A terrortámadás másnapján - 2001. szeptember 12-én, szerdán - a Kisalföld című napilapban jelent meg ez a jegyzetem:
Mi lesz a vége?
Ha eddig még nem tudtuk volna, kedden délután nyomatékosították bennünk: soha, sehol, senki - és semmi - sincs biztonságban ezen a Földön.
2001. szeptember tizenegyedikét nem fogjuk elfelejteni.
Megrémült az emberiség.
De vajon mi lesz a vége? Folytatódik-e a kiterveltnek tűnő barbárság, anarchizmus?
Mi lesz a válaszlépés?
A rettenet első percei után végigtelefonáltam családom tagjait. Két és fél éves kisfiam délutáni álmát aludta...
Eddig is rettegtünk szeretteinkért, mert tudtuk, bárkivel, bármikor, bármiféle rossz megtörténhet.
Felvillan bennem egy 1994-es kép, amikor a Világkereskedelmi Központ tetejéről fürkésztük New Yorkot, a csodás Manhattant. A világ közepét. Erőt adott a metropolis, a ködben bújócskázó Szabadság-szobor látványa. Hatalmába kerített az érzés, hogy nincs lehetetlen, ha valamit akarok, azt igenis meg tudom csinálni!
Tegnaptól már nem vagyok ebben annyira biztos.
Leromboltak bennem (is) valamit. Lehet, ez volt a szándékuk. S ha ez igaz, akkor pillanatnyilag ők győztek, mondjuk így: az ördögök. Azaz a gonosz a jó fölött.
Csakhogy ezt mégsem hagyhatjuk, mert állandó rettegésben, megfélemlítésben lehetne ugyan élni, de vajon érdemes-e?
Nem arra figyelmeztet-e, sarkall-e mégis a keddi borzalom, hogy igenis minden tisztességes szándékú embernek - fajtól, felekezettől, bőrszíntől, nemzetiségtől, nemtől, korosztálytól, pártállástól függetlenül - össze kell fognia a Földön, hogy soha többé ne fordulhasson elő a tegnapihoz hasonló rémség?
Dehogyisnem.
Többen is úgy fogalmaztak: megtámadták az egész szabad világot. Ha ez így van (márpedig így van), akkor az egész szabad világnak kell kilöknie magából a zsarnokokat, az emberi értékeket semmibe vevőket. Hogy mégis, e borzalom ellenére igenis a Föld bármely pontján biztonságban lehessenek szeretteink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése