„Az egyetlen útmutató az
emberhez a lelkiismerete…” (Winston Churcill brit miniszterelnök, államférfi,
szónok, stratéga, 1874-1965)
A négyszáz évvel ezelőtt
elhunyt William Shakespeare (angol drámaíró, költő, színész, 1564-1616)
felbecsülhetetlen kincset hagyott örökül mindnyájunknak.
Az angol ipari forradalom
(1769-1850): az emberiséget előrevivő átfogó társadalmi, gazdasági, technológiai
változás. Ha úgy tetszik: ismét öntudatára ébredt /egy másik szinten/ az ember.
(Más kérdés, mit, mire – nem - használ.)1940. július 10.- 1940. október 31.: döntő brit győzelem a nácik felett, Nagy-Britannia megtartja légterének ellenőrzését, a fasiszták lefújják a partraszállási tervüket. A britek bátorsága nem ismer határokat; példájuk erőt, hitet ad a békéért küzdőknek a földkerekségen.
A brit EU-tagságról rendezett népszavazás, 2016. június 23., csütörtök: a saját kardjukba dőlnek a britek. Az öngyilkosság persze mindaddig magánügy, amíg nem veszélyezteti mások szellemi, lelki, testi épségét. Ez a Szent Iván-éji angol önpusztítás azonban fölbecsülhetetlen kollektív károkat okoz(hat) átfogó társadalmi, gazdasági, technológiai értelemben a golyóbison.
Merénylet az emberiség ellen.
A szörny – a terrorista – is
bennünk van. Ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk. Hiszen az egyik legfőbb
feladatunk ezen a galacsinon: legyőzni a gonoszt legfőképpen/elsősorban
magunkban. Bődületes kísértések keríthetnének bennünket a hatalmukba – ha
hagynánk. De nem adjuk magunkat. Küzdünk, hogy a mérleg – ami a
bizonyítványunkat is jelenti egyben a földi (pálya)futásunk /időleges?/ lezárásaként
– (soha) ne billenhessen át az ördög térfelére.
Mi magyarok meg…; végre
valahára befutballozzuk magunkat Európa elitjébe, negyvennégy ínséges esztendő
után. Jó, ez foci, de akkor is: közösségépítő zamatát ismét megízlelhetjük,
hiszen egy-két meccs alatt leomlottak/leomlanak azok a kerítések, betonfalak,
melyeket államférfivá soha meg nem érő politikus-sátánok húztak/építettek belénk,
körénk, közénk. És tessék: éppen, hogy csak élvezzük a közös öröm, mámor,
katarzis ízét, erre Nagy-Britannia beleköp kontinensünk és hét milliárd
lakótársunk levesébe. Ez a mi formánk. A jó életbe!
Nyár van, nyár…! Napforduló.
A szeretet/szerelem szépsége. A világosság – a megvilágosodás – újbóli csodája.
Miközben az önzés ördögisége leng be (ismét) testet, lelket, szellemet. Hess!
De tényleg, van nekünk arról
fogalmunk, kapiskáljuk egyáltalán: mekkora varázslat/misztérium/titok az, hogy
itt, a mindenség e szegletében/zugában meg egyáltalán, hogy (még)
veszünk/vehetünk levegőt, fölébredhetünk reggelente, mosolyoghatunk egymásra,
csettinthetünk is akár: élünk! Hoppá! S vajon az együvé tartozás érzése/erősítése nem alapfeltétele-e minden isteni/angyali pillanatunknak?
Az empátia, a nyitottság, a szolidaritás, a befogadás, a demokrácia; a szabadság, az egyenlőség, a testvériség… Nem e csokor alkotja-e küldetésünk lényegét? Miközben farigcsáljuk magunkban/egymáson, magunkról/egymásról közösen a tumoros ki- s benövése/in/ket.
2016. június 23., csütörtök: mit ad Isten, éppen ekkor mutatták be hazánkban A Függetlenség napja – Feltámadás című amerikai sci-fi akciófilmet, rendező Roland Emmerich. Húsz év után ismét megtámadják a hangyabolyon-kívüliek bolygónkat. Igen ám, de immár a Föld népei összefognak, s együtt igyekeznek visszafordítani a szinte visszafordíthatatlant. Minden, de minden, ami jó bennünk - becsület, erkölcs, tisztesség, példamutatás, kötelességtudás, pofizmus, alaposság, pontosság, etc., etc. – összeadódik. A közöst erősíti. S megmaradunk.
Megmaradunk?
„A legnagyobb dolgok mindig
egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság.
Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény.” (Winston Churchill)
2016. 06/26 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése