Csak addig van szükséged rám, amíg embert – félistent? - faragok belőled. Aztán eldobsz. Egy szövetségkötés és fölrobban(t)ásának anatómiája Euripidész Médeia című tragédiája Lukáts Andor rendezésében a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
Amikor viszont a társunk-szövetségesünk elárul, szembe köpve önmagát is, cselt szövünk, hiszen bosszúért kiált a brigantis bitangság. Mit érdemel az a bűnös, aki elárulja a közös célt, messzire téved a kiszemelt, a korábban általa éppúgy az egyetlen helyesnek tartott útról? Cserbenhagyja a társát, a családját. Manipulálja, félrevezeti a környezetét.
Nem mellékesen, persze: Euripidész Médeiája (Krisztus előtt 431-ből) a női nem önmagára ébredésének a példázata is. Kiállás – már akkor - az emancipációért.
Lukáts Andor rendezése dolgozik bennünk jóval a teátrumi fizikai, lelki, szellemi jelenlétünkön túl. „A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.” (József Attila: A Dunánál, 1936)
Németh Judit rendkívüli színésznő. Médiája – nemtől, fajtól, felekezettől függetlenül – tükör. Torzításmentes. Mi meg benne: mennyi, de mennyi mindenből összegyúrt ember(iség)!
Több okból is érdemes deszkapárti művészként élni, teremteni. Médeia fölmutatásáért mindenképpen. Németh Judit pályája csúcsára ért. Mindig érződött, hogy létezésünk elsőrangú tükröztetője, ám most olyan eszenciáját (sűrítményét) és kvintesszenciáját (lényegét, magvát) adja az emberi sorsnak, ami lenyűgöző.
Bálint Éva dajkája az ős-szeretet, a „szeretnélek minden bajtól megóvni” mintája. Fekete Linda (kar) szuggesztív, pontos. Kint is vagyok, bent is vagyok? Nagy talány ez /a téma/ is.
Iaszón, Médeia harcostársa Kálmánchelyi Zoltán. Az önmagát, a társát, a hazáját – adott esetben bármit és bárkit – eláruló gaz. Vajon Médeia, az isteni erővel is bíró csodalény-ember a kezdetek kezdetén, amikor szövetségre lép vele, feltétel nélkül elfogadja/segíti, miért nem sejti, hogy hétpróbás gazemberrel áll össze? A kérdés, persze, költői. Az izzó szenvedély, a szerelem öl, butít, nyomorba dönt. Hiszen húsból, s vérből való – még ő is.
A (görög) sorstragédiák legmegrázóbb momentuma, a gyilkosság, azt szimbolizálhatja, hogy van egy pont, amin túl már nem lehetséges véráldozat(ok) nélkül továbblépni. Jelképezheti, hogy az iszonyú acsarkodásnak, a háborúskodás folyamatos szításának, a végletekig kiélezett ellenségeskedésnek a követkető generációk is áldozatul eshetnek. Óriási a felelősségünk.
Kálmánchelyi Zoltán remekül „hozza” a zsonglőr janihuszár senkit. Aki persze tömegek életét is képes kiforgatni. Tönkrevágni. Ideig-óráig.
Endrődy Krisztiánnak jól áll Kreon; nem hagy kétséget a felől most sem, hogy bármit képes (lenne) eljátszani. Akárcsak Kelemen Zoltán (Aigeusz), aki éppígy kiváló. Antal D. Csaba hírnöke egyedien-érzékletesen számol be a borzalmakról.
Lukács Andor - alkotótársaival együtt – ismét mély, megrendítő s egyben felemelő előadást rendezett.
Németh Judit Médeiája kitörölhetetlen nyomot hagy bennünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése