A kétszeres Jászai-díjas, Aase-díjas művésznővel Sopronban beszélgettünk hosszasabban 1996-ban.
Néhány gondolatának fölidézésével hajtunk fejet emléke előtt.
"- Pályája elején öt évet töltött Miskolcon. Ennek immár negyven esztendeje.
- Nagyon jól éreztem magam, de maga a város borzasztóan piszkos volt. Ott mindig bontottak, építettek. Nekem ebből elegem van, fölmegyek Pestre, gondoltam. Amikor '56 őszén fölkerültem, romok között találtam magam, megint...
- Jó tíz évvel korábban pedig ezüstműves csiszolóként dolgozott...
- Előtte meg a pincében töltöttünk négy évet. Bombáztak. Szörnyű volt. Nagyon rossz volt a gyerekkorom.
- Az ezüstművességhez volt kedve?
- Dehogyis. Apám szigorú ember volt, s azt mondta, ezüstműves leszel (ő is az volt). De én varrónő vagy színésznő akarok lenni, feleltem. Egyikről se akart hallani. Egy műhelybe kerültem, ahol fillérekért dolgoztattak. Egy szép napon bementem a főnökhöz, bejelentettem neki: én nem dolgozok itt ennyiért, elmegyek. Meglepődött, hogy ekkora a szám... Elmentem egy jelvényszövetkezetbe, ahol háromszor annyit kerestem. Aztán innen mentem a főiskolára. Szegény anyámmal megbeszéltem, s ő megértett. Sokat jártam moziba, mindig ezeket a furcsa kis figurákat szerettem, öregasszonyokat, karaktereket. Nem azért mentem színésznőnek, mert olyan szép vagyok, meg minden, hanem mert olyan jópofa dolgokat lehet csinálni. Nagyon szerettem hülyéskedni... 1948-ban összevonták a három színi képzőt, a főiskolán remek osztályba kerültem. Soós Imre, Horváth Teri, Berek Kati, Szemes Mari, Prókai István, Buss Gyula, Váradi Hédi, Psota Irén, Czigány Jutka, Szénási Ernő, Tarsoly Elemér és mások. Gellért Endre volt az osztályfőnökünk. Zseniális ember volt. Egy életen át elkísér.
- Mit kapott tőle?
- Az alapot.
- Milyen ez az alap?
- Morális alap és szakmai igényesség. A többit már megtanultam azoktól a kollégáktól, akikkel összekerültem."
...
"- ... Azt hiszem, hogy diplomáciával sokkal többre lehet menni az életben. Egy okos ember inkább diplomata. Nem biztos, hogy mindig hasznos az őszinteség.
- De legalább nyugodtabban tudott aludni.
- Mostanában is azt vallom, hogy az embernek mindig fontosabb, hogy önmagával tudjon elszámolni. Borzalmas lehet, ha nem tud."
...
(Magyar Színész című lap - 1996, kötetben: 1999)
Drága Józsa Művésznő!
Nyugodjon békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése