Dadogni, pedig nem szabad - A király beszéde Kaposváron - Rendező: Funtek Frigyes - Pacsirta Rádió, 2014. március 2., vasárnap, Oldalnézet

Mikrofonpróba. Csendet kérünk; adás van!

Kapás lesz-e? Megértenek-e bennünket, megértjük-e egymást?

Ne legyünk kishitűek. El ne higgyük, hogy alkalmatlanok vagyunk, még azután/akkor se, miután számtalanszor kipécéztek bennünket, gúny tárgyává alacsonyítottak, sugallták/sulykolták: nekünk úgysem sikerülhet.

S ha nem tudunk megbirkózni önmagunkkal – fogjunk össze, hitvessel, logopédussal... Együtt, közösen megvilágítani tehetetlenségem – dadogásom - messzire/mélyre nyúló ok-okozati sorozatát.

Csak legelőször is szálljak le a magas lóról. Ne a másikat, a segítőtársat froclizzam, nézzem le, alázzam porig, pont azt, aki a saját szakmájában/hivatásában vérprofi, s még akkor se őt hibáztassam, ha az első, a második, de még a harmadik nekifutásra se sikerül(ne). Tekintsük partnernek, szövetségesnek, hiszen majd’ jobban ismer önmagunknál. Aki, igenis meg tudja teremteni azt – ha valóban nem makacskodunk, nem kapálódzunk folyton-folyvást, s fölülemelkedve készek vagyunk hinni -, akik valójában vagyunk. Avagy akiknek lennünk kell(ene).

Mert: makogni, pedig nem szabad(na) – a jó Deák Ferencünk után (eléggé) szabadon.

Persze, mily’ könnyű mindezt bepötyögtetni a (számító)gépbe. De menteni a kobakban/szívben, lelket lehelni belénk, embert próbáló folyamat/feladat. S legfőképpen: tényleg lehessen ránk számítani! Amikor, nincs mese, ki kell állni és a mondanivalónkat – egyben: cselekvési lét-tervünket – félreérthetetlenül, egyértelműen, világosan, tisztán artikulálni, hogy azt a kozmosz legelrejtettebb szegletében is hallhassák, fölfoghassák, félre ne értelmezhessék. 

Azonosulhassanak vele.

Nem akarunk „Szebb jövőt!”. Olyat – soha többé - nem, amilyent újabban óriásplakátok, szórólapok hirdetnek úton-útfélen-útszélen. Megint vészkorszaki sötétséget? Hát, nem volt elég – soha nem elég? - a szögesdrótból, a kirekesztésből? Mély fagyasztott nyilas köszöntést mikrohullámú sütőbe tenni, a gonoszt/sátánt újraéleszteni? 

Ismét ez lenne a jövőkép?

„Vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits Mihály).

Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban David Seidler A király beszéde című színművének magyarországi ősbemutatója felkiáltójel: soha többé fanatizmust, totalitarizmust!

A Funtek Frigyes rendezte előadás az igazat mondja, nem csak a valódit. József Attila is büszke lenne rá. Mert kézfogás, szövetség, megerősítés is. S hitvallás: színházban, életben, itt-létben. 

Az Emberben. 

Valóságos katarzisok sorozata.  

Torkunk nem az influenzajárvány miatt jelez intenzíven.

Hüse Csaba (Bertie) és Sarkadi Kiss János (Lionel Logue) alakítása a tökéletes felé hajaz. Egyszerűen briliánsak. Alkotótársaik között sincs gyenge, avagy gyengébb láncszem az arénaszerű („sajnos”, igen-igen „találó”) díszletben. Nyári Szilvia (Elizabeth), Varga Zsuzsa ( Myrtle) is úgy kiemelendő, ahogyan van. Spindler Béla - egyházi méltóságként - olyan e világi ön- és hatalomimádó ismerős, aki arról is nevezetes Európa-szerte, hogy pozíciója megtartása érdekében, ha kell, akár az ördöggel is cimborál. Teszi is rendesen. Miközben szinte minden(ki)től elhatárolódik – amitől/akitől nem kéne. Amúgy fennen hangoztatva: mindezt a nép nevében, felhatalmazásával, érdekében.

A kaposvári immunerősítő szétárad bennünk.

Odaállunk a megafon elé. Mikrofonpróba. Adás van. Figyelmet kérünk!

Aztán csendet már nem; kapás van…?!

                                                                                                                                          Szenkovits Péter

(E jegyzet elhangzott a Pacsirta Rádió Oldalnézet című műsorában - 2014. március 2-án, vasárnap, 9 óra után - www.pacsirtaradio.hu - a Hangtárában föllelhető)