Szász Endre (Csíkszereda, 1926 - Mosdós, 2003) emlékkiállítás nyílik augusztus 14-én Kaposváron, a Vaszary Képtárban abból az alkalomból, hogy a művész tíz éve hunyt el.
Szász Endrével négy hónappal a halála előtt - 2003 húsvétján - beszélgettem utoljára:
Mosdós, a kórház intenzív osztálya. Hosszú hetek óta ismét itt ápolják a hetvenhét éves festőművészt. A tervek szerint hamarosan Frankfurtba viszi gépkocsival felesége, Katalin asszony.
"A szívem miatt nem repülhetek, a mentőautó pedig kényelmetlen. A lábszárcsontomból vesznek ki velőt, hogy az abból nyert őssejtekből erősítsék föl a szívemet", tudatja a diagnózist az ágyban fekvő Szász Endre.
Nehezen veszi a levegőt.
Szabadkozom a zavarásért, de megnyugtat, örül a látogatásnak.
Kérdésemre, bekapcsolhatom-e a diktafont, igen a válasza.
- Mindig kimondtad azt, amit gondolsz, mindig fontosnak tartottad az őszinteséget.
- Lusta voltam hazudni. Az őszinteség egyszerű dolog. Nem kell figyelni arra, hogy az ember tegnap mit hazudott... Komolyra fordítva: egyszerűen ilyen a természetem. Valószínűleg ezt a csíki génjeimmel hoztam.
- "Hiszek abban, hogy amit csinálok, az társadalmilag hasznos", fogalmaztad meg többször is, amikor közösségekért, szűkebb-tágabb környezetedért tettél önzetlenül.
- Ez is csíki eredetű: a kaláka-szellem. A közösség meg mindig jól fenékbe rúg érte...
- Erre szoktad mondani, hogy nem kell figyelni a kudarcokra, igaz, a sikerekre sem, csak a munka jó ízére.
- Így igaz. A munka öröme önmagában jó. Miközben az ember nem a tegnapra, hanem a mára meg a holnapra figyel. Leginkább persze a holnapra. Ilyen a karakterem. Van egy alapfilozófiám: nem tartom magam fontosnak. Aki fontosnak tartja magát, annak minden fáj. No, meg soha nem féltem a nehézségektől, ma sem félek.
- Gondolsz-e mostanában életed két legjobb barátjára, a gyerekkorira, azaz Kammerer Egonra és a felnőttkorira, Kárpáti Boldizsárra? Jóllehet többször is beszéltél arról, hogy a munkatempód mellett nincs időd barátságokat ápolni.
- Egon és Boldizsár is megvan még. Egon kispolgár bankember Venezuelában, Boldizsár pedig már egy vén szamár. Megöregedett. Ezek a barátságok megmaradtak.
- Amikor egyszer a gyerekekről beszélgettünk, nem voltál túl jó véleménnyel róluk.
- Hatéves koráig ragaszkodik a gyermek a szüleihez. Akkor pedig elkezd ellenséges lenni velük. A saját szabadságát, egyéniségét kezdi építeni. S akkor szembekerül a szülőkkel. Megkezdődik az elszakadás és ez fájdalmas. Akkor is szembeszegül, ha nincs mivel szembeszegülnie. Ezt ösztönösen teszi.
- Egy alkalommal így fogalmaztál: "Hiszek az örök halhatatlanságban, de a művészi halhatatlanságban nem".
- Része vagyok a nagy körforgásnak. Az anyagom majd valamiben, talán éppen egy virágban, benne lesz. Vagy valahol a világűrben.
- A Képet, így nagybetűvel, még soha senki nem festette meg, mondtad egyszer.
- Ez így igaz, de amit megfest az ember, az sugárzik. Az is energia, az is nagyon sokáig megvan.
- Bizonyos fokig tehát ez is halhatatlanság!
- Bizonyos fokig. De rövid ideig. Ez az emberi léptékű halhatatlanság, de ez engem nem érdekel, nem ezért festek. S ha meghaltam, meghaltam... Hanem az ember a munkájába annyi mindent bele tud rakni, érzem, hogy évezredek tapasztalata jön a múltból. S a tehetség lényeget fogó képesség, s a lényeg sugárzik. Ezért érdemes egy képet összerakni. S persze millióféleképpen lehet ezt tenni; itt kezdődik az egyéniség. De mindenki ugyanazokat az alaptörvényeket rakja össze. Varázslatos, amikor valami hat az emberre, ami jó értelemben nevel.
- Michael Pal, aki művészi reklámszakember, egyszer így jellemzett téged: "Technikai tudását tekintve a legjobb a világon. Először azt hittem, olyan jó, mint Picasso. Most már tudom, hogy jobb.".
- Szamárság. Ilyen nincs, hogy jobb. Először is: Picasso fantasztikusan tudott rajzolni. Annyira szellemesen rajzolt! Picasso az Picasso. Michael Pal túlzott.
- Van Gogh ma is a kedvenced?
- Rendkívüli módon hat rám, de én majdnem minden jó festőt szeretek.
- Itthon vannak-e Szász Endre-követők?
- Vannak sokan, de nem szeretem a követőket. A követő az sosem egyéniség; azért követ, mert nincs saját világa. Persze vannak itthon elhivatott, jó művészek. Csak Magyarországon nagyon nehéz kiemelkedni. Aki valamivel jobb, mint a többi, gyanús. Ez még most is így van. Sokakat ma is az vezérel, hogyan tudok a másiknak keresztbe tenni. Útban az unió felé is...
- "Inkább vagyok utcaseprő Európában, mint cigány báró a Balkánon", jelentetted ki.
- Úgy csodálkozom, egyáltalán hogyan lehet vitatkozni a belépésről? Hát, nem mindegy, hogy én tízmilliós, vagy százötven milliós piachoz tartozom! Ezen túl még mit lehet mondani? A múlt és a mostani század is a kereskedelem százada. A piac dönt. Bizonyos piac nélkül lépni nem tudunk. Százötvenmillió az már valami!
- Számos országban éltél, alkottál. Melyek voltak a kedvenc helyeid?
- Mindenhol jól éreztem magam, ahol dolgozni tudtam. És soha nem volt honvágyam. Odakint is megbecsültek, itthon is megélek.
- Mindig is azt vallottad, hogy a tehetség egyenlő a felelősséggel.
- Abban a pillanatban, hogy hatsz az emberekre, felelős vagy. Ami már mű - azaz amikor azt érzem, összeállt valahogy a véletlenek vagy a tehetségem rezgései folyamán -, akkor az hat. S megy a maga útján. Ahhoz már nekem semmi közöm. Abba én már nem tudok beleszólni.
A kaposvári Szász Endre-tárlat október 27-ig látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése