Hibáztam. A legritkábban használt szavak élmezőnyében foglal helyet e fogalom, főleg abban a viszonylatban, ha a kimondásával valójában őszinte szembenézés - és megbánás - is társul.
Meg az, hogy lehetséges-e - egyáltalán: akarjuk-e? - jóvátenni vétkeinket?
S akkor még ne beszéljünk megbocsátásról, az már egy újabb fejezet önmagunkkal szemben, illetve ember és embertárs között.
Isten színe előtt meg pláne.
(Lég)örvény idején (szél)csendre esküdni,bevett gyakorlat. (Ön)áltatás. Nem, nincs semmi baj, barátocskám, sőt, minden oké!
Persze, ha ezeket harsogják felénk (a bensőnkben dübörögnek akár - mint odakint a gazdaság...), akkor azok máris - alapból - gyanúsak lehetnének.
Hitelvesztés.
Nem pénzügyekre célzunk ezúttal. Bár abba is bele lehet fulladni; hiteszegettek milliói tudnának erről regélni, már ha lenne még ilyesmihez - mármint a sztorizáshoz - kedvük. (De momentán nincs.)
Évtizedekig piásan - és narkósan - teljesíteni életszolgálatot. Nos; ismerős?
Nem feltétlenül a szó szoros értelmében, hanem abban (is): a tudatállapot kibillent egykor, de még mindig az egyensúly élharcosa szónokol a fejből és a szívből; igehirdetés és küldetéstudat, miközben valójában az ön- és a közpusztítás dominál?
Lehet rázni a fejet (azzal is, hogy ugyan már!), halogatni a szembesülést, mert hiszen nincs is erre szükség, milyen alapon?
De egyszer az élet kihozza mindenkiből - nincs kecmec - a festőt: vallj színt!
Kényszerleszállás, így is hívhatnánk, mint azt az amerikai filmdrámát, amelynek Denzel Washington (Whip) a főszereplője. Pilóta. Valóságos. (Jó, persze filmbeli.)
De, hiszen valamennyien révkalauzok (is) vagyunk.
Földiek.
Égiek is; de ez utóbbi leginkább csak tévhit.
Hogy ki-ki "fedélzetén" mennyien - és hová - utaznak?
Kiket kell célba juttatnunk; megkavarodott tudatállapotunkban? Amikor azt hisszük, hogy - mi, magunktól értetődően - észnél vagyunk, a hiba csak mások készülékében létezhet, és csakis mi tudjuk helyrehozni azt (is)?
Megváltóeffektus.
Rögeszme.
S vajon hol az egykori eszménykép?
Veszedelmes viszonyba sodródhat az ember önmagával.
A saját komputere már réges-régen erodálódik, fabatkát sem ér, s még mindig a világ - és benne mindenki más - urának képzeljük magunkat.
Nem is olyan nagy az a mellény...
Ki, mi visz - irányít - bennünket a föld színére? Vagy még lejjebb?
Kényszer, leszállás.
Becsapódás.
Pokoljárás.
Generáljavítás: létszükséglet!
Különben nincs tovább. Ha mégis (lenne), nincs minek.
Mert az már maga a vég(állomás).
Ha ezt nem látnánk be - óriásit hibáznánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése