Minden áldott nap ízelítőt/kóstolót kapunk abból a csendből – a végtelenből, az univerzumból -, amiben bőven volt/van/lesz módunk/alkalmunk megmártózni, belesüppedni újra meg újra. Alvás(próba)kor, sziesztázáskor, zajtalanságba/szilenciumba menekvés idején - teoretikusan - elegendő életerő(tartaléko)t kapunk ahhoz, hogy az ébren-/éberlétünk alatt kézzelfoghatóan – konkrétan - kihozzuk önmagunkból, egymásból a maximumot: minden legjobból legtöbbet/legkülönbet/legtámogatóbbat az együttérzés/-értés/közösségvállalás jegyében.
Vajon az abszolút létező - Úristen, Teremtő, Örökkévaló, Allah, Jehova… - arcára mosolyt rajzoló hervadhatatlan kíváncsiságunk, megismerés-vágyunk, kételyünk/kételkedésünk az ördögi megkísértéseket, a sátáni fanatizmust, bármely szélsőséget elutasító, humanitárius tettünk/cselekedetünk dominál-e, ami fel-feltámadásunk, földi – s galaktikus(?) - küldetésünk értelme, lényege, célja (kellene, hogy legyen)? Egyetemes érték(rend)et gerjeszteni/létrehívni/kiépíteni; mindezt sugározva/tükrözve/érzékeltetve: átélni s továbbörökíteni…!
Fogytán – megint, mint mindig(?) - az idő(nk).
szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése