www.alon.hu
www.epoc.hu
Hungary News
„Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ, / Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád. / És ha még most tied a szó, / Ne hidd, hogy így marad örökre, / Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.” Szörényi Leventét hallva megdobbannak a szívek a Művészetek Palotájában, a Milliók Hangja-Willis Conover emlékkoncerten.
Színpadi háttérkép: az Országház, aztán „átúszik” a Hősök terére.
Szörényi Levente (1945), Bródy János (1946) - s az Illés zenekar 1968-as (!) – üzenete egyértelmű 2017 májusának Magyarországán.
A közönség tombol/forrong. A lánglelkűség fokozódik. „A helyzet… nem reménytelen.” De miért is lenne az?
Willis Conover (1920-1996), az Amerika Hangja (Voice of America) legendás rádiós dzsessz műsorvezetője csaknem négy évtizeden át vezette a Jazzórát (Jazz Hour) 1955. január 6-tól. Rá másfél esztendőre tört ki a forradalom hazánkban: 1956. október 23-án.
Az emlékkoncert producere: Szörényi Örs (1971), Levente fia, aki édesapjával – méltán lehet rá büszke! - s a közreműködőkkel missziót teljesít a budapesti Müpában (május 24.), a debreceni Kölcsey Központban (május 27.) s a pécsi Kodály Központban (június 2-án).
David Kostelancik, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője magyarul(!) köszönti a zsúfolásig megtelt Müpa hangversenyterem publikumát. „Isten hozta önöket egy csodálatos estén!”. Méltatja a néhai Conover urat, a kultúrák közötti párbeszéd elkötelezettjét, aki rajongott az amerikai és a magyar dzsessz muzsikusokért s nem keveset tett is értük. „Gondolom, ujjongana e mai koncertért is!”, mosolyodik el Kostelancik úr, majd annak a meggyőződésének ad hangot: „A szabad gondolkodás és a változások eredményes eszköze lehet a zene!”.
Time for Jazz! Végre, hát, eljött: a dzsessz ideje!
Gájer Bálint (1980) „swingmester” Frank Sinatrát (1915-1998), a többszörös Grammy- és Oscar-díjas „Öreg Kékszeműt” (Ol’ Blue Eyes) idézi meg kifinomultan. A Németországban élő világhírű amerikai Joan D Faulkner, akit a jazzéneklés nagyasszonyának tartanak, a tizenháromszoros Grammy-díjas Ella Fitzgeraldot (1917-1996) „hozza vissza” égi dimenziókból. Szinte reinkarnálja. Bújócskáznak egymás lényében/lényegében.
Vannak dolgok, amik nincsenek, és mégiscsak léteznek; nem kell, nem szabad mindent agyonmagyarázni. Minek?
Az 1998-ban alakult Budapest Jazz Orchestra (BJO) – hazánk első professzionális big bandje – Kollmann Gábor (1970, szaxofon) vezetésével Duke Ellington (1899-1974), Count Basie (1904-1984), Woody Herman (1913-1987) big bandjétől ad elő örök remekeket léleksimogatón. Meg-megcsillantva a sokszínűség frissítő erejét.
Szörényi Levente a lovak közé csap. Száguld, s röpít bennünket magával. Éppúgy, mint 1966 óta – Még fáj minden csók (I. Táncdalfesztivál, Illés-berobbanás) – szinte mindig. Az utcán; Kéglidal; Kislány, add a kezed…
Levente hetvenharmadik életévében (egészen pontosan:1945. április 26-án született) úgy s annyira pörög, hogy az elképesztő. Minden bizonnyal azért, mert érzi, tudja: van feladata. Kötelessége. Autonóm művészként szólnia, cselekednie kell, hogy ebben az országban ne ju(tha)sson majd’minden pribékek, (p)oligarchák atomszemét-kupacára. Gyermekkori példaképéhez, Willis Conoverhez nyúl vissza: munícióért, példáért. Azt tartja fontosnak, ami összeköt bennünket, s nem azt, ami elválaszt.
„A szeretet hatalma nem a hatalom szeretete.” Illés zenekar, Human Rights, 1971 - Oratórium az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára. Bár ez nem – vagy nem így - hangzott el a Conover-esten, jóllehet milliók érzik a bőrükön. Itt és most.
Levente üdvözölte a közönség soraiban ülő alkotótársait, barátait: testvérét, Szörényi Szabolcsot (1943) és Bródy Jánost. Tapsviharral éltettük őket is.
Fonográf-időszak, A széllel szemben járok. „Meleg van, mégis fázok én, igen”… Meg Útközben. Huh!
Süvítette Levente, még ’68-ból: Little Richard (LR, 1932 – generációk inspirátora, Grammy-díjas, a rock and roll egyik „szülőatyja”; szabadságharcos). „Hogyha hallom én / Minden az enyém / Sikítani akarok”. Levi száguld a színpadon gitárjával ide-oda; s mi nem és nem akarjuk elengedni a deszkákról.
Ámbár tudjuk, érezzük: ő immár örökre ott s velünk marad.
„Ne hidd azt, ó, ne, hogy letagadhatod, / Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod. / Egész más most ez a világ, / Jobb lesz, ha végre már megérted, / Az idő lassan, lassan eljár feletted.” (Szörényi/Bródy, Magyarország - XXI. század)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése