A Magyar Színész című, általam szerkesztett lap 1991/2-es számának első oldalán jelent meg e méltatás Eszenyi Enikő legelső színreviteléről, amely kiérdemelte a Színházi Találkozó (1991) legjobb rendezés díját:
Leonce és Léna
"K á o s z b ó l a t e r e m t é s"
Diszharmónia; törvényszerű, hogy mindig, mindenkiben, mindenütt ott legyen?
A kicsi diszharmóniák összessége adja a nagyot, ez pedig kizár mindenfajta magán(y)harmóniát?
A csepp és a tenger, a tyúk meg a tojás... - amúgy pedig élni kell, mert hát egyszer élünk, valószínűleg.
Ugyanabban a formában itt és most mindenképpen.
A boldogság után pedig olykor úgy futunk, akár a paripák nyargalnak a még érintetlen legelők felé.
Hogy délibábkergetés ez is, az is, meglehet.
Meg az a futás leginkább csak őgyelgés, a nyargalás pedig bóklászás, közben meg csikorog az agy: "csak tudnám, akad-e még valami a földön, ami engem futni megtanítana?!".
Leonce-nak akadt valami, valaki: a szerelem, Léna.
Önmarcangolás, melankólia, nagykanállal habzsolás (skálázás), majdnem-beletörődés után, megtalálta - mert megkereste! - azt a "fehérszemélyt", aki benne élt.
A dolgok mennyire pofonegyszerűek, s a dolgok mennyire nem azok.
Legföljebb utólag, a "mégis" pillanatot követően, amikor elénk küzdi magát a "káoszból a teremtés".
Szavak, egymásba sodort mondatok vissza nem adhatják Georg Büchner Leonce és Léna című vígjátékának lényegét, legkevésbé pedig az Eszenyi Enikő által a Budapesti Kamaraszínház Asbóth utcai Kisszínpadán megrendezett előadás építkező s közönség-belsőben építtető hatását. (S nem csak azért, mert mindkettőnek más - nem jelentéktelen - vetületei is vannak.)
Alázat, elmélyülés, lényegből táplálkozó találékonyság - tehetség; a rendezés legfőbb alappillérei.
Eszenyi Enikő azt is bizonyítja, hogy a jó színház - akár a zsenialitás - a pokolban is az.
A színészekre ugyanez vonatkozik.
Kaszás Attila esendő, önmagát akár szétrobbantani is tudó, de emberi szóra kinyíló, henyeségnek hátat fordulva nekilóduló, cimborájáért rajongó, évszázadokat megélő, szerelemre lelő - boldogságba szakadt tépelődő, majd kiteljesedő - kamasz, akit a sorsa "csőbe húz".
S bár nem könnyű szembenézni az eleve elrendeltetéssel, ekkor is mennyire Leonce ez a Leonce - mennyire hiteles Kaszás.
Valerio, aki egyrészt barát a csavargásban, másrészt a sors egyik alkalmazottja: Szarvas József.
Játéka ősi őszinteség, génjeiből hozott igazi érték.
Megőrzése igen fontos.
Pap Vera Lénája - Léna.
Kétség nem merülhet fel.
S a többiek is: Vallai Péter, Hacser Józsa, Holl István, Próka Annamária és társaik: egy művészien irányított zenekar hű és mennyire lényeges hangszínei.
E diszharmóniát oszlató előadás még talán azt is elhiteti, vagy legalábbis igyekszünk hinni abban, "...hogy az emberek közt a legkisebb is olyan nagy, hogy egy élet is kevés szeretni őt,".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése