„A csönd a csendet nem zavarja.” Az idézet Nádas Péter Mese a tűzről és a tudásról című elbeszéléséből való (1987).
Miképpen élem meg az
univerzumot annak részecskéjeként, történetesen e földlabdacson, avagy éppen
egy másikon? Mi zajlik, folyik itt-ott-amott? Bennem, benned, bennünk? A saját
kozmoszunkban. S körülöttünk, közöttünk?
Hagyjanak engem békén a
magán(y)galaktikámban? Avagy az mégis csak közös? Ahogy (ős)anyánk/apánk is az,
a nagy Bumm(né)…?
S hát együtt lehetne/kellene
valami felé autózni, vonatozni, repülni. Nem elütni, nem elgázolni, nem lebombázni
egymást. Szárnyalni.
Ám e szavak is csupán
látszatok, nem azok, amik. Mik is? Mint(h)ák; de még csak mint(h)ák sem. M i n
t h a nem is lennének…
Mikor is nem? Merthogy mi is
az idő? És a tér?
Ezek rétegeződései – testi,
lelki szellemi „vázunkon”…
Velünk van (volt/lesz) az idő
vagy ellenünk? Vagy mi tagadjuk meg/le – áruljuk el ezt/azt is?
Nádas Péter kihajítja eddigi létünk
raktárkészletét, majd rendre fölsúroltatja velünk a padlót, a (tánc)parkettünket,
mozgástereinket. Amikről amúgy csak hisszük, azok, amik. De nem. Mások.
Majd’ minden egészen
másképpen van. (Ottlik-szerűen, szabadon/?/.)
Egyetemes dimenzió-útmatató (is)
Nádas. Profánabbul: iránytű. A bennünk lévő végtelenhez. Hogy ez fából
vaskarika/vasparipa(?). Az elbizonytalanodás bizonyossága…? Ám mégsem, csak
azért sem a káosz lesz úrrá bennünk/rajtunk – akkor legalábbis nem, amikor
teremtő periódusokat inspirál/gerjeszt (nálunk) az írógéniusz, aki hétfőn,
szeptember 21-én, a magyar dráma napján a Pesti Színház színpadán olvasta fel a
Találkozás (1979) című színművét, miután átvette a Szép Ernő Életműdíjat.
Köszönet, hogy a Népszabadság
olvasójaként ott lehettem.
Egyébként a táskámban lapult
Krúdy Gyula Szindbádja (Magyar Helikon, 1975), amelybe Ruttkai Éva - aki
foggal-körömmel küzdött, hangosan kiáltott azért, hogy a Nádas-remek színre
kerülhessen; végül a Találkozás Máriája volt 1985-ben – szóval ezt a Krúdy-idézetet
írta: „Századunk a halálé” Ruttkai Éva – Győr, 1976. október 14. (Nádas Pétert
a színpadon hallgatva ugrott be, hogy történetesen aznap volt az író
harmincnégy éves, merthogy 1942. október 14-én született, Budapesten.)
Vajon a „Tündérkirálynő”/Ruttkai
Éva ma meg azt írná be egy (Krúdy)kötetbe: „XXI. századunk a halálé”?
Nádas Péter ekképpen
diagnosztizál az említett elbeszélése vége felé: „Közös csendjük mélyén
valamennyien hallották a tűzvész lobogásának zaját. Csupán a hang zavarja a
csöndet. De senki nem szólt”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése