Egyetlen, egy centiméteres élű kockában elfér(ne) az emberiség eddigi összes szellemi produktuma/teljesítménye/terméke, tudományostól, művészetestől, mindenestül, magyarázza/meséli/rajzolja a Biblia földjén, a Jizreel-völgyi Afulában - Názárettől hozzávetőleg hét kilométerre - az amerikai/izraeli/magyar tudós, vendéglátónk hatodik iksz környékén kaptató fia, miután elképedve/csodálattal említjük neki, hogy a jeruzsálemi Izrael Múzeumban láttuk azt a gombostűfejnyi (illetve még akkorka sincs) fémes pontszerűséget, melybe(?)/melyre(?) „belepréselték” a teljes Ószövetséget az egész Újszövetséggel egyetemben. Csodalupéval látni/tapogatni/érzékelni meg fürkészni/bogarászgatni is lehet. (Egyébként: tényleg!)
Most esik le – vagy inkább gurul el megállíthatatlanul/utolérhetetlenül? - a tantusz: hoppá!
Tessék mondani, nem lehetne ezt a pindurka szabályos hexaédert/térbeli geometriai alakzatot valamiképpen belecsempészni/-varázsolni a kobakomba? Netán néhány idegen nyelvi („mikroid”) kapszulával együtt; ha már lúd, legyen kövér, jeligével. Mibe kerül(ne) ez a kis apróság? S evés közben megjönne – naná! - az étvágy: már csak ilyen az ebadta halandó. Szóval azon a bizonyos tölcséren még befolyathatnán(a)k „Lord Wasserkopfomba” ezt-azt-amazt (számítástechnika, mobilmechanika, etc.).
Innentől – honnantól is? – viszonyítási mikro és makro alapképletünket, -rendszerünket újra kell(ene) „am blok” (mindenestül, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül) kreálnunk, ismét lét-, lényhatározóba kellene átvedlenünk, habár a szóalakok is olyan dimenziókba kúsznak/olvadnak-híznak, hogy ember – Isten - legyen a talpán, aki a folyamatos áttűnések közepette úgy (megközelítőleg pontosan) rögzít bármit is, ami nem kérdőjeleződhetne meg máris, vagy még mielőtt a fogalmak egyáltalán bevillanhatnának, tárgyiasulhatnának.
És akkor mi van? Na, bumm!
Ez az egész kékgolyóbisos – össznépi - kirándulásunk még a nanométernek (a méter milliárd részének) is a nano-nanojának a legkurtányibb nanojájadnyija..? Jaaa?!
Semmi- és minden(ség).
Csettintsünk csak bele a kozmikus zűrbe!
Akkor hát: miken/miképpen/miért is őrlődünk, zsémbeskedünk/zsörtölődünk, civakodunk, pártoskodunk, veszekszünk, őrjítjük – és üldözzük, horror: irtjuk is rendesen - egymást, az éppen aktuális idő- és tértartomány(unk)ban? Úgy hisszük/tartjuk – meggyőződésből(?) -, hogy itt és ekkor kizárólag mi vagyunk urak s parancsolók: a fensőbbség? A folyamatokat kényünk-kedvünk szerint diktálhatjuk/irányítgathatjuk millióknak (akár milliárdnyi gömblakónak); kizárólag ez a helyes út, amit mi jelölünk ki számotokra, deklaráljuk, minden más zsákutca; ne érezz, ne gondolkozz, ne tervezz, majd én megmutatom, mi megmondjuk a tutit, mi jó (rossz) neked/számodra, s egyáltalán: ki és mi vagy te... Bekódolunk/besor(s)olunk benneteket pajtikáim, bízzatok csak ide, tévedés – s természetes(en) átjárhatóság - kizárva. Hiszen így/erre kalibrálunk/hitelesítünk titeket már évezredek óta és lám, mire/hová jutottatok – megint/újra - velünk!? No, ne már, hát nem nyomor(úság), nem megalázás, nem szegénység, nem nélkülözés, nem éhínség, nem tudatlanság, nem is egészségügyetlenség, nem kirekesztés, nem kín-keserv ez, nem kell senkinek sehová se menekülnie/bujdosnia/kitántorognia, ha netán így is vélnétek; érzéki csalódás (lenne) ez részetekről, mert hiszen – ki ne tudná? – jól, prímán teljesítünk (túl is), sőt, példát adunk/mutatunk a galaxis összes állam(álm)ának, a boldogságindexünk pedig egyenesen a végtelen felé száguld; hihi, ha-ha. S előre a teljes foglalkoztatás – közgép-mentesített – útján! A kapukat pedig leengedjük egyszer s mindenkorra: a gazdaságtalan menekültekből, köszönjük szépen, de nem kérünk, punktum!
Ergo: mi magunk vagyunk a távlat(otok)! Ti igazodtok, tehát – merthogy csak így - vagytok. Aki másként vélekedne/viselkedne, szót emelne, kérdezne, vitatkozna, tiltakozna, vonulna, sztrájkolna, az teljességgel naiv/gyermeteg/balgatag. Saját magát s családját sodorná – ostobán/felelőtlenül – bajba, juttatná akár giotinra; lám, itt e lebegtetett nyaktilóvízió (rágjátok csak – az unióval együtt – e csontocskát mindhalálig, jó kutyák!). S vigyázó szemeteket meg(int) Amerikára vessétek (vajon mi lehet ezúttal a háttérben?); USA-kérésre rögvest honfitársi haderő kontingenst vezénylünk a tüzes poklok-poklába. Hja, több is veszett Mohácsnál…
Lét-lényegfogyatkoz(tat)ás.
„Kopjafák gótikája / Építkezünk” (Ratkó József: Szatmárcseke)
Holott(…) a levegő, mint olyan – maga a profán földi itt-lét - ugyanaz (a légszenny mértéke nem): nekem, neked, neki, nekünk, nektek, nekik. Beszívni, kifújni… (Földi)testfelépítésünk szintúgy „zenész”: hús-vér(nyomás), pulzusszám (alapjaiban) dettó.
Két kéz, két láb (jó/rossz esetben), szem, ami talán lát s nem csak néz (ugye, Illésék?).
Érzék, szervek…
Porból vétettünk, porrá leszünk; nincs kivétel! (Még nincs…)
A gravitációt is csupán egy-két pénzeszsák/milliárdos űrkasznizza-haknizza. Győzi le. De korántsem önmagát. S kacsintgat – menekülési útvonal gyanánt - újabb s újabb planéta meghódítására/gyarmatosítására. „Ti meg csak vesződjetek e szemétrakáson/földhányáson egymással; aztán úgy is, bumm!”
("VIP Lerobbant az új orosz szupertank. A T-14 Armata tank a holnapi parádé főpróbáján állt le, de később saját erejéből hagyta el a Vörös teret. //origo – 10:13")
Testszín- és vallásszelekció; fanatizmus/barbarizmus a kezdetektől – ez (is) megmarad mindörökké (relatíve)?
Hol Vagy: Mózes, Krisztus, Mohamed? Mi lesz velünk, Egy-isten?
„Minden tetőről látni a napot.” (Pilinszky János: Aranykori töredék) Elvileg…
„Vitéz bajtársaim! Már régóta szilárd elhatározásunk, hogy sem a rómaiak, sem más előtt nem hódolunk meg, csak az Isten előtt, mert ő az igazi és törvényes ura az embereknek.” (Josephus Flavius; az idézet a Szentföld című kötetből való, Park Könyvkiadó, Budapest – 2000) „Josephus Flavius - Joszéf ben Mattitjáhu - zsidó történetíró és hadvezér; i. sz. 37 Jeruzsálem, i. sz. 100. A zsidó háború idején (66-70) a felkelők egyik parancsnoka volt Galileában, majd átállt a rómaiakhoz és Vespasianus, Titus és Domitianus római császárok pártfogoltja lett. Munkái, melyek nagy részét görögül írta, az ókorkutatás legfontosabb forrásai közé tartoznak, bár írásai nem mentesek az egyéni, önmagát mentő látásmódtól.” (Wikipédia)
Mélyeket, jó mélyeket; bent tartani, majd szép óvatosan, lassan-lassan – tessék (csak tessék) – kibocsátani.
Huh! A jó életbe!
Ám abban a picurka – egy centiméterszer egy centiméteres – (dobó)kockában sem lehet ám (abban éppen, hogy nem) semmit elrejteni!
Nincs titok. Ott aztán végképp nincs.
Jó ezt tudni/érezni. Az egyetemes/végtelen (kicsiben és nagyban): egyben a vigaszunk is.
Azáltal is, hogy azt sugallja: még sincs lehetetlen.
2015. május 8.
- egy nappal a második világégés befejezésének 70. évfordulója előtt -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése