ami
elveszett…” (Máté 18,11)
Az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Maár Gyula (1934.
augusztus 2. – 2013. december 20.) filmrendező emlékét idézte meg
életének/művészetének párja, Törőcsik Mari és a hű barát, Varnus Xaver (1964) közös
estjükön az újjávarázsolt Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagytermében, bús/borongós
téli estén.
Törőcsik Mari Pilinszkyt olvasott föl - Pilinszky János
(1921. november 27. - 1981. május 27.) Baumgartner-díjas, József Attila-díjas,
Kossuth-díjas költő -, Francia fogoly című poémáját: „Csak azt feledném, azt a
franciát, kit / hajnalfele a szállásunk előtt / a hátsó udvar sűrűjében láttam…
„S már ette is, már falta is a répát, / mit úgy lophatott a
rongyai alatt.”
…- Őrök jöttek érte; / a szomszéd fogolytáborból szökött. /
S én bolyongok, mint akkor is a kertben / az itthoni kert árnyai között. / A
jegyzetembe nézek s idézem: ’Csak azt feledném, azt a franciát…’ / S a fülemből,
a szememből, a számból / a heves emlék forrón rámkiált:/
’Éhes vagyok!’ – És egyszeriben érzem / a halhatatlan
éhséget, amit / a nyomorult már réges-rég nem érez, / se földi táplálék nem
csillapít.”
Digitális Irodalmi Akadémia: „… miért éppen Pilinszky tudta
így, ilyen érvényességgel kifejezni a lágerélményt, századunk szélső
szörnytapasztalatát, miért ő, aki nem vett részt benne? Pilinszky nem volt
haláltáborlakó, nem tartozott sem a faji, sem a világnézeti üldözöttek közé. Antifasiszta
volt természetesen, már csak mély katolicizmusánál fogva is, mint akkoriban
minden fiatal költő, de kezdetben úgy tetszett: sikerül kimaradnia a háborúból.
Gyenge testalkata, meg-megújuló tüdőirritációi, no meg egyetemista mivolta
miatt fölmentették a katonai szolgálat alól, fölmentették 1944-ig. Akkor, a
háború végső stádiumában mégis behívták, és légoltalmi tüzérnek osztották be.
…őt is, mint a magyar hadsereg egy jó részét, alakulatával
együtt kivitték Németországba. Ott, a német összeomlás lázálom-díszletei közt,
ott találkozott a költő a haláltáborokkal, s ez a találkozás fundamentumként
épült bele költészetébe.”
A francia fogoly befejező négy sora: „Belőlem él! És egyre
éhesebben! / És egyre kevesebb vagyok neki! / Ki el lett volna bármi eleségen:
/ most már a szívemet követeli.”
Sokk, trauma; ezt mindenki (át)érezheti, hiszen Törőcsik
Mari – aki annyira a miénk, mint Pilinszky, akárcsak Maár Gyula -
interpretálását a lényünk visszhangozza, visszhangozhatja még/már akkor is, ha
csak elképzeljük, lejátsszuk belső videonkon, miképpen is mond(hat)ta! S akinek
megadatott az ott-lét, bízvást tanúsíthatja: a csend után kirobbanó tapsvihar
azt az elismerést/jutalmat/hálát is jelezte, hogy a förgetege(inke)t Törőcsik
Mari el is kergette/kergeti – mióta is: úgy 1955 óta? - a fejünk fölül.
No, így hát korántsem a bánat és a reménytelenség lengte át
a termet, hanem hit, remény, szeretet költözött a lelkekbe. Kibe-kibe belé villanhatott (az is), amiről a
páratlan érzékenységű képalkotó művész Maár Gyula ekképpen vélekedett: „Nekem
az a kötelességem, hogy minél teljesebben vagy minél jobban tudjam kifejezni
azt, amit tulajdonképpen én a saját látásommal el akarok mondani, vagy el
akarom képzelni. Ez abból a hitből indult ki, hogy ami engem érdekel, az
érdekelhet másokat is”. Velemben, második otthonában – ami idővel az első számúvá
lépett elő számára éppúgy, mint Törőcsik Mariévá - fogalmazott így 2010-ben;
gondolatait e sorok írója közvetíthette.
A lánglelkű/-elméjű Varnus Xaver (el nem lehet képzelni,
miért is nem „dobta meg” ez vagy az a hatalom egy/két Kossuth-díjjal?) pedig a
maga természetességével kézen fogott bennünket és (orgona)kalauzolt a
kozmoszban s a belső végtelen (micsoda…) útjainkon/szerpentinjeinken/sztrádáinkon.
Bach, Mendelssohn, és más óriások is vigyáztak ránk; szeretteinknek éppenséggel
nem kellett aggódniuk értünk odahaza, hogy miféle társaságba is keveredtünk e
sötét XXI. századi estenden a Liszt Ferenc tér reinkarnálódott zenepalotájában,
hiszen magában a mindenségben - nem éppen alávaló negyedben… - látták vendégül
a publikumot.
Törőcsik Mari Pilinszky Négysorosát úgy véste föl a lelki
kivetítőnkre, bár tél és éjszaka van most éppen e vidéken, s fenyegetettség meg
teljes kiszolgáltatottság (megint): „Alvó szegek a jéghideg homokban, /
Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. /Ma ontják
véremet.”-, hogy bármi történt/történik is itt: Krisztus hamarosan, újra
megszületik!
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése