A szavak tisztasága - Benkő Károly (1923-2014) - Ezt a nekrológot nem volt hajlandó leközölni a Vas Népe, ezért minden kapcsolatot megszüntettem a jelenlegi PLT-vel, melynek egyik ügyvezetője, Kázmér Judit - még mindig - elnökségi tag a Magyar Lapkiadók Egyesületében...

A szavak tisztasága

Szenvedélyesen szerette a szavakat a nádasdi születésű Benkő Károly (1923-2014). Magatartása összhangban állt a szóalakok hamisítatlan jelentésével. Csapatjátékos maradt kapitányként is, s ha mint főszerkesztőt az egykori állampárt megdorgálta ezért, vagy azért, a felelősséget nem hárította tovább a beosztottaira. Elsimította a ráncokat úgy, hogy  senkinek az érzékenységét nem sebezte meg. Vitatkozáskor sem a rangját használta nyomatékul, hanem az érvekhez, a meggyőzéshez ragaszkodott. Humora elegáns csomagolóanyagként a keserű pirulákat is legyűrhetővé tette.

Nem satírozta ki magából soha, mekkora utat is tett meg az értől az óceánig, azaz Nádasdtól a Magyar Újságírók Országos Szövetségének titkári székéig. Négyévesen, kántortanító édesapjának ölében ülve már orgonált (apja - csak ebben az értelemben - pedálozott), hatéves volt, amikor Herénybe költöztek. A pécsi tanítóképző elvégzése után a harcmező nevezetű „oskola” volt a legelső „katedrája”; a békének a domonkos rendieknél kántor-karnagyként örvendezhetett. A szabadságnak ugyan már csak pár évig, mert zalai – falusi - tanítóskodás, kántorkodás idején akár csak az országot, őt magát is kalodába kényszerítették. Nem először s nem is utoljára kellett gúzsba kötve tánclépéseket tanulni. Óvatosan araszolgatni a kályhától, aztán… Okított ismeretelméletet, majd belecsöppent a sajtó világába. A forradalom előtt a Zalai Hírlap, utána – tizenhét esztendeig – a Fejér Megyei Hírlap élén állt. Ama bizonyos szekér nem szaladt el vele soha; minden rendű s rangú kollégát, hírlapírótól takarítónőig, a szerint mért, amiképpen teljesített. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének évtizednyi ideig volt a titkára, a MÚOSZ levéltárának megalapítása, izmosodása hangyaszorgalmának a bizonysága.  Nyugdíjasként is örök nyughatatlan maradt ember- és értékbecsülőként.

Mániákusan gyűjtötte a könyveket. Archívumában maradt az utókorra a világ egyik legkisebb kötete: három, három és fél milliméteres, a miatyánk van benne a világ hét nyelvén.  A legkedvesebb (horvát nyelvű) bibliája, a sok közül, Sopronban készült, 1848-ban. A Harasztifaluban élő nagymamájáé volt. A benne őrzött lepréselt ibolya nagyanyja, nagyapja sírdombja mögül való.

„Ott kezdődik a bölcsesség, hogy az ember tudja, mit, hol talál meg”, hangoztatta túl a kilencedik ikszen is, akárcsak azt: „A televíziótól rab leszel. Le vagy bénítva, éppen csak lánc nincs rajtad”.

Rajongott a tengerért; Várna, Kréta, Mallorca… Élete párjával, Szilviával két-két hetet töltött tavasszal és ősszel a nagy víz partján. Miközben ott is kutatta/kereste a szavak tisztaságát. Meg is lelte.

                                                                                              szp - MÚOSZ Hírlevél, 2014. május 5., hétfő