Minimum százzal szeret belemenni a helyzetekbe. Vagy csinál
valamit, vagy nem. Orosz Róbert színházmániás. A Holdbeli csónakos-díjat a
Weöres Sándor Színház társulatától - kollégáitól - érdemelte ki.
Enyingi diákként mélyen hallgatott arról, hogy száz-százötven
József Attila-vers lakozik benne. Aztán nagy levegőt vett egy középiskolai Ki
mit tud?-on, miután fölcsendült a tanárnő hangja: senki többet, harmadszor?
Azaz a versenyre nem nevezettek közül esetleg – mégiscsak - akad-e olyan, aki meggondolta
magát? Ekkor szívta föl a tüdejét, és József Attila Levegőt! című versével
nyert.
Azóta sem vesztes típus. Szerencsénkre. József Attila után
úgymond szabadon elszavalhatná hamarosan (június elején): „Negyvenkét éves /
lettem én…”.
Öltözőjének művészi „rendjében” kóstolgatjuk a létidőt.
„Szeretetteljes családban nőttem fel. Édesapámat, akit,
sajnos, már elvesztettem, az élethez való tisztességes hozzáállás jellemezte,
édesanyámról ugyanezt tudom elmondani. Erkölcs, tisztesség, odafigyelés
másokra; ezt hoztam otthonról. Hogy a versszeretetet honnan? Egyszer csak
elkezdtem olvasni azokat, majd úgy magamban mondani; a szereplés eszembe nem
jutott. Az ember keresi a saját kérdéseire a válaszokat, a megnyugvását. József
Attila a szívem csücske. Öt-tíz éve pedig fölfedeztem Petri Györgyöt (1943-2000
– Kossuth-díjas költő): ’Cipőmre nézek: fűző benne! / Nem lehet, hogy ez börtön
lenne.’ (Mondogatnivaló)”.
Színjátszó körben egyre mélyebben „tüdőzte le a levegőt”,
majd a Merlin Színházba jelentkező barátja – Somos Ákos - az ő nevét is
odakanyarította a felvételi lapra. „Jól kitolt velük” Lázár Kati és Jordán
Tamás.
„Amikor egy fiatalember elkezdi a szárnyait bontogatni, ott
még, nyilván, nagyon sok mellécsapás van. A Merlin Színház olyan erős iskola
volt Kati és Tamás vezetésével, olyan fajta színházi létezést tanult, kapott
meg az ember, ami végigkíséri az életemet. Hogyan ’vedd’ a színházat;
játékszabályok, morál, felkészülés, hozzáállás. Hogyan értelmezd a mondatokat,
azokat miképpen közvetítsd. Egyébként magát a szakmát a színpadon kell
megtanulni. De azokat, amiket fölsoroltam, azokat a mesterektől lehet igazán elsajátítani.
Aztán olyan leszel. Hogyha egyetértesz azzal, amit ők tanítanak, akkor arra
törekszel, és az lesz számodra az értékes. Akkor ez kerül abba a bizonyos
batyudba.”
Merlin, Nemzeti, székesfehérvári Vörösmarty - Weöres Sándor
Színház. Mai képletelemzés-kísérlet: „Erős
a szombathelyi színi csapat. S nekem nagyon fontos az, hogy a színházban mi
van. Tulajdonképpen bemegyünk abba a ’fekete lyukba’, próbálunk, nagyon sokat
itt vagyunk – egész nap -, tehát nekünk az a fontos, hogy a munkahely jó-e, jól
érezzük-e magunkat, meg tudunk-e felelni?
Közbevetve, de egyáltalán nem mellékesen: élvezem és ’bírom’,
hogy a családomnak – Marcinak, Miksának, a feleségemnek, aki a színház
irodájában kapott munkalehetőséget – sokkal, de sokkal jobb, mint Budapesten
volt. Szombathely azt jelenti, jól érezzük magunkat. Szeretünk itt.
A színházban lényegesnek tartom az alázatot. Nyilván kell,
hogy az ember ki akarjon tűnni, tehát, hogy jól oldjon meg feladatokat, de talán
a legfontosabb, ezt tanultam meg, az alázat. Nem a bárgyú, az egyszerű – hanem
az ügy érdekében. Akár magadat alárendelni bizonyos helyzetekben.
Tényleg annyira fontos, hogy az ember kikkel dolgozik
együtt! Jordán Tamás, hála isten, elsőrangú rendezőket hoz, s a kollégák
társak. Akik felé közlöd a mondatot, s akiktől vissza is kapod azt. Hiszen ez
társasjáték. Ezért mérvadó a csapat. Szeretnénk, ha a színház a városnak
mindennapi kenyere lenne; ebben érdemes közreműködni. De nem kell, hogy ez az ember(ek)nek
feltűnjön, erről nem kell sokat beszélni… Ma este például az Illatszertárt
játsszuk; hiába beszélünk róla nagyokat, abba bele kell izzadni kicsit, hogy
az, jó legyen. Nem verbálisan, tettekkel.”
S ha már illat meg szer és tár, akkor Árpád (Orosz Róbert)
és a jellemtár illetve a „cselekvéstárházunk”: „Nagyon-nagyon örültem, amikor
Árpád szerepében kezdett kikristályosodni az, hogy amint inasból segéddé
léptették elő, abban a pillanatban, éreztem a szövegben, emberileg megváltozott
ez a figura. A szerep nem csak a rohangáló ’Árpádocska’, ez nem ilyen egyszerű.
Hanem kicsit ábrázolni tudom azt, hogy, hát, bizony, ha hatalom kerül a
kezünkbe, vagy pénz – avagy is-is -, az megváltoztatja az embert. Megmondom
őszintén, amikor a harmadik felvonásban bejövök cilinderben és hosszúkabátban,
akkor a nézők: hűűűh…! Kis megdöbbenés, hogy megváltozott ez az ember! Utána a
viselkedésével, a hanghordozásával lehet jellemezni. Mindenkiben minden benne
van, ahogy szokták mondani. A helyzet sok mindent kihoz az emberből. Nem olyan
egyszerű a világ, mint ahogyan első ránézésre gondoljuk. Pont ezért jó a
színház, hogy erre (is) rávilágít. És egyébként ezt könnyebb is (lesz)
földolgozni, ha ilyennel találkozunk az életben. Vagy, ha ne adj isten, mi
kerülünk hatalomra, nekünk lesz egy kis pénzünk; akkor elgondolkodunk…”
S hogy történetesen Szigligeten – ami, persze tényleg merő
véletlenségből nincs messze a Balatontól mindössze hét kilométerre fekvő
Enyingtől, szóval színművészünk szülővárosától – miképpen gondolkodnak emberről
s világról? Immár látható a Weöres Sándor Színházban a Hamvai Kornél által fordított/átdolgozott
Szigliget című bohózat, melyben Orosz Róbert – (az egyik) író.
„1953, Szigliget. Van burleszkes, komikus része, az
értelmiség bénázása, ügyeskedése és egyáltalán a hétköznapjai; erre van
kihegyezve. S igazából létezik egy mélyebb rétege, az értelmiség megalkuvásai,
’53. De, sajnos, ez 2014-re éppúgy vonatkozik. Kinek van díja, kinek nincs; ki
kap Sztálin- meg Rákosi-díjat…? A műben az értelmiség társadalomkritikája
illetve a felelőssége is benne van. Diktatúráról van szó, melyben élesen kirajzolódik
az inellektuellek állapota. Az ember mindig ugyanolyan. Már az ókori görögöknél
is ugyanazok a hibák, ugyanazok a viszonyok voltak. Nincs változás. Szóval aktuális.”
Kicsit pedig „vissza” a jövőbe. Mit láttat Orosz Róbert
emberi/színházi távcsöve évtizedek messzeségében?
„Nehéz kérdés. Makacs tüdőgyulladásom után - annyira rosszul
voltam -, azt mondom, bármennyire is közhelyes (ámbár a legfontosabb frázis),
nagyon fontosnak tartanám az egészséget. Szakmailag meg azt szeretném, ha friss
maradnék. Frissen tudnék még mindig rácsodálkozni a világra. Nem is csak én
érezném ezt, hanem mások érezzék rajtam, hogy még mindig százzal bele tudok menni
a helyzetekbe. Dinamikus legyek és maradjak elemzésnél, értelmezésnél;
korszerűen – időszerűen - fogjon az agyam, követve a színjátszás alakulását.
Mert, ugye, nyilván, változik az is.”
(Szombathelyi7 - 2014. március 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése