Politika - országászat. (A laptop pirossal aláhúzza, de régen így nevezték.) A csuda tudja, érzek benne valamiféle bájt. Tisztaságot. Felelősség-szerűséget, szolgálat-féleséget. Jogbiztonság-óhajt. Az igazságosságra való szándékot, törekvést.
Tragikus, hogy az országlás a trendi. Az uralkodás. Az uralom. Csak harmad- vagy negyedsorban ország-vezetés, kormányzás. Ha egyáltalán.
A Pentagon titkai (The Post).
Amerikai szinkronizált film. Rendező: Steven Spielberg. Főszereplő: Meryl
Streep, Tom Hanks. A veleje: a sajtónak a népet kell szolgálnia és nem a
kormányt!
2018 márciusa, Magyarország. Ha ezt a filmet – ami amerikai országlók hazudozásait feltáró szabad-sajtós csapat küzdelméről szól – bemutathatják nálunk, akkor még nem teljes a nyilvánosság blokádja.
Jóllehet a szabad zsurnalisztika, média, tömegkommunikáció csaknem egészét – néhány partizán orgánum kivételével – felszámolták az országlók.
Nincs The New York Times-szunk, The Washington Post-unk (annak a bizonyos 1971-es évnek a nyarán még „csak” regionális hatósugarú volt), amelynek a tulajdonosnője és a főszerkesztője leközölte azokat a titkos iratokat – lesz, ami lesz; súlyos börtönéveket is kaphattak volna -, melyek bizonyították, hogy a vietnami háborúval kapcsolatos amerikai szerepvállalásról évtizedekig hazudott az összes, de az összes kormány, kivétel nélkül.
Kétszínűséggel, torzítással, koholmánnyal; becsapással bődületes, jóvátehetetlen egyéni s közösségi károkat, kínokat-keserveket, traumákat, tragédiákat okoztak az amerikai népnek, közvetve: az emberiségnek.
Mifelénk: külhonba kiakolbólított fél millió – zömében fiatal, középkorú – munkavállaló. Agonizáló egészségügy. Kézi vezérlésű, az esélyegyenlőséget szinte szétporlasztó iskolarendszer. Minden szinten Putyin-páviánok ügyeskedései, kollektív kártevései. Nyolc-kilencmillió camorra-kerítésen kívülre rekesztett magyar ember szenvedi – s tűri – a lenézést, az átvágást. A kifosztást. A kizsigerelést.
A bátor Katherine Graham lapkiadót megformáló Meryl Streep-et, aki emberként s művészként egyaránt példát mutat létküldetésből, huszonegyedszer jelölik Oscar-díjra. A szabadságért kiáltó/küzdő cinema (a legjobb film díjára is esélyes) párafüggönyt ereszt a szemünkre.
S ha már Oscar (jelölések),
akkor a szintén amerikai, föltételezhetően a hidegháború idején játszódó
látomásfilm: A víz érintése. Rendezője Guillermo Del Toro. A főszereplő Sally
Hawkins (Elisa).
Tizenhárom(!) nomináció. Fiktív, de éppúgy a lelkünket acélozza. Szintén nő a főhős. Nem (lap)tulajdonos, nem gazdag. Ráadásul néma. Levegőnek se nézik. Pláne nem, merthogy takarító/nő/. (Ál)tudományos, szuper titkos, kormányzati/országlói, (gén)manipulációs intézményben. Ahol kísérletezgetnek. Jövőt hazudoznak. Saját zsebre. Közben ki(f)osztják – megalázzák - a beosztottakat.
Elizánk nagy ívben tesz erre a szétrohadt bagázsra. Ő akkor is, csak azért is boldog akar lenni. Nem hagyja, hogy bárki is megfossza attól, hogy legalább egyszer, egyetlenegyszer embernek tekintsék. (Vissza)sugározza azt a kedvességet, gyöngédséget, jóságot, szeretetet, amivel őt a Mindenható megajándékozta.
Bolygónkra bevándorlóval, fantasztikus – kétéltű - teremtménnyel esik szerelembe. És fölveszi a harcot azokkal a szemfényvesztőkkel, akik a sarlatánság oltárán akarják föláldozni (elpusztítani) a kedvesét, mint kísérleti alanyt.
És sikerül! Összefogással. Nem utolsósorban a víznek, az egyik legősibb, legtisztább alap-, alkotóelemünknek, mindennapi betevő folyadékunknak köszönhetően.
A legeslegjobbkor érkezett hozzánk ez az angyali mese/üdvözlet.
Sorozatban immár harmadik éve
nincs Oscar-gála - magyar film nélkül. Vajon miért nőtt meg (ismét) az ázsiónk?
Talán mert mindarról mernek, tudnak,
akarnak filmnyelven beszélni honi művészeink, amire e tájon mostanság a
leginkább ki vagyunk éhezve-szomjazva, akárcsak az amerikai, az ázsiai, az
afrikai, az ausztrál bolygótársaink. Létlobbantók.
S talán nem véletlenül mindahány remekünket támogatta hivatalos honi filmintézmény. Önnön maguknak is elegük lehet a mai magyar rendszer(telenség)ből.
Országlók ámokfutásából.
A Saul fia című Nemes Jeles László film kapcsán erről is elmélkedtem ( teremtuccse, 2015. június 10.): „…visszaadja a hitünket, igen is, igen is, igen is: folttalannak, makulátlannak, szennyezetlennek is lehet, s kell maradni! Nem, elsősorban nem miattunk, hanem a lányaink/fiaink érdekében. Meg lehet bennünket mosolyogni, le lehet bennünket nézni, egy valamit azonban nem lehet: megalázni. Mert föllázadunk! Nem szóban, nem, nem! Az már kevés!”
Deák Kristóf: Mindenki (teremtuccse, 2017. február 4.): „A történet bárhol játszódhatna, akár az Újvilágban, avagy az Urálon túl, ám nagyon közép-európai is. Demonstráció a megkülönböztetés, a kirekesztés, az embermustra ellen.
Gyermekkórus tagjai összefognak az őket rafináltan manipuláló, rosszmájú, irigy, dühös zsarnok-karnagy ellen. Elég volt!
Lázadásukat siker koronázza, merthogy elűzik a hadiperszónát.
Fölszabadulnak. Boldogok.”
„S talán ismét hinni merünk abban, hogy mi is képesek leszünk összefogni és elűzni a hatalmuk megtartása érdekében semmitől vissza nem riadó autokratákat. Szükségeltetik rátermett, tehetséges, önzetlen, tekintélyes vezéregyéniség, mint a Mindenkiben: Liza, akinek a jeladására meg lehet fogni jó erősen a másik, egymás kezét.
Akkor már nincs lehetetlen.”
Testről és lélekről – Enyedi Ildikó filmje (teremtuccse, 2017. március 1.): „… a lényünkért, a vesztünk ellen emel szót. Hogy: ne! S miképpen: igen!
Mások vagyunk. Még szép! Vessünk számot önmagunkkal, s igyekezzünk beköltözni kortársaink lényébe. Emberébe. Állatéba. Növényébe. A mindenségébe.
Bitang nehéz nyitni magam felé, kegyetlenül fáradtságos kifelé. De vajon nem ezért vagyunk-e itt?”
Országlás helyett –
országászat. A nagy többség érdekében. Türelem és udvariasság (Márai Sándor
után szabadon). Humor. Elegancia. Gesztusok a kiszolgáltatottak, a nehezebb
sorsúak felé.
Tisztaság. Tisztesség. Lelkiismeret.
Tolerancia. Felelősség. Vitafórum. Szolgálat. Befogadás. Jogbiztonság.
Igazságosság. Szeretet.„Míg több jut egynek, másnak kevesebb, / Nincs még szabadság, éget a seb. / Amíg te is csak másnál szabadabb vagy, / Te sem vagy még szabad, te is csak… / Gyáva rab vagy.” (Heltai Jenő: Szabadság – befejező gondolatsorok)
2018. március 1-2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése