Élet-halál, befogadás-kirekesztés, csapat-magány, továbbá gyermeki
naivság kontra felnőtti önzés, valamint természet kontra társadalom. „Csupán”
ennyi A dzsungel könyve, Maugli(ink) kalandsorozata…
Ha tágítjuk – már pedig a szerzők megtették (zseniálisan):
Dés László, Geszti Péter, Békés Pál, Kipling vaskos alapjaira építve -,
érzékelhetjük, egyetemes/emberi. És ahhoz sem kell jóstehetség (1996-ban sem
kellett): maradandó e musical.
S miképpen ágyazódik belénk a szombathelyi Weöres Sándor Színház,
úgymond tavaszi veteményezésekor? Nyilvánvaló – persze, hogy nincsen új a Nap
alatt -, ahányan vagyunk, ez annyiféle.
Láttuk-e már itt, avagy ott a darabot? Ha igen, hol erőteljesebb
a hatás? Hová kerültek a hangsúlyok az emilyenre, amolyanra gyalult deszkákon?
Amúgy meg a földlakó már csak önző; zsákmányolni és
spájzolni szeret. Kamrát, hűtőládát (jégvermet?) degeszre tömni, jusson/maradjon
is a (még) rosszabb időszakokra.
Nem lehet okunk panaszra, Savariában (sem).
Ha striguláz/leltároz utólag az ember – a csuda (se) tudja,
hogy miért kellett vagy másfél hétnek eltelnie a(z egyik) főpróbától e mostani számvetésig;
nyilván ennek is oka van, hogyan s miként telepszik, ülepszik le bennünk az
élmény. (A lapzárta persze a „leginspirálóbb hajcsár”, ha van; de, ha nincs,
akkor, bizony, várni kell az ihletre, ami határidő híján hajlamos elkóborolni a
dzsungelben. És, ugye, annak is megvannak a törvényei…)
Ezúttal csupán jelzésszerűen (nem elég a hosszan tartó
némaság, ráadásul még ez is).
Csapat. Horgas Ádám rendező: közösségépítő. Összecsiszolódott
„vezérkar” élén, melyben „tábornoki rangú” (legalább) a koreográfus Bodor
Johanna. Egység, úgy (is), hogy az egyéniségeket – talán ez a bölcsesség egyik legigazibb
(s ősidőktől a legjobban bevált) záloga - hagyják érvényesülni. S a paletta szivárvány
színeit nem szórja szét centrifugális erő; szinte kivétel nélkül – igazándiból
nincs gyenge láncszem – mindenki a köz asztalára pingálhatja azt, s éppen ezért
örömmel teszi, ami az ő értéke, egyben az ajándéka: nekünk. Hát, persze, hogy
jólesik. S ha esetleg mégsem passzol(na) ezer százalékban a csomagolás, a
szándék fölülír mindent. Az egész, úgy, ahogyan van: szerethető!
Más kérdés, hogy „egyenlőbb az egyenlők között” alapon vannak
kedvencebbek a kedvencek közt. Csil – egyszerűen lenyűgöző Nagy Cili
keselyűkirálynőként! Irtózunk e dögevőtől, de mivel nem mutatja magát másnak,
mint ami, elfogadjuk ilyennek. Benne – legalább – nem kell csalódni. Manapság,
hm… Balut – Szabó Tibor csupa szív – elfogadnánk a saját „Maugli(i)nk” tanítómesterének
is. Hiánya természeti/társadalmi katasztrófával fenyeget. Döglégy – Vass Szilárd.
Poénzuhataga mögött fölsejlik – inkább: izzik - a tehetség. E világunkban, nem
mellékesen, mennyit szenvedünk e fullánkos fajtától! Ká – Fekete Linda.
Számtalan mögöttese – árnyalata – van. Szenzációsan kidolgozott „vedlemény”; nagyon
ismerős.
Maugli – Balogh János. Több rétegről (de jó!) van esetében is
szó, de most mégis: ilyen-olyan kisebb szerepek eljátszása közben vajon miképpen
tudja magát megőrizni valaki úgy, hogyha „fülön csípi” a nagy lehetőség – egy
abszolút főszerep -, akkor egyszeriben csak kivágja a rezet? Türelem,
erőtartalékolás, alázat. És amikor, hoppá, akkor! Nincs lehetetlen. Adjunk
esélyt magunknak, hogy meg is történhessenek/történjenek velünk a dolgok!
Egyszer s másszor katarzisféle is átjár bennünket. Főleg
akkor, amikor, újra és újra, a befogadás a tét. A farkasok emberek – az emberek
farkasok… „Csupán” élet-halál kérdése ez az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése