„Ennyire reménytelen esetek lennénk? Vagyunk. Ennél nincs is már lejjebb. És nekünk, Teremtőnk(!), innen kellene – innen lenne szép – nyerni…”
…„Valahogyan nem vagyunk képesek ’rendezni végre közös dolgainkat’ /József Attila: A Dunánál/. Egyetemlegesen (totál) nem. Bulvárkundiában így nézünk mi ki. Vajon meddig?” (A falu rossza, VSSZ - teremtuccse, 2016. május 8.)
„…a mi Mandragóriánkban a népről nem is esik szó, illetve csak annyiban, miképpen trenírozható ilyen-olyan magasságokból. A hátukon állva/taposva hogyan is lehet még jobban megnyomorítani szegény pára milliókat, pfuj, alantasokat, miközben dőzsöl a vezér és a siserahad. Győzelmi jelentéseiket kürtölve a világ négy égtája felé.” (Mandragóra, VSSZ - teremtuccse, 2016. április 30. )
Ha a néző visszapörgeti az
időt, s mérleg-félét készít magában a szombathelyi Weöres Sándor Színház
2015/2016-os évadáról, mindenekelőtt az villan belé: igen-igen erős a vasi
teátrum, már abban az értelemben (is), hogy itt és most (túl)élni segít. Többek
között azzal, hogy szembesít önmagunkkal, egymással. Merthogy:
„… az ordas erők itt vannak –
bennünk, a saját testi/lelki/szellemi spájzunkban. Csak arra várnak, hogy
valakik (újra és újra) leszedegessék őket a polcokról, ha úgy tartja úri
kedvük/érdekük.Erre ezen a (mű)trágya-glóbuszon soha, de soha nem kell(ett) sokáig várni. Ha mások nem, mi magunk időről időre, túlontúl is gyakran, önként és dalolva váltunk: mosolygó hitványakká/fenevadakká. Hol is van az én, saját felelősségem? Mi múlik rajtam? Bégetek-e vezényszóra, aztán, hipp-hopp, ha éppen az a (mindenkori) hatalom óhaja, akkor az első jel(zésé)re kifordítom báránybőrömet, s ni, csak: megint saját magam farkasa vagyok. Fölfalok magamban s magam körül szintúgy mindent, mindenkit, ami(k)ért – a teremtés öröméért, egymás építéséért – egyáltalán érdemes errefelé (Föld! Föld! – az előítéletek földje?) portyázni.” (A mi osztályunk, VSSZ - teremtuccse, 2016. február 6.)
Komoróczy Géza definíciója:
„… a szabadság nem osztható. Csak egy szabadság van: mindenkié. Bármely csoportnak
korlátozzuk a szabadságát, valamennyiünké csorbát szenved. Mindenkinek saját
érdeke, hogy védje másnak, éppen másnak a szabadságát, védje akár az állammal
szemben is: az ő joga és szabadsága is csak annyi, amennyit más meg tud tartani
magának. Auschwitzba zsidókat vittek a tehervagonok. De tudjuk: ezekbe a
vagonokba volt bezárva Európa szabadsága is. A gázkamrák kéményében füstté vált
az a szép illúzió, hogy az állam megvédelmezi a polgárait. Hogy az állam
milyen, jó-e vagy rossz, esetenként dől el; s ha rossz, föl kell lépni:
mindenkinek föl kell lépnie ellene. Az állam nem tehet meg bármit a polgáraival,
nem úr a szabadság felett, legitimációja csak arra van, hogy érvényesülni
engedje és védje a személy vagy a csoportok szabadságát. Nem abszolút hatalom:
a személy jogai erősebbek. S erősebb a nemzetközi közösség joga is, hogy
ellenőrizze a belső szabadságot, akár keresztülnyúlva az állami szuverenitáson.
A szabadság nem osztható.” (Komoróczy Géza: Másodlagos antiszemitizmusok,
Osiris Kiadó, Budapest, 2000)
„Ugye, nem csak
képzelgés/ábrándkép/illúzió: nem a szenny, hanem az e világi menny áll hozzánk,
lény(eg)ünkhöz, a mi ember(i)ségünkhöz, osztályunkhoz sokkal, de sokkal
közelebb?! (A mi osztályunk, VSSZ - teremtuccse, 2016. február 6.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése