A lepusztulásnak, a mélybe
zuhanásnak vannak fokozatai. S hogy kinek mi jelenti a gödör legalját?
Amikor a saját bőrünkön
érezzük az ereszkedést. A gravitációt. A becsapódást. Amikor itt az e világi
vég. S mind e közben, mégiscsak, valamiképpen: történhet-e csoda?
Emberi, természetfeletti/isteni.
Miért zárnánk – s mért is ne használnánk - ki ezt a (legeslegutolsó) ziccert?
Gogol Éjjeli menedékhely című drámája Győrben, Szép Ernő Vőlegény című színműve Szombathelyen járatja körbe velünk, bennünk a múlt században papírra vetett „lenni vagy nem lenni” témát, gondolat-, érzés-sorozatot, mely legalább annyira aktuális mostanság, mint volt az 1900-as évek elején, az első világháború kitörése előtti „békeidőkben”.
Valló Péter rendezése tárja
elénk Makszim Gorkij (1868-1936) mai Éjjeli menedékhelyét a Rába-parti város
Nemzeti Színházában. Lét-periféria, zsákutca; ki(k)re számíthatunk a legmélyebb
bugyrokban? Lehet-e jót tenni? Mi a jóság? Miért alakul(hat) ki bennünk
förtelmes gonoszság, amikor szembekerülünk a nyomorúsággal? – kérdezi hazánk
egyik kimagasló színházi organizátora, aki Gorkijjal és a remek karban lévő
győri színi csapattal a szolidaritásunkra apellál.
Megdolgoztatják a nézőt. Már
aki hagyja. S elindít(hat)ják belső vetítőnket, hogy az ekkori/akkori életsnittünket vizitálhassuk, az egyik-másik-harmadik képet kinagyíthassuk, kimerevíthessük. Elemezhessünk. Ekkor vagy akkor, kinek, minek köszönhetem, hogy képes voltam (ha egyáltalán) túllendülni a holtponton.
A lepusztult munkásszállóra, részben pedig dologtalan-lakba zarándok érkezik. Nevezhetjük megváltónak. Vagy legalábbis: a megváltás ígéretének. Bedob valami jót a káoszba (Ottlik Géza után szabadon). Luka: Jordán Tamás. Nehezen megfogható, rendkívüli érzékenységű, jóságos figura; nem e világból való. Belecsöppen a sűrű közegbe, s empatikus, földöntúli(?) képességeinek köszönhetően mintha mindent s mindenkit tisztán látna. S ezt nem is rejti véka alá.
Recepttel is szolgál. Hogy aztán ki, miképpen reagál az ő megjelenésére, létértelmezésére, ténykedésére, küldetésére? Úgymond kiváltják-e az általa fölírt vényeket…?
De: amit ő megtehet, megteszi.
Jordán Tamás először lép nagyszínpadra szülővárosában (1943. január 15., Győr). Nyilván nem véletlen. Kellett hozzá Valló Péter meg Luka szerepe, továbbá az eltökéltség, ami mindenkor jellemzi: teremteni belőlünk /újra/ valakit. Itt, ott, amott. Bárhol. „Ha minden jó lenne, ha minden másképp lenne…” (JT). Aztán amikor Luka továbbáll, mégiscsak úgy tűnhet, hogy „…de úgysem lesz másképp” (JT).
Ám ez nincs így. Ezt a rendíthetetlen Jordán Tamás érzi s tudja.
Legföljebb a hatás – az élesztés, a (kár)mentés, az energiabomba – később fejti ki a hatását bennünk, velünk/általunk. Hiszen „ha az ember akármilyen, akkor is értékes”. Kis sámlin gubbasztva, fizikálisan kisemmizetten. Bárhogy.
Jordán Tamás győri missziója szívet s lelket melenget.
Amiként az is, hogy nincsen egyedül. Vérbeli társai akadtak ezúttal is. Csankó Zoltán, Dunai Csenge, Nagy Johanna, Molnár Erik, Simon Kornél, Menczel Andrea, Agócs Judit, Vincze Gábor Péter, Posonyi Takács László, Ungvári István, Kovács Gergely, Fehér Ákos, Jáger András, Pintér László és Pusztai Ervin.
Különösen közel áll a szívemhez Rupnik Károly. Most Klescsként lélegzik/él; anno Rómeóként (szintén Arrabonában) létezett. Hogy mind e közben mi mindenen kellett átbucskáznia; ezt csak ő tudhatja. A hetvenes évek második felében Júlia: Jancsó Sarolta volt. Rajongtunk érte. Ma tanít. Színészmesterséget - s színháztörténész is. De jó, hogy mindetten győztesek! Követendő példák.
Molnár Judit (Annaként) szintén igaz; egyszerű, tiszta, pontos.
S a menedékhely – „A mélyben” (1902-ben ez volt a dráma eredeti címe) – Színésze: Sárközi József. Ég. A szavak elcsépeltek; talán a hosszú, nagy-nagy csend lehetne itt és most helyénvaló.
Szép Ernő (1884-1953)
Vőlegénye ezúttal Szombathelyre, a Weöres Sándor Színházba érkezett, Mohácsi
János rendezésében, Mohácsi István dramaturgiájával.
Egyről a kettőre szeretne
jutni a négy gyermekes család. Ki akarnak csikarni picurka boldogságot a sorstól.
Tengődnek. Egyik napról a másikra. Robotmunka éhbérért, partvonalon kívülre
rekesztés, nihil. Aprócska (rész)örömök. Miért lennének értéktelenebbek, mint azok, akik szétlopják a világot?
Van gerincük, talentumuk, humoruk, csak valamiképpen mégis csúsznak a mélység felé. Bődületesen nehéz kapaszkodni.
Talán ha Kornélkát férjhez lehetne adni fehér lovon érkező herceghez – minden jóra fordulna. Hát, újra s újra nekilendülnek, fölveszik a fapofát, fogadják a soros kérőt, eljátsszák, hogy „velünk aztán minden oké”…
A társadalmi gazság annyira nyomasztó: vérlázító. Milliókat s milliókat zsebelnek ki hazug hatalom mániások, akiknek soha semmi sem elég. Le akarnak radírozni néprétegeket. Juss: nuku, csak: kuss!
A WSSZ-ben Kornélka: Gonda Kata. Vasi kőszínházban még nem kapott ekkora szerepet. Megérdemelte. Megérdemeltük. Hibátlanul teljesít. Az izgalom, a reménykedés, a boldogságvágy – a csalódás, az újabb zuhanás/becsapódás, a megint krach; hiszünk neki. És akkor is vele vagyunk, lehetünk teljes mellszélességgel, amikor lázad, megkérdőjelez, kirobbantja saját forradalmát. Velem ezt már nem!
Addig üti a sorsvasát, amíg meleg – és tessék, nem hiába!
Rudink, a hozományvadász vőlegény szerepében: Orosz Róbert. Nem neki való a figura. És aztán? Parádés, akárcsak Gonda Kata!
Egy jó színész, hiszen benne van a szóban: szín, ész. Okosan gazdálkodik önmagával; nincs lehetetlen! El tud velünk – értünk – hitetni mindent! Olyan árnyalatokat képes kavarni saját készletraktárának eddig rejtve maradó, tartalékolt kincseiből, hogy csettint az ember/néző: a jó életbe, ez aztán igen!
S hogy mi mindenre kényszerülhetnek kortársaink, mi mindenre kényszerülhetünk mi, saját magunk csak azért, mert a rend fölborítói bitorolni akarnak mindent, mindenkit?!
Igenis föl kell lázadni. Képen kell őket röhögni. Átlátunk rajtuk.
Kornélka anyja: Vlahovics Edit. Végre, hozzá méltó szerepben! Ez így nem igaz, mert nyúlfarknyi megjelenéseikor is teljes világot prezentál. Most anyaként egy bizonyos sors igaz, hű képét rajzolja meg; közben el-elfacsarodik a szívünk. Apa: Mertz Tibor. Igen, a végletekig vinni az ökörködést, nem venni tudomást a való világról, ami annyiszor csúffá tett, na, de kérem… Ám amikor kell, turbóztatom minden porcikámat, rohamra(…) indulok a gyermeke/i/mért!
Albert Zsófia (Mariska) él nővérként, Edvi Henrietta Duci hugicaként. Akárcsak Jámbor Nándor Zoli öcsköse, meg kis haverja, Matusek Attila. Kenderes Csaba Pimpije és Horváth Ákos néma szereplője is sokat „mondó”. Endrődy Krisztián Faterként a helyén van (korban nem, de ki nem tesz rá?), Németh Judit Gyengusnéként nem/sem mai színkeverő. Wessely Zsófia Anna, Dunai Júlia szintúgy szolgál, Ostyola Zsuzsa székely szolgálóként különös jelenség.
Maxim Gorkij máig tisztázatlan
körülmények között hunyt el. Feltételezhető, hogy a Belügyi Népbiztonság (NKVD)
is közreműködhetett halálában.
Szép Ernőt 1944-ben csillagos
házba kényszerítették, utóbb munkatáborba hurcolták a nemzeti szocialisták.
1948 után szegénységben élt.Hogy vannak-e csodák s lesz-e megváltás…?
2017. szeptember 29-30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése