Van-e merszünk szembenézni azzal, hány és hányféle vetülete lehet annak, hogy e planétán kalandozunk (megint)? S hány (mega) tonnás úthengernek kell bennünket lelapítania (újra meg újra) ahhoz, hogy észrevegyük: valami nagyon-nagyon nem stimmel velünk, bennünk - körülöttünk?
Mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy központi agymosásnak, kommunikációs reklám hadjáratnak, tudatrombolásnak, szívlúgozásnak, érzelem-mentesítésnek ellen tudjunk állni? Alternatívát legyek képes, legyünk képesek fölmutatni.
A legkülönfélébb szempontok, nézetek, vélekedések, hitvallások, távlat(barlang)rajzok sokszínűségének létjogosultságát vajon miért utasítom /kapásból/ el? Azt a torz képet pedig miért nem, hogy a történelem velem kezdődik, s (még szép!) nálam is végződik. Szóval a világ (az alvilág) közepe/ura természetesen jó magam vagyok a saját galaxisomban. Majd’ mindeni más: senki.
Ha a halandót negyvennyolc
óra leforgása alatt két olyan Orlai produkcióban is részesíti a sorsa, mint a
Hair és a Mindent Éváról, akkor, bizony, vessen magára. És ne csodálkozzon azon,
ha már azt is megkérdőjelezi önmagával kapcsolatban, amit ez idáig mások netán pozitívumnak
érzékeltek, értékeltek benne.
Habár ekkorra a foglalkozás –
a SZÍNHÁZ – talán-talán, mégis csak (lássunk csodát!) kezdi elérni a célját(?).
Hair. Momentán a Fertőrákosi
Kőfejtőben. A kamaszsóhaj – már a le(föl)járati kaptatón – meglehetősen találó:
mára kihalt az áldozatvállalás, mert (s ezt már nem az ifjonc böki ki) az
önzetlenséget mostanra kitörölték az emberiség szótárházából, elektronikus agyállományából.
E valahai – régészeti - kincsnek már nincs ázsiója a világpiacon, sarki
zsibvásáron, agorán.
Végtelenül vulgáris a Mohácsi
János rendezte előadás, bár korántsem emiatt kellene a homlokunkhoz passzított
pisztoly ravaszát meghúzni. De: azért ezt mégse tegyük! Akkor se, ha a valóság
– e honi Hairnél - milliószor alantasabb, ocsmányabb, mocskosabb, bűzösebb.Prűdekből persze ezúttal sincs hiány (a nézőtéren), de ne legyünk igazságtalanok, mert egyáltalán nem biztos, hogy tudjuk: mi verte ki náluk a biztosítékot. Talán önmaguk elől menekülnek haza a szünetben. „Jézusom, ennyire elfajzottak lennénk!?” „Magam vagyok az ördög?!” „Nem, nem akarok újra belesüppedni a múlt század húszas-harmincas évei nómenklatúrájának mocsarába!” Etc. Etc.
Nem először s remélhetőleg nem is utoljára csap közénk a Mohácsi-bomba.
Hogyan tovább, Ember?
Mindent Éváról. Szombathelyen,
a Weöres Sándor Színház Karneválszínházában (közösen az OPI-val – az Orlai
Produkciós Irodával).
Celebek vagyunk a saját
léggömbünkben; a fulladás garantált. Ám ha kipukkad a lufi, akkor is többesélyes
a sztori. Hány százalékos a kinti levegő oxigéntartalma; huszonhárom, huszonnyolc?
Ha meg ennél is több (vagy jóval kevesebb), akkor meg abba gebed bele
vegetáció, populáció.Mérték/arány. Légteret foglalunk el másoktól vagy lét-teret – Jövőt – teremtünk egymásnak? Ez a kérdés. Válasszatok!
A Pelsőczy Réka rendezte produkció elementáris erejű.
Ezerarcú, káprázatos, mágikus Hernádi Judit (Margó művésznő), lebilincselő, sejtjeiben pontosan érz/ékel/i a makrovilágot Kovács Patrícia (Eva Herrington) is; engedtessék meg szintúgy rajongani Egri Mártáért (hódolat!), Mészáros Mátéért (bravó!), Szikszai Rémuszért (penge!), Márton Andrásért (igen, ez /a pálya/ hosszú vágta!), Bercsényi Péterért (parádés!), Rujder Vivienért (hajrá, Vivi!). Csapattársaik neve is megkeresésre érdemes a www.orlaipordukcio.hu-n!
A latorság, a salak - a makulátlanság álarcában - köszöni szépen, (újra)él(ed) és virul.
Mi ne tudnánk itt(hon)?
Kedvenceink a Hairből: Szabó
Kimmel Tamás (nálam ő az első az egyenlők között, a szívem csücske), Pető Kata, Boros Anna, Formán Bálint, Nagy Dániel Viktor, Horváth
Szabolcs és Bánfi Fruzsi, Hargitai Veronika, Tolnai Hella, Zsigmond Emőke,
Csillag Botond, Gula Péter, Keresztény Tamás, Róbert Gábor s Hajdu Anita, Nagy
Emese, Pálfi Gabriella, Finta Gábor, Jakab Dániel, Vágási István - szívem további csücskei. Társalkotó(i)k
névjegyzéke - Bodor Johanna koreográfus valamennyiünk Példaképe lehet! - a fentebb jelzett honlapon.
Van merszük farkasszemet
nézni velünk. Pimaszságuk elképesztő. „Vész(kő)korszaki szakik, takarodjatok az
emberiség /barlang/színpadáról!”Kegyetlen őszinteséggel robognak át rajtunk az úthengerükkel, alaposan kivasalnak bennünket. Ám vegyük már észre végre-valahára: értünk zendülnek s nem ellenünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése