Isten szabad ege alatt végre megint partnerszámba veszik a
publikumot. Játék ez az egész élet, játék tulajdonképpen minden – ha olykor
szomorú, keserű, tragikus és elviselhetetlennek tűnő is -, de igazából akkor
van az egésznek értelme, ha közösen űzzük. Együtt akarjuk kimondani
történetesen azt (is), hogy a mai „sátánok” távozzanak tőlünk. A másokat
elnyomorítók, semmibe vevők, a csak a saját pecsenyéjüket sütögetők fogják a
cókmókjukat, s keressenek maguknak, mondjuk más bolygót. Elég volt! A
természeti és a társadalmi környezet szennyezéséből, mindennemű
megkülönböztetésből, az anyagiak imádatából; az emberi tisztaság kerüljön ismét
a középpontba. A (butító) mobilok, a (rémhír) tévécsatornák és sorolhatnánk
napestig – ne deformálhassanak bennünket tovább, ne engedjük, hogy
végérvényesen kicsúszhasson alólunk a már csaknem teljesen megmérgezett talaj;
az agylúgosítástól ments meg uram minket… E modernnek nevezett világban, amely
valójában nincs túl távol a tébolydától, a rend fogalmát kellene előkotorni,
azt kellene valamiképpen etalonnak elfogadtatni. Mert cirkusz ez a javából.
S hogyan kerülnek az említett témák „terítékre”, azaz egy
kóborló művészcsapat porondjára?
A példa aranyfedezete okán (is). Ugyanis a Cirko Soluna –
amely ismét térségünkben teljesíti (nagy szó, de igaz) küldetését – társulata
negyed százada rója Európa útjait; ekhós szekerekkel vándorolnak, azokon élnek,
szeretnek, alszanak, okítanak-nevelnek gyerekeket, főznek (fáznak). Alkotnak,
teremtenek.
Miközben persze valójában a természetben léteznek.
Megmutatva: nem feltétlenül így kell, de így is lehet.
Egy-egy községben letáboroznak, szórólapokat gyártanak,
végigkürtölik a környéket, hogy kora este előadásra várják a nagyérdeműt.
Akrobatamutatványok, zsonglőrködés, muzsikálás, bolondozás a nézőkkel. Akiket
egyébként majd’ minden számba bevonnak, jelezve, vagy éppen tudatosítva így azt
is, hogy ez az egész csapatjáték. Miközben a produkciók sorozata egységes
egésszé áll össze. A hét-nyolc évvel ezelőtti műsoruk summázata az volt: még
elférünk Noé bárkáján. Össze kell magunkat ugyan húzni, de csak-csak. Az új
bemutatójuk az elembertelenedés elleni fellépés jegyében született, tükröt
tartva: valami nagyon, de nagyon nem stimmel ezen a sárgolyón. Emberek, szedjétek
végre magatokat össze, és térjetek már észre, ne csak és kizárólag a
bugyelláris megtömésére, a másik megalázására, letaglózására, kisemmizésére
koncentráljatok, hanem leljetek rá – ha még egyáltalán képesek vagytok – arra a
bizonyos tisztaságra…
Isten szabad ege alatt újra és újra – rendíthetetlenül –
kemény fába vágja a fejszéjét a Cirko Soluna. Mi lesz velünk, ha nem kapcsolódunk
be ebbe a „játékba”, amelyben egyenrangú partnerként tekintünk egymásra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése