Rémületes ez a jelen. Gyomorforgató dolgok történnek
körülöttünk, bennünk.
Hamletek vagyunk mindahányan; eleinte bizonyosan. Hogy mikor
követjük el a legelső merényletet önmagunk s egymás – szeretteink s (vélt avagy
valós) rosszakaróink - ellen? S hogy a mészárszék(ek)ben van-e létjogosultsága
annak a fogalomnak, amit úgy is hívhatunk: jövendő, kilátás, távlat,
perspektíva…?
Czukor Balázs rendező Hamletje a szombathelyi Weöres Színház
Márkus Emília Termében nem könnyíti meg a helyzetünket; abszolút nincs ránk
tekintettel (bizonyos szempontból). De talán ez a szerencsénk. Hogy nem
takargat, direkt a képünkbe vágja: így éltek ti – mióta világ a világ. Nem
vagytok kivételek, maiak sem. Sőt!
S hogy mi a csudának csesztet itt bennünket a viszonyaink, a
kapcsolataink boncolgatásával, döntés(képtelenség)eink pedzegetésével, látszat-
meg pótcselekvéseink megvillantásaival; nem elég nekünk a magunk baja?
Ahelyett, hogy kikapcsolna bennünket, bekapcsol egy képmutatás-ellenes
szuperprogramot, elkap bennünket a gépszíj, s már nem igazán tudjuk eldönteni,
hogy a színpadon velünk történnek meg (avagy sem) a szörnyűségek, avagy mint
nézők végezzük napi ilyen-olyan ördögi ténykedéseinket téboly(ultságo)t sugárzó
vigyorral.
Ember legyen a talpán, aki ki bír – akar s mer is - igazodni
(saját magán s brancsán) ezen a transzcendens lég-/jéggömbön, elektronikus
zűrzavar(ok) meg szintetikus csavar(odás)ok közepette. Tényleg: merre, hová a
csudába is poroszkálunk, és egyáltalán?
Bajomi Nagy György Hamletje észbontó, frenetikus. Annyira ember, olykor túlságosan is az (na,
aztán most gabalyodunk bele alaposan ebbe az egészbe; de talán mégsem…!), s
olyan istentelenül – irdatlanul (csaknem: irgalmatlanul?) misztikus. De hiszen az
égiek – mákonyálom? - nélkül nem megy! Mi a csudától van bátorsága ahhoz, hogy
legalább ő megpróbálja kihámozni/-nyomozni, hol, mikor, ki(k)ben – miért – fészkel(t)
a bűn? Hogy jön ehhez? BNGY-t (bocs!) ez idáig még nem éreztem ilyen
fajsúlyosnak; mert még soha nem is kapott ekkora (valódi) lehetőséget, hogy sugározzon,
bűvkörébe vonjon, szerintem, mindnyájunkat. Szemétbe a többes számmal: én eddig
nem tudtam, hogy ekkora színész. Punktum! Jó-jó, nem mellékesen: Czukor Balázs
szemébe sem kell kontaktlencse! (Gondolom, a szakvezetés ezért sem meneszti;
még szép!) Ráadásul a többieket is halálpontosan érzékeli. „Belőni” persze csak
azt lehet, aki „hagyja magát”. Mertz Tibor (Claudius-apaszellem) minden
rezdülése „ül a pályán és a kapuban is”, a még sosemvoltrossz (ez valóban vitathatatlan!),
csuda-csuda klassz Csonka Szilviáé (Gertrud) éppúgy, de Szabó Tibor (Polonius)
szintén briliáns, Kelemen Zoltán (Laertes/Rosencrantz) csúcspontos, Sodró Eliza
(Ophelia) dettó; őt is úgy, de úgy lehet szeretni! Endrődy Krisztián
(Guildenstern/Osric) sem kispályás. Naná! Szín-nyerő színi hetes, megspékelve dramaturgvirtuózzal
– Khaled-Abdo Szaida -, berendező-, jelmez-, látvány-, zeneművésszel, további
artisztikus csapattagokkal.
Rémületes ez a jelen. De a gyomorforgató iszonyatok elleni
küzdelme(in)khez ilyen állhatatos, bátor, kérlelhetetlen lórúgások (is) kellenek.
Hogy - picikét - Hamletek lehessünk/maradhassunk. S ne csak eleinte…
www.alon.hu
www.alon.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése