SZP
Makai Zsuzsa édesapja (dr. Makai Ödön), nagyapja (József
Áron) és nagybátyja (József Attila) is ugyanabban az évben, 1937-ben halt meg.
Korábban Zsuzsa édesapja kerestette József Áront Romániában. Állítólag megtalálták,
de arról nincs információ, hogy József Attila tudott-e (tudhatott-e) erről,
meséli a költő unokahúga. Az viszont kiderült, hogy József Áron Romániában is
szappangyárban dolgozott, ő találta föl a rózsaszínű szagos szappant, amiért ki
is tüntették, megemelték a fizetését.
Fűzzük mindehhez: felesége, a szegény mama a haláláig várta (ismeretes:
1919) – gyermekeivel együtt – jelentkezését. Mindhiába. Huszonkilenc(!)
esztendeig nem érkezett hír felőle. S itt most valami nagy-nagy csönd
következik…
A dr. Makai Ödönnel történt tragédiát, Zsuzsa leánya
ekképpen idézi föl: „Hódmezővásárhelyen velünk szemben volt egy strandfürdő.
Édesapám télen, hóban lement oda. Bement a jéghideg vízbe, úszni. Amikor
kijött, kereste a kabinost, de az eltűnt. Nem tudott törülközni, átöltözni. Nagyon
megfázhatott. Szívbelhártya-gyulladást kapott. Aztán egy este, otthon, a
dolgozószobában elájult, leesett a székről. Szaladtam: ’Anyu, gyere!’. Kórház. Negyvenhét
éves volt.
Szegény anyám nagy-nagy küzdelme következett: hogy is
legyen, mint legyen a tragédia után?
Balatonszárszóra mentünk négyesben; anyám és a három gyerek.
Az én édesapám előtt mindig az lebegett, hogy gondoskodni kell a családról.
Volt egy bizonyos keresete, s akkor még szokásos volt részletre vásárolni. Balatonszárszón
vett – így részletre - egy panziót. Először annak a jéghideg melléképületébe
vackoltuk be magunkat, de aztán egy jó ember szerzett nekünk kétszobás
albérletet és tüzelőt. Emlékszem, amikor a legkisebb öcsém, Ádám, lefekvés
előtt apuka bekeretezett képét akarta. Azzal aludt el.
Eljött hozzánk Jolán Attilával, akit a szanatóriumból
kiengedtek. Úgy volt, hogy véglegesen. Azt mondta az orvos Jolánnak, hogy vigye
haza, mert családi körben jobb lesz neki. Attila húzódozott, nem akart jönni.
Volt benne valami félelem a külvilágtól. A sok gyógyszer, a sok kezelés… Tönkretették
a gyomrát.
Problémák voltak az úton. Amikor a vonat megállt Szárszón,
Attila rosszul lett. Összeesett. Jolán és Eta vonszolta le a peronról. Másnapra
jobban lett. Anyám tejbegrízt főzött neki; akkor elfogadta az ételt.
Szerencsére megjött az étvágya és az életkedve. ’Gyerekek, megeszem én a jó
tejbegrízt, holnap már fát fogok vágni! És edzem magamat, tornázni fogok!’, így
Attila.
Néhány nap múlva - december harmadikán délután - Jolánnal
elmentek a faluba vásárolni, piperecikkeket, ilyesmit, ami szükséges. Jót
sétáltak, szépen haza is jöttek. Anyám megint finom vacsorát készített.
’Gyerekek, mindjárt kész!’, újságolta. Attila azt mondta, hogy ő még elmenne
valahová, valamit intézni. Anyám: ’Miért akarsz te elmenni, már alkonyodik,
most voltatok Jolánnal a faluban?’. Attila: ’Hát, egy kicsit kiszellőztetem a
gondolataimat!’ Majd hozzátette, hogy neki most olyan sok mindenre kell
gondolni; hogy lesz az élete… S a gyerekek sivalkodása közben nem tud
elmélkedni, csak magányában.
Akkor mondta anyám és Jolán: ’Jó, rendbe van, de akkor gyere
haza fél órán belül, várunk!’
Attila: ’Ne zárjátok be az ajtót!’. Tíz-tizenöt perc múlva
azt mondja anyám, aki el volt foglalva az etetéssel, Jolánnak: ’Menj Attila
után, nézd már meg, hogy hol van, merre van?’. De akkor már késő volt.
A Jolán, azt hiszem, azzal tért haza, hogy Attilát nem
találta sehol a faluban. Arra nem gondolt, hogy lemegy a partra. Kora este – már
sötét volt - egyszerű munkásember jött ki a vasúttól. ’Legyenek erősek, mert
baj történt’. Rögtön nagy sírás volt, meg minden... Ez a kép mindnyájunkban
megmaradt.”
(2012
ősze)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése