Avagy a fényt tisztelők tusája
az alvilágit bálványozókkal – Nem babra megy
Szepes Mária, Heller Ágnes,
Koncz Zsuzsa, Pálfy Margit, Eperjes Károly – Tibeti Halottaskönyv, Anana
papirusz Szepes Máriát a kudarcok sem tántorították el
„Az emberek nem csupán egyszer élnek, hogy azután örökre eltávozzanak innen. Sokszor élnek, és sok helyütt, bár nem mindig ezen a világon. Minden élet között a sötétség fátyla leng. De végül megnyílnak az ajtók, és megmutatkozik minden terem, amelyen lábaid kezdettől fogva áthaladtak.” (Szepes Mária /1908-2007/: Emberek és jelmezek – Édesvíz kiadó, Budapest, 2017)
Szintén Szepes Mária-idézet, ugyane kötetből: „Végül azonban minden más ambíciómat legyőző vezérmotívummá vált bennem az írás kényszere, elkötelezettsége, leküzdhetetlen hajtóereje. E kényszer formálta sorsomat, függetlenül attól, mi történik a művemmel. Kudarcok nem tántorítottak el tőle mindmáig, akkor sem, ha legfontosabb írásaim a fiókomban maradtak. Mert úgy éreztem, tollammal minden dimenzióba betörhetek.”
Heller Ágnes: több nyelven írni, olvasni
S bizony (teszem mindehhez) mi mindenkin – időben/térben - múlhat, hogy kivé, mivé válunk. A belénk fényt áramoltatókon/táplálókon meg az alvilági sötétséggel riogatókon/rombolókon éppúgy.
Mindenekelőtt persze: önmagunkon.
Hogyan reagálunk egyetemesen értékes, minőségi, művészi könyvekre, filmekre, festményekre, színi előadásokra? Eseményekre, cselekedetekre?
Tolerancia, nyitottság, befogadás.
Démoni eszmékkel, alantas bulvárral, szennyel és mocskolódással, gengszteri gazságokkal – gonosz manipulálással – ki lehet bennünket forgatni, le lehet nullázni, meg lehet semmisíteni(?!).
Történetesen a zsidó kultúrában a tanulás, a tudás jelentős szerepét emelte ki Heller Ágnes; több nyelven írni, olvasni. Ámosz Ozt (1939, író, újságíró) idézte: a tudás, a gondolatok átadása a következő generációknak – ez tartja életben a zsidóságot.
S fűzöm hozzá: ez lehet a záloga az ember(i)ség, az európaiság, a nemzet(iség) megmaradásának.
Mindenkor, mindenkit, mindenütt: a szépre, a jóra, az igazra.
Naivitás?
No meg: kötelesség kezet mosni illemhely-használat után, biztat a Talmud. Tisztább maradsz, kevésbé leszel bacilushordozó. (A derék Semmelweis Ignácunk, az anyák megmentője /1818-1865/; nemde bár? ) S ha mégis megbetegszel, akkor orvost kell hívni!
Háromezer-ötszáz éve megold(hat)atlan a zsidókérdés. Tradicionális ellenségkép. S mindig és mindig – a (bármelyik) kisebbség gyűlölete.
Heller Ágnes: „Amerikában nincs olyan veszélyes antiszemitizmus, mint Európában”.
Más. Klímaváltozás. Nem mese: van. Izraelben előrehaladott kutatások folynak, hogy a sós vizet édessé változtassák.
Heller Ágnes – szombathelyi előadása befejezésekor – kérdések feltevésére inspirált bennünket, azzal: „Csak a válasz lehet buta. A kérdés nem”.
Fölvetettem: mi lesz veled Magyarország?
Heller Ágnes: „Az Magyarország lakosságán múlik”.
Koncz Zsuzsa (szintúgy) közösségteremtő
Zsuzsától elkapott gondolatfoszlányok:
„A szórakoztatás nem szól igazán semmiről”.
Szörényi Leventéről s Bródy Jánosról: „A dolog ekkortól, általuk szólt valamiről. A zene is klassz volt. Új út. Közösségteremtő erő. Igen, ez az: belülről válassz engem! Megtalálhatod magad. S azt, ami neked fontos lehet az életben, s ő neki fontos.”
Bródyról: „Kicsit együtt nőttünk fel. Ne gondold, oh, ne…! Aha, ezekért érdemes énekelni! Harmónia a személyiségeink között; szavak nélkül értjük egymást. Az alkotó másik fele. Ritka, ezt megtalálni egy életben. Szinkron. Mindig ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk.”
„Tudjátok lányok”, mosolyodott el Zsuzsa: „egy férjtől el lehet válni, Bródytól nem”.
„Szerelem kimondani hétköznapi szavakat megemelten, költőien.”
Radnóti, Ady, József Attila… „Az ember mindig azt választja, amihez vonzalmat érez, ami mond valamit a számára”.
Cipőről (Bódi László, 1965-2013): „Hatalmas erők dolgoztak benne”. Ég és föld között: „Feszítő őserő az egyszerűségen belül. Magnetizmus.” (Mágnesség, a mágneses jelenségek összessége - Idegen szavak és kifejezések kézi szótára, Akadémia Kiadó, Budapest, 1994)
Koncz Zsuzsa: „Magamat egyszerű bonyolult személyiségnek ítélem meg”.
„Ezeket a dalokat választom. Ezek a dalok választanak engem.”
„Nem szerepet játszom.”
„Ehhez a műfajhoz a naivitás azért hozzátartozik. Ennek ellenére – belülről megfognak a dalok, mégis hiteles lesz valamitől.”
A Vadvilág című (40.) albuma (2016) kapcsán: „Sehol sincs biztonság a Földön”.
Pálfy Margit (is) hisz az emberben
Tizenhárom irányba szórjuk szét a magot, amit Margit Márai Sándor bőrébe bújva – mert valóban van ilyen! – hintett (b)elénk. Aztán tizenháromszor tizenhárom és így tovább, és így: továbbítjuk.
Tűz. Tisztesség. Támasz.
Érték. Teremtés. Példa. Csak azért is; csakis így érdemes.
Hit: az Emberben. Az emberi csodában.
Istenben.
Moldován Ibolya Pálfy Margitról: „Versmondása bartóki értéket képvisel”. Honti Katalin: „A megragadottság állapotában tudja tartani a közönséget”.
A helyü(n)ket kutatókat, keresőket segíti Pálfy Margit. Magunkban. Körülöttünk. A mindenségben. Máraival. Máskor – legelébb is –Szécsi Margittal, hiszen vele kezdte. Majd Kondor Béla, Hervay Gizella/Szilágyi Domokos…
Úgy tartják: ő a női Latinovits. „Embernek kell maradni.” (Latinovits Zoltán „színészkirály”; 1931-1976).
Pálfy Margit Szervác Józseffel (József Attila-díjas költő, 1952-2001) vallja: „Jogom a szó, hát nem adom alább. Magam képére ragozom a létet”. „Jövőm se több, egy tiszta rím, magányosan, mint a galaktikák.”
Csak vájt fülűeknek című, tizedik(!) önálló estjének alapgondolata: „Éljen ami tisztít minket, s amit mi fölemelünk”.
Eperjes Károly: szeretet, család, összetartás, életigenlés
A következő generációk következetes – Kodály által megálmodott, kidolgozott - rendszeres, folyamatos, mindennapi énekeltetése, daloltatása lehetne az egyik boldogság-ászunk.
Kitrillázni magunkból a kínt!
Dal-együttes – közösség.
Más-más hangon, szólamban, mégis: egységben, megértésben, elfogadásban. Nem ördöngösség, és még csak nem is igazán pénzkérdés. Jó, persze az is (szemléletváltás, pedagógusképzés, etc., etc.), de ehhez nem kellenek milliárdok. S százszorosan, ezerszeresen megtérülne a befektetés.
Közbevetés: Nicole Kidman (1967, Oscar-díjas) ekképpen nyilatkozik a Pesti Estben (2017. december 28. – január 10.) legújabb filmje, az Egy szent szarvas meggyilkolása kapcsán: „…olyan voltam, mint egy hangszer egy nagy, szimfonikus zenekarban. Ha kiveszed ezt a hangszert, a zene sosem lesz ugyanolyan, ugyanakkor, ha csak egyetlen hangszerről beszélsz, akkor nem figyelsz magára a zenére.” (Tulu/Vertigo Média)
A muzsika hangjában Mahó Andrea apácanövendékként ismét bizonyítja, makulátlan művész. A jó Szepes Mária egészen bizonyosan így dicsérné: „kivételes jellemábrázoló tehetség, egyénisége, szuggesztivitás van”. Éppúgy érvényes ez a zárdafőnökasszonyt megszemélyesítő Hűvösvölgyi Ildikóra (1953; Kossuth-díjas). Emlékszünk? A tévés Zöld dióban tűnt fel (1974), s egy ország zárta a szívébe a Beszterce ostroma (1976) sugárzásakor, Bessenyei Ferenc (1911-2004; Kossuth-díjas, korszakos komédiás) oldalán. Az egyik húzóerő volt a Macskákban, a budapesti Madách Színházban. Árad belőle: miképpen maradhatunk méltóak önmagunkhoz, hivatásunkhoz, szűkebb-tágabb közönségünkhöz, közösségünkhöz. Bennem még – bár senki sem lógott ki a sorból – a házvezetőnőt formáló Tóth Éva (1954; kétszeres Rajz János-díjas, kiérdemelte az Agárdy-emlékláncot is) maradt meg. Az alázata. A pontossága. Az igényessége. Mérce.
Szeretet, család, összetartás, életigenlés – mindezek is pillérei Eperjes Károly rendezésének. S felsejlik a második világégés; bennünk, bennem pedig legalábbis: a harmadik rémképe. Miképpen maradhatunk itt, így, most: Emberek?
Másféle zenés játék - amit ki ne ismerne? – a Hippolyt, a lakáj. A Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház közös produkciója, szintúgy Eperjes Károly irányításával. S ez sem csak szimpla szórakoztatás, hiszen olyan nincs, hogy ne jusson eszünkbe Schneiderék kapcsán, hogy a ripsz-ropsz, ilyen-olyan módon megtollasodottak mennyire (finoman szólva) pökhendiek tudnak lenni. Ez, persze, Schneidernére érvényes a leginkább. Mert Schneider, végül is, kivétel: ő nem (nem úgy) szállt el, mint manapság annyian az új elitből. Nem felejti, csak azért sem, honnan jött. S talán még azt is sejti, reméljük, hogy merre tart (Illyés Gyula után – viszonylag - szabadon).
Reviczky Gábor (1949; Kossuth-díjas) elképesztő Schneider Mátyás. Minden porcikájában. S talán legfőképpen, fura vagy sem (szerintem nem az), a kézfejével: a markával, az ujjaival. Briliáns. A profizmusán átsüt a báj, a kedvesség, a szeretnivalóság. S ez éppúgy igaz, másképpen, bár a csuda tudja, pontosan hogyan is, Savanyu Gergelyre, Hippolytra. Telitalálat. Ez legelébb is Eperjes Károly érzékenységét dicséri. Hiszen a szereposztás, ha az olyan, mint ahogyan ama bizonyos nagykönyvben megíratott, a siker záloga. Kivételes átalakuló művész Savanyu Gergely. Kívánom, remélem, hogy a Pesti Magyar Színház deszkáin (merthogy immáron ott „fut” a koprodukció) megpillantsa, felfedezze vérbeli színházművész, és csapjon le rá. De egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy Eperjes Károly szárnyai alatt repül tovább nagy ívű, spirituszához méltó pályán.
Nem érzékeltem semmifajta zavart/csavart a gépezetben, mindenki odaadása – engem legalábbis - meggyőzött. Ám akadt még valaki, aki, és ismét Szepes Mária szavait veszem kölcsön: „amint megjelent a színpadon, senki más nem élt mellette”, és az a Tóbiást (inast) prezentáló Papp Attila. Rémlik, hogy valamikor már láttam ugyanitt, Sopronban. Megvan! A Liliomban! Kis kutakodás: az a fiatal szerelmes volt, Hugó. Igen, már akkor belém villant: penge! Most: dettó.
Egyébiránt amikor ez a butácskának látszó inas bejelenti-ügyetlenkedi, hogy „Hippodrom”, az nem csupán szótévesztés. Merthogy ez ám egy régi(es) kifejezés, mármint a hippodrom, azt jelenti: küzdőtér.
Stadionban vagyunk.
Nevezzem így: a Fényéhesek Egyesület csapatának versenyzőiként. Vagy szenvedélyes szurkolóikként.
Ne már hogy a reménytelenség, a gonoszság/sötétség arasson – ne adj isten kiütéses – győzelmet!
Amihez Leonard Cohen a nevét s a hangját adta
Szinte önkéntelenül nyúltam tollhoz s papírhoz:
„Ha nem figyelünk oda másokra, soha nem ismerjük meg önmagunkat.”
„Ha meghalsz, a világ sír, de te meglelheted végtelen szabadságodat.”
"A születés nem feltétlenül ünnepelnivaló, a halál nem feltétlenül gyászolni való.” Ugyanakkor pedig: „Élet és halál fájdalmai elől nem szökhetsz el.”
„Az új élet kezdete mindig nagy ígéretet tartogat.”
„Saját tudatod tündöklő természetét fölismerheted.”
„Az öntelt istenek egy ideig dúskálnak az élvezetekben, de haláluk olyan váratlan, mint a tavaszi szellő szárnyán érkező bűz.”
„Az igazság keresése és az együttérzés gyakorlása teszi az életet igazán értékessé.”
„Az ember sokszor születik”
/2017
vége, 2018 eleje/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése