka (bizony, férfi) lesz Gorkij Éjjeli menedékhelyében.
Nem a csillogás, hanem az egymás iránti bizalom, a szeretet a fontos, hangsúlyozta (ezúttal is).
Ő maga pedig arról énekelt, micsoda útjaim... meg talán volt egy-két este...
Mi, nézők-rajongók hozzáfűzhetjük: nem talán, és nem is csak egy-kettő, és ahogyan múlnak az évtizedek, egyre többé lett, jobbá vált.
Bárcsak mindnyájunkkal így lenne ez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése