Mediterrán teraszon várok Rá, délidőben, túl július derekán, Szombathelyen. Vajon sejtik-e az ebédelni érkezők, hogy ki tisztel meg bennünket?
Jelenség-ajándék érkezik hamarosan.
Életemben először üzleti találkozóm lesz Vele. Egy bizonyos összeget ad át. Hogy aztán rögvest továbbítsam is – Sopronba. Mert Törőcsik Mari is megvásárol egy aranyozott betűt – a nyolcszázhetvenből -, azaz Védnökké válik a soproni Széchenyi szobor talapzatán lévő idézet-betűpark egyik alkotóelemének örökbefogadójaként. www.szechenyiszobor.hu
Elébb Benkő Sándor
fotóriporter barátom érkezik, ezúttal kivételesen civilben, azaz fényképezőgép
nélkül. Az elmúlt negyed században maradandó Törőcsik Mari portrékat alkotott.
Bensőnkben izgatottsággal
elegyes feszültség vibrál, közben valamiféle édes nyári könnyedség is átjárja
sejtjeinket. S egyszer csak: Ő az!Pedig az aurája már rég itt volt, s most, hogy testi mivoltában is megjelenik: szinte tapintható ragyogása, sugárzása, derűje.
Ne a mai tengerek s óceánok állapotára gondoljunk, hanem ugorjunk néhány ezer esztendőt korábbra. Olyasmi lehetett az a tisztaság, amely Törőcsik Mari szemében oly’ annyira magától értetődő, mint ahogyan a szemközti platán-házán csevetel a rozsdafarkú.
A természetes – mint szó - kifejezésünkre sokféle szinonima van. Mutatóban: mesterkéletlen, fesztelen, feltűnés- és ceremóniamentes, könnyed, nyílt. Veleszületett, eredeti, természet alkotta. Így, együtt, összefoglalva: Törőcsik Mari.
Könyvtárnyi elemzés sem lenne elegendő értékteremtését méltatni. És mégis, juszt is, megmaradt, lám, (oly)annak, Aki. Naphosszat sorolhatnánk a névsort, kiknek kötelező penzum lenne nem gyorstalpalókat, de élet-tanfolyamokat, mintát venni Tőle a „nem én vagyok a fontos, hanem a Példám, az, amit leteszek a köz asztalára” nevű tantételből.
Mosolya pedig azokban a milliókban is benne lakik, akik „csak” képzeletükben simogathatják meg a szemükkel, a szívükkel. De ennyi is elég a tudathoz, az érzéshez: Ő a miénk. És nem adjuk soha!
Hogy mikről is beszélgetünk,
hány ezer lét, szerep törőcsikmaris eszenciája (sűrítménye) csepeg, esszenciája
(lényege) áramlik belénk az elröppenő másfél óra alatt? Hú-ha! Éppenséggel
ezúttal „csupán” az 1930-as évektől napjainkig tartó időszak a penzumsorozat… Élesen,
holtpontosan lát s jellemez fantasztikus figurákat, köztük – csupán egyetlen
példa – Ferrari Violettát (1930- 2013), akiért rajongott anno, 1956-ig színésznövendék
társaival egyetemben, de terítékre kerül az elmúlt nyolcvan-kilencven esztendő
közélet-szomorító idiótáiból is néhány pofa.
Megtisztelő az is, mikor
karját karomban őrizhetem, s így, együtt indulhatunk el, miközben a szomszédos
asztaloknál ülők felé fordulva szabadkozik: „Bocsánat, kicsit megint hangos
voltam…!”, mire egy fiatalember visszaszól: „Dehogy! Bár sokáig hallgathassuk
Önt!”.
Mialik Tamást és Benkő
Sándort követve haladunk a parkolóban, miközben egy begipszelt karú fiatalember
jön oda hozzánk, hogy segítsünk rajta, levették a felesége mellét, négy
gyermeke van. Zsebembe nyúlok, kiügyeskedem a pénztárcámat, s egy kétszázast
nyújtok a kéregetőnek. Megköszöni. Törőcsik Mari papír bankót kerestet elő a
táskájában lapuló erszényéből, odanyújtja az ágrólszakadtnak, aki nem győz
hálálkodni. „No, Isten vele!”.Elköszönünk Törőcsik Maritól. Feje búbján a sapkájára adok puszit.
Integetünk. Szeme hajdan volt mediterrán tengerek kristálytisztasága.
Velünk marad. Van s lesz miből töltekeznünk, táplálkoznunk télvíz idején is.
2016. július 21., csütörtök
„…a nizzai írása csodálatos…
S elolvastam, drága Szenkovits Péter, amit rólam írt.
Tudja, mindenki szereti, ha szeretik.
S engem elkényeztetett a sors.
De ahogyan maga elfogult velem kapcsolatban, az olyan méretű, mint maga a Himalája.
Szégyenkezem is emiatt.
És mégis: köszönöm!”
Velem, Szeghalom, 2016. július 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése