2016. július 10., vasárnap

Portugál templomok - Minden kiegyensúlyozódik (előbb-utóbb)


„A jó nem tart sokáig, nem vettük észre jöttét, nem láttuk, amikor itt volt, csak a hiányára figyelünk föl, amikor már elment” írja José Saramago (1922-2010) Nobel-díjas portugál prózaíró, költő az 1717 és 1730 között épült mafrai kolostor megalkotása kapcsán született regényében. Luzitániai barangolás után valóban el-elmereng az ember azon, hogy a gyönyörű országban megélt boldog pillanatok fénysebességgel illantak el. Miközben persze beépültek szívbe, kobakba, olyan emlékképeket hagyva örökül, melyeket, amiként azt mondani szoktuk, senki nem vehet már el tőlünk.

Portugália több okból is vonzó, nem utolsósorban azért, mert szinte megszámlálhatatlanul sok temploma, kegyhelye van, melyek a vallásos áhítatot és a belső elmélyülést szolgálják. Hugues Demeude útikönyvíró állításának igazságáról saját magunk is meggyőződhetünk országszerte, azaz nap, mint nap seregnyi helybéli járul lelki táplálékért, feltöltődésért a templomokba, az ott élők - akiknek kilencvenöt százalékuk katolikus - hűek maradtak egyházukhoz, mely az elmúlt évszázadokban, legfőképpen a zivataros időszakokban, mert ilyenekből is kijutott jócskán (no, kiknek, hol nem?), szóval az egyház volt a meg- és összetartó kapocs. Ma is érződik a tartás, a hagyományok, az értékek tisztelete, a nyílt tekintet, az odaadó segíteni akarás. Mindezek a domináns jegyei a portugáloknak, ami természetesen nem jelent azt, hogy a rossz arrafelé ismeretlen fogalom. Máig nem felejthető, hogy a foci kontinens döntőjének idején halálosan megkéseltek - a pénzéért - egy angol szurkolót; a rendőri jelenlét a nyári turistaszezonban arra (is) figyelmeztet, hogy Portugáliában sincsenek nagyobb biztonságban értékeink, mint idehaza. Idekívánkozik egy másik Saramago-idézet: „… a pénznek ugyanis változik az értéke, nem úgy az embereké, akik mindig ugyanannyit érnek, mindent vagy semmit”.

Amikor a lisszaboni Sé katedrálistól letekintünk a városra, a fenséges Tejo folyó aranybarna vizére, a déli városrészre és Almadára, sok minden más is eszünkbe juthat. Például Szent Antal, akit állítólag itt kereszteltek meg 1195-ben. Páduával máig tart a vita, kié is Szent Antal. A legegyszerűbb lenne lezárni azzal: mindenkié… A gyermekeké, pedig legfőképpen. A Sétől csúzli lövésnyire fekvő Szent Antal templom – mellette kúszik a San Fransisco-i villamos ikertestvére - kiválóan alkalmas helyszín fogadalmak tételére, hogy aztán utóbb, visszatérve családostul, hálát lehessen mondani Szent Antalnak a közbenjárásért. Megpillantva a Tejo túlpartján ránk (is) vigyázó Krisztus Király-szobrot (a Rio de Janeiró-i hasonmása, vagy éppenséggel az a hasonmása emennek) az a meggyőződésünk is fölerősödhet, hogy előbb-utóbb  „… e világon minden kiegyensúlyozódik s kárpótlást nyer”. (Saramago). A nagy felfedezések idején épült Szent Jeromos-kolostor (I. Mánuel király 1502-ben kezdte építtetni) pompás, gazdag üvegablakai, kétszintes kerengőjének csúcsívei, boltívei, pedig elkápráztatják a látogatót, aki korábban talán azt hihette, őt nem lehet már meglepni semmivel. De, bizony, meglehet. Ámul, bámul: mire képes a hit.

S a fővárosból kilépve is… Batalhai Santa Maria da Vitoria-kolostor épületegyüttese (I. János király 1385-ös fogadalma nyomán 1388-ban kezdték építeni, jó száz esztendeig készült): szobrait, csak a főbejáratot vagy száz díszíti, kőcsipkéit, kerengőjét fürkészve a gazdagság fogalma átértékelődik bennünk. Egyébiránt az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

Bragaban, a Portótól úgy ötven kilométerre észak-keletre fekvő, mintegy százezer lakosú  városban, írdd és mondd, harmincöt templom van. Nem portugál rekord ez, ám Braga az ország 6. századba visszanyúló keresztény hagyományának úgymond a fővárosa. Ősi katedrálisa léleklobbantó.

Mint mindenütt errefelé, a Jézus-ábrázolás itt is „sokkolóbb”, mint mifelénk.  Hatalmas üvegkoporsóban látható a Jézus-szobor - a kivérző Krisztus-test -, szinte belénk mar a fájdalom. Elementáris hatása a gyerekekre még erősebb. Időről-időre az ember leül, és csak úgy van. Mereng, sóhajt. Aztán valami végtelen nyugalom telepszik belé.

Utóbb, fürkészve Portugália nemzeti ünnepeinek dátumát, kiderül, a kilencből öt vallási kötődésű. Ez sem lehet véletlen. Májusban emlékeznek az első fátimai zarándoklatra (12-13-án), lisszaboni népünnepély Szent Antal tiszteletére, Szent János-napi ünnep (mindkettő júniusban), augusztus 15-én Nagyboldogasszony, december 8-án a Szeplőtelen fogantatás ünnepe.

A portugáliai portyázás emlékfilmjének lepergetése után a jó öreg Saramago megint bevillan: „Azt mondják, a rossz hamar múlik, bár a vele járó fáradságból ítélve olykor az ellenkező tűnik igaznak, ám a felől már semmi kétség, hogy a jó nem tart örökké”.

                                                              2010 – restaurálva/újjáélesztve: 2016. július 9.

 

 

 

 

                       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése