Vannak olyan – máig szinte fölfoghatatlan – tragédiák, szörnyűségek, barbárságok,
kegyetlenkedések: ördögi/sátáni, emberi(?) tettek, melyeket nem lehet s nem szabad elfelejteni.
Ilyen a holokauszt.
Az emlékezés létünk alappillére. Nélküle összezuhannánk. A következő nemzedékek szívébe/fejébe röpítenénk golyót, ha nem figyelmeztetnénk őket - önmagunkat/egymást - arra, hogy a memóriakészletünket frissítsük folyamatosan.
Hogy soha többé ne nézzük/nézzék – ne nézhessük - szenvtelenül, részvéttelenül, ha bárkit is megaláznak, ellehetetlenítenek, kirekesztenek, meghurcolnak, merényletet terveznek ellene…
Hatmillió áldozat. De hiszen egyetlen emberélet is maga a világegyetem.
Tudunk, merünk-e kezet nyújtani annak, akit – így vagy úgy - leírnak, le akarnak radírozni, meg akarnak semmisíteni a XXI. században?
Nem hárítható át a felelősség.
Rajtam múlik: Lucifer-segéd avagy angyali szövetséges vagyok/leszek-e?
„Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.” (Heinrich Heine)
Valóban sokszor elengedik a kezünket a kifejezések, avagy mi szórjuk szét őket, nem tudjuk sem megtartani, sem (akár) megzabolázni azokat, szóval valójában önmagunkat… S aztán egyszer csak a muzsika – szinte varázsütésre – helyre billent(het) bennünket, viszonyainkat, viszonyulásainkat. Jé, hiszen (majd’) minden stimmel! Megszületik/megszületett – miközben rendületlenül várjuk, persze, a Messiást, újra/megint (csak óvatosan szabad minderről is meditálni – még szép!) – no, egyszer csak itt terem: a rend!
Jézusom, ennyire egyszerű is tud lenni?
Olykor-olykor igen. Mint kedden – június másodikán - este a Nagykanizsai Zsinagógában a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttesének koncertjén.
„A zene a káoszból rendet teremt, a ritmus a széttartót egységbe fogja, …a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.” (Yehudi Menuhin) /Ez az idézet is a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány igényes műsorfüzetéből való – felelős kiadó a BFZ igazgatója, Stefan Englert./
A BFZ és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség együttműködése keretében Koncert és beszélgetés vidéki zsinagógákban címmel indult programsorozat 2014 novemberében. Ennek egyik része/állomása volt a kanizsai.
1944-2014, 1945-2015 – kell-e bármit is hozzáfűzni az évszámokhoz?
Darius Milhaud, David Stock, Jávori Ferenc/Fegya és Kovács Béla művei – illetve azok részletei – csendültek föl. S aztán bennünk – s a még félig romos (más megközelítésben: félig megmentett, félkész…), egyébiránt így is impozáns imaházban. A zsidó templom már önmagában – a padsorok támláin kiállított családi fényképekkel együtt, a bejárat előtti kő emlékoszlopokra vésett áldozatok neveivel – mély-mély sóhajokra késztetők, merengésre, elmélyülésre, megtisztulásra is inspirálók.
Fischer Iván BFZ-zeneigazgatót és társait mély tiszteletünk illeti meg missziójukért. De jó, hogy át meg átjárják bensőnket mindezek, hogy aztán végképp rögzüljenek: „Hozzon a zene a szívekbe békét, megértést, toleranciát, megbecsülést.”
„…legalább szólaljon meg bennünk a zene…” „… a koncerteket követő beszélgetések nem csak a holokausztról, mint a tények összességéről szólnak, hanem a veszteségekről is. A meg nem értés, a tudatlanság pedig újabb katasztrófához vezet.
Ha ez ellen tenni akarunk, nem elég beszélni róla. Kell a zene is, amely bár zsidó szerzők, de nem vallásos alkotásaiból tevődik össze.
A helyszínek, a zsinagógák pedig a megmutatkozást szolgálják, a misztikum, a félelemkeltő ismeretlen közelebb hozását, megismertetését, ami elvezet a tudatlanság, az előítéletek és félreértések tisztázásához.” (Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – EMIH – vezető rabbija)
„A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és a lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.” (Oscar Wilde)
„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” (John Lennon)
2015. június 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése