www.alon.hu
Karanténban vagyunk. Valamennyien. A sajátunkéban. Meg a sátánéban; az általa ránk testáltban. Ki tudunk, ki merünk, ki akarunk törni?
A vágóhídon kinek is pecsételődik meg a sorsa? A modern-monoton rabszolgaságát belenyugvással viselő melósé vagy a marháé? A két lábon járó „ökör” itt marad még egy ideig. A jószágnak mázlija van, röpke szenvedés után – meglehet újra – szabad. Akárcsak azok a társai, a hímszarvas és a szarvastehén, akiknek még megadatik egy természetes paradicsomszegletben a (viszonylagos) boldogság, függetlenség. Egyenlőség, testvériség. Szeretet. Ha egyáltalán.
Enyedi Ildikó Testről és Lélekről szóló magyar játékfilmje kizsigerel bennünket.
Milyen szánalmasak is tudunk mi lenni. Szárnyalhatnánk boldogan együtt, a világ felfedezésére indíthatnánk egyetemes emberi expedícióinkat, etc., etc., etc.! Ehelyett a pitiánerségünk, a pondróságunk pocsolyájában locsi-pocsizunk.
Enyedi Ildikónak a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíjával - Arany Medvéjével (2017) – jutalmazott alkotása a lényegünkért, a vesztünk ellen emel szót. Hogy: ne! S miképpen: igen!
Mások vagyunk. Még szép! Vessünk számot önmagunkkal, s igyekezzünk beleköltözni kortársaink lényébe. Emberébe. Állatéba. Növényébe. A mindenségébe.
Bitang nehéz nyitni magam felé, kegyetlenül fáradtságos kifelé. De vajon nem ezért vagyunk-e itt?
Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró, Herbai Máté operatőr, Láng Imola díszlettervező, Sinkovics Judit jelmeztervező, Balázs Ádám zeneszerző, Mécs Mónika/Muhi András/Mesterházy Ernő producer, Lukács Péter hangmérnök, Szalai Károly vágó és művészcsapatuk olyannyira bennünk meg a szűkebb-tágabb környezetünkben forog/forgat, hogy eggyé válunk azzal, szóval, ami a miénk.
S az elmélyültség és tapintat, ahogyan ezt teszik, szívbe markoló.
Mária a főhősnő. NŐ. Anakronisztikus lehet Szűz Mária szeplőtelensége, alighanem minden korban az. És mégis, csak azért is: jelkép. Az örök tisztaságé. Hogy gúny tárgya, nem menő, kacat… Tényleg?
Endre. Magyar-német-szláv eredetű név, jelentése férfi, férfias. Másképpen (ugye?): EMBER. Tisztesség, tehetség, teremtés.
S hogy két hamvasság mégis mekkora kínok, keservek, áldozatok árán egyesülhet közös makulátlansággá mindenkorok mocsok-zuhatagának közepette?
Példává.
Borbély Alexandra és Morcsányi Géza rendkívüli érzékenysége nem viselne el semmiféle dicséret-sallangot. Talán csak annyi: jelenlétük jelen létünk.
A túlélés, az értékörökítés szimbóluma Békés Itala vágóhídi takarítónője. A látszat az ő esetében (is) csal, mint szinte mind ahányszor: akadnak még szövetségesek a jóra. Hahó, összekacsintani!
Karámkor – a mi XXI. századunk…
De azért nem kell annyira/végleg elkeseredni, hiszen itt van nekünk – ráadásul kikelet idején - a Testről és Lélekről.
Akarjunk, merjünk, tudjunk kitörni a karanténból!
2017. március 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése