2015. szeptember 30., szerda

West/Ost Side Story - az Erkel Színházban, Miklósa Erikával



A migráció latin kifejezés s van egy kémiai jelentése (tudományos - meg amúgy földközeli - értelemben kivándorlást/helyváltoztatást jelez; ezt ki ne tudná?): „ásványok, illetve ionjaik vándorlása egyensúlyi állapotot biztosító kéregrész felé”.
Egyensúlyi. Ez azért töprengésre késztet. Hiszen az kiegyensúlyozottságot, nyugalmat, higgadtságot, józanságot, megfontoltságot is jelent. Semmiképpen nem serkent arra, hogy kapásból – tömegkommunikációs, milliók (milliárdok) agyát tompító(?) álhírfolyamok nyomán – rávághassuk: mindenki maradjon ott, ahol született, vagy ha ki is mozdult, húzza haza a belét, takarodjon innen/tőlünk máshová. Tovább, tovább, tovább – fel búcsúcsókra cimborák…
Abban azért, mármint, hogy a menekültügy nem/sem csak fekete meg fehér – egyet is lehetne értenünk. Nem kellene kapásból lepuffantani azt, aki árnyaltabban szeretné (mert igenis képesek vagyunk rá) szemlélni a témát.
De miért kell /megint/ pont ezzel előhozakodni, hiszen régóta tele van vele a hócipő?! Hogy pontosan mióta, erre persze nincs se tudományos, se pórias válasz.
Az anyag (matéria, szubsztancia), amióta létezik, (be)vándorol. Meg ki. Innen oda, onnan ide. S bődületes(?) a keveredés.
Alapvető törvényszerűségek ellen vajon érdemes-e, megéri-e (ha igen: kinek?) hadat viselni?

West Side Story az Erkel Színházban. Amerikai és puerto ricói bevándorlók harca New Yorkban, a múlt század ötvenes éveiben. De bárhol, bármikor, bárkikkel „eljátszható”. Leonard Bernstein nem volt kispályás zeneszerző, azt éppenséggel nem lehet állítani. És persze Arthur Laurents szövegíró sem. A zsigereikben érezhették ők is, hogy már a nagy BUMM! óta (meg előtte is?) a lég(üres)térben lebeg a téma, még csak le sem kell hajolni érte.
Örökérvényű (bazi nagy szó ez is) alkotást csiholni a menekültügyből – az már más. Ahhoz géniusz szükségeltetik. Leonard Bernstein kapcsán e felől kétely nem merülhet föl.

Budapest, 2015 ősze. A Magyar Állami Operaház Erkel Színháza, a csapatkapitány/rendező-koreográfus Novák Péter. Kvalitásnak ő sincs híján. Újrateremt, hiszen más idők járnak, más (passzát)szelek fújnak.
Nem, nem elementáris az előadása. De korrekt. Megszólító, elgondolkodtató. Hogy is állok én (igen, már megint) mindezekkel a dolgokkal? Bandaszellem, összezárás; a kirekesztéshez miképpen viszonyulok? Itt nem lehet sumákolni, állást kell foglalni, ami nem zárja ki (sőt!), hogy újra és újra fölülvizsgáljam önmagamat (is). Miképpen viselkedem itt/ott/amott? Nem az árról, és nem a folyamról van szó, hanem a saját árfolyamomról. Van-e aranyfedezetem, vagy erodálódom, könnyűnek találtatok?

Miklósa Erika – mázli, hogy éppen őt láthattuk (2015. szeptember 27., vasárnap, 11 óra) – lenyűgöző Mária. Tiszta, szép(ség)et sugárzó, megnyugtató. Árad belőle/felőle valami, talán a zsenialitás természetessége, egyszerűsége. S elhiteti, hogy van – létezik ma is – szerelem; mindenekfölött. (Szétestek mára a szavak, de azért az érzések, ott legbelül, fittyet hánynak erre… Ugye?) Érződik, én legalábbis ezt éreztem, a szerep küldetés, misszió számára, hogy erőt leheljen belénk, hogy igenis, igenis, igenis…!
Alázata művésztársait – énekeseket, színészeket, táncosokat - is át-átitatja. Ám mégsem fergeteges az előadás, mégsem tudtunk tombolni. Mindennek az összetevőjét ki tudná vegytisztán elemezni; kell-e?
Dénes István karmesteren és operai zenésztársain bizonyosan nem múlott ez sem, hiszen a korrektnél jóval mívesebb jelzőt érdemelnek. Ők is.

Bernstein, s ez olyan bizseregtető, annyira érezte a múlt századot meg (már) a mostanit is, a lüktetést, a vibrálást, de a tanácstalanságot éppúgy, miközben megadja a felelet-vázat is: mindegy, hol vagyunk/járunk,  éppen az út közepén, a szélén, árokparton dekkolunk-e; ember töprengj, építsd magad a zenémmel/zenével is, tedd föl a kérdéseidet, morfondírozz, és soha, de soha ne add el a lelkedet – és a testedet se - az ördögnek! Higgy a jó(zanság)ban, a higgadtságban, a nyugalomban, a csend(ed)ben, s abban, hogy előbb-utóbb harmóniába, egyensúlyba, kerül(het)sz önmagaddal.
S a világgal. Amaz meg veled. 

                                                       2015. szeptember 29-30.

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése