www.alon.hu
Nem hibátlan film a Kincsem és valószínűleg nem győzi le Európa legjobb mozgófényképeit, mint tette azt anno a magyar csodakanca kontinensünk paripáival a kiegyezés (1867) utáni időszakban. Alighanem bolygót sem neveznek el róla, mint azt az angol telivérünkről tették. De olykor-olykor léleksimogató Herendi Gábor rendező alkotása. Ugyanakkor pergő, s olyan színészek élnek a vásznon, akikért lehet rajongani.
Nagy Ervin (Blaskovich Ernő) és az angol telivér között, egy éppen, hogy csak tarka, de csaknem teljesen fekete macska közvetítésével (nem vicc!) szövődik bensőséges barátság. S az egész menazséria (állatsereglet), kutyus, a már említett cirmos, de legfőképpen a táltosok fényképezése (Szatmári Péter operatőr érzékenységének is hála) azt erősíti bennünk, hogy állat-társak nélkül lehet ugyan élni, de minek?
Nagy Ervin Blaskovicha rokonszenves hős, ilyenek szerettünk volna lenni gyermekként, kamaszként. Bohó s kicsapongó is persze, de amikor itt az idő, az igaz/s/ágért, a tisztességért, édesapja emlékéért, a haza becsületéért, a szerelméért a végsőkig képes küzdeni.
Gyabronka József (Hesp Róbert) a megárvult kislegény, ifjú, s a már „benőtt feje lágyú” férfiember támaszaként/istápolójaként lopja be magát a szívünkbe. Amiként tette a Zsebtévében, az egykor még valóban közt szolgáló televíziós (h)őskorszakban.
Petrik Anna (Klara von Oettingen) az apagyilkos/szabadságtipró – a tipikus kollaboráns/ülepnyaló figurája évezredek óta – lányaként arra is rá-ráeszméltethet bennünket, hogy a látszólagos kifejezéstelenség mögött micsoda vulkánikus erők dolgoz/hat/nak. A szem beszéde, s egyáltalán maga a jelenlétünk „fajsúlya” mennyire meghatározó vásznon s az életben egyaránt. /Viszont Gáspár Tibor Otto von Oettingenje - bennem - kételyeket ébreszt./
A szombathelyi születésű Fekete Ernő, aki a legjelentősebb színművészeink egyike, Ferenc József. Lubickol. Szín-játékos! Kint is vagyok, bent is vagyok. Kalapemelés!
Lázás Kati (madám) amit esetleg nem tud/na/ az életről, azzal már nem is érdemes bíbelődni. Az égben csettinthet nagyokat Dajka Margit (1907-1986), Huszárik Zoltán Szindbádjának (1971) Majmunkája.
Ha Kincsem, akkor, természetesen: happy end. Még szép! És tényleg az, merthogy nincs híján spiritusznak. Hrutka Róbert - földi s ugyanakkor transzcendens – zenéje nemesíti az élményt.
A filmről persze aligha neveznek el bolygót, mint tették azt a díjnyertes versenylovunkról 2007-ben. (A Sámeczky Krisztián által felfedezett égitest száma: 161975.) A valamennyi (összesen ötvennégy) derbinjén legyőzhetetlen Kincsem egyébként 1874. március 17-én született s lássunk csodát, március 17-én halt meg - 1887-ben.
Soros világegyetemi vágtáján most elégedetten ficánkolhat, nyeríthet.
2017. március 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése