2016. január 1., péntek

Önvizsgálat

(Betűváltoztatás nélkül másolom ide a 2001. október 3-án – mintegy másfél évtizeddel ezelőtt - a Kisalföld című napilapban megjelent jegyzetemet.)

 

Hányszor voltunk, vagyunk vagy éppen leszünk terrortámadás áldozatai Közép-Európában? Nem olyan látványosan, mint a Világkereskedelmi Központ volt New Yorkban, nem repülőgépek csapódtak, csapódnak „belénk”, hanem a zsarnokság kifinomultabb – fifikásan kieszelt – eszközeivel félemlítettek meg a múltban és félemlíthetnek meg ma is. Olyanok, akik nem riadnak vissza semmitől sem. Hány és hány, nyugodtan nevezhetjük így: terrortámadás pusztított itt is – ha csak képletesen is – az elmúlt évezredek során! Felsorolhatatlanul sok. És mégis, valamennyi után föl tudtak tápászkodni elődeink, megújultak, alkottak, teremtettek. Győzedelmeskedett a szív, a józan ész, az értelem a barbarizmus felett. A jó a rossz fölött. Más kérdés, hogy vajon mi lehet(ett) az oka annak, hogy ez – legalábbis eddig – mindig csak időleges volt, ideig-óráig tartott, amíg újabb és újabb rémuralom nem nyomasztotta megint csaknem agyon a józanokat.
Világméretű fellépést sürgetnek most sokan a terrorizmus ellen, s igazuk van. Miközben nekünk itt és most azzal is szembe kell(ene) néznünk, hagyhatjuk-e utcán, munkahelyen, iskolában, családban, bárhol, hogy bárkik is megfélemlítsenek, megpróbáljanak leigázni bennünket (ál)indokok fölsorakoztatása okán. Hm, de nehéz ügy ez. Csak szaladjunk át életszíntereinken, gondoljuk végig, eddig kik, hogyan s a miként próbáltak megrémíteni bennünket. Kik próbálnak basáskodni felettünk, kik nem vesznek emberszámba?
S vajon ki-ki saját maga őszintén önmagába néz-e, készít-e belső vizsgálatot, vajon számon tartja-e: kit, mikor s miért terrorizált már eddigi életében? Kiket zúzott porrá „eltérített repülőkkel”, s milyen romhalmaz – fájdalom, keserűség, kiábrándultság – maradt (gaz)tette után? Vagy „csak úgy” megszokásból, figyelmetlenségből, nemtörődömségből, ostobaságból, kényelemből, pökhendiségből kiket nyomott vagy nyom el? S miféle mentségeket kreál magának ahhoz, hogy ezt így-úgy, néha vagy gyakran – netán állandóan – megtegye.
A terrorizmus nem „csak” New Yorkban, nem „csak” Svájcban létezik – máig fölfoghatatlan, hogy több mint tucatnyi politikust lőtt halomra egy esztelen ebben az amúgy békés, nyugodt országban -, hanem a zsarnokság különféle módjai, megnyilvánulási formái itt is érzékelhetők. Meddig tűrjük még?

                             Kisalföld, 2001. október 3., szerda

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése