„Mindenik embernek a lelkében dal van / És a saját lelkét hallja minden dalban.” 1961-ben - ötvenöt esztendővel ezelőtt - e Babits Mihály-idézetet választotta hitvallásának a szombathelyi Madrigál Kórus s annak alapító karnagya, Németh István. Zeneszerető baráti kör tagjaiból s tanítványokból-kóristákból verbuválta a már jelentős - pécsi, szombathelyi – karvezetői múlttal rendelkező zenepedagógus az együttesét. Önképzőköri őszinteséggel, lelkesedéssel szólaltatta meg a csapat legelsőként a jelkép(es)nek is tekintett művet: Frederici Baráti kör című madrigálját. Akkortájt többnyire mozgalmi dalok harsogtak Európának e szegletében. A ritkán és régen hallott, csaknem elfeledett kórusművekre – az igazi művészi s valódi közösségi hangzás gyönyörűségére, zeneirodalmi értékekre – sokan vágytak s áhítoztak: megszólaltatók s elnémítottak egyaránt.
Kamarazenei remekeket-csemegéket is (újra) közkinccsé tett Vas megye egyik legjelentősebb kórusa Németh István karigazgató irányításával szűkebb pátriánkban éppúgy, mint egyre távolabbi vidékeken (nem kevésszer Budapesten is), majd külhonban. Apró zugokban éppoly karizmatikusan, mint neves előadótermekben, rangos helyszíneken, csodaszép templomokban. Megmérettetéseken, fesztiválokon, találkozókon, összejöveteleken, évfordulókon, koncerteken. Nem egyszer s nem kétszer a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarral, kvalitásos énekművészekkel szintézisben.
A középiskolai, tanítóképzős,
főiskolai, továbbá szakfelügyelőként is becsült, oktató videofilmeket is
készítő muzsikus tanárember, zenetudós, komplex(!) művészeti nevelő Németh
István – aki egyébként egykor, kislegényként repülős akart lenni – a Madrigál
Kórus elismerés-zuhatagában is elévülhetetlen
érdemeket szerzett: negyedszerre s egyben végleg megszerezték a Kiváló Kórus minősítést.
Derkovits-díj, Aranykoszorú(k),
Szocialista Kultúráért Kitüntetés; igen, ilyen is volt (ha ma kicsit
mosolygunk is rajta), ám, mint esetünkben, olykor-olykor tényleg jó helyen
„landolt”.
Ajándék a sorstól, hogy
Németh István példaképe, Kodály Zoltán (1882-1967) zeneszerző géniusz
(háromszoros Kossuth-díjas) is hallhatta-láthatta a Madrigál Kórust, s
elismeréssel szólt róla, akárcsak Bárdos Lajos (1899-1986), az Éneklő Ifjúság
mozgalom atyja, aki több alkalommal is szuperlatívuszokban fogalmazott a vasi
együttes szárnyalásáról. 1984-ben pedig, a Kodály-emlékérmet Kodály Zoltánnétól
(a díj alapítójától) vehette át Németh István „Kodály Zoltán életművének
közkinccsé tételében kifejtett művészi és zenepedagógusi tevékenységéért.” Úgymond
elismerés-előzményei: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Pro Culture Comitatus Vas
kitüntetés…
1988. július 5. Hegyeshalom.
Talán már el is felejtettük e jeles dátumot, itt az ideje, hogy komputerünkbe/kobakunkba
végleg bevéssük: Bartók Béla (1881-1945) hamvai megérkeznek az osztrák-magyar
határhoz. Hazatérnek. Az egyesített szombathelyi és kőszegi madrigálkórus –
Németh István karnagy vezetésével – énekelte az átkelőnél: Elindultam szép
hazámbul. A dalt, amely Bartók Béla, a magyar s egyetemes zseni 1940. október
8-diki budapesti búcsúhangversenyének ráadásaként csendült föl.
1991. augusztus 19.,
szombathelyi repülőtér, II. János Pál szentatya celebrált ünnepi szentmisét. Németh
István együttese, magától értetődően, onnan sem hiányozhatott. A legendás vasi karnagy, aki a madrigálosok közül első volt az egyenlők között, vallotta: „Amikor a munkában eltöltött órák után előadó és néző gyönyörűségére felragyog a mű, akkor azt mondom, érdemes volt… Szeretném, ha az életben csak annyi megbecsülést kapnék, amelyet magam is megadok másoknak, s szeretnék a dolgoknak csupán annyi jelentőséget tulajdonítani, amennyit éppen megérdemelnek.”
A szombathelyi Madrigál Kórus egykori indulásakor mottónak választott Babits-idézet egyben Németh István földi s immár égi pályafutásának sugárzása is felénk/belénk: „És akinek szép lelkében az ének, / Az hallja mások énekét is szépnek.”
teremtuccse / Vas Népe, 2016. április 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése