Az, hogy minden titokra fény derül, végtére is vigasztaló, erőt adó. Az úgynevezett kishalak valamennyi rezgése/rezdülése nyomon követhető, ami amúgy persze gyalázat, ember(iség)ellenes bűncselekmény (bár nincs takargatni valónk). Ám a cápák, az aktuális „autokratőr” hiénái/gazemberei/oligarchái sem kivételek: nem úszhatják meg ifjabb és korosabb guanós irhatáska-belű csúszómászóik sem! Parlamenteresen titkosít(gathat)ják évmilliónyi(?) időkre atomtöltetű aljasságaikat, elkaszinózgat(hat)nak, (föl-le)forgathatnak kontinensnyi – uniós - közpénzeket, de azt ne reméljék, hogy nem húzzuk/húzzák rájuk a vizes lepedőt, mert: a galaktikai/isteni menetrend fittyet hány az ő perc-nyájtátiságukra. Ezerszeresen adja nekik vissza az igazságmérő – nem lacafacázó – Ludas Matyi-párti univerzum azt, ami a jussuk; magyarázgathatják bizonyítványukat a poklok poklában tüzes mikrofonba/fűbe harapdálva, sátánka/pártszövetségeske hörgéseit túlgagyizva, -dadogva.
Titkaink. Pintér Béla és Társulata minapi szombathelyi vendégszereplése a Weöres Sándor Színházban mindezekkel is tudatosított.
Hogy mi mindenen kell átmennetek/átmennünk a hatalomtól megtébolyodottak miatt, az azért nem semmi a mostanság ismét/megint szívet s agyat: fényt nélkülöző ürülékgalacsinon. De (mi ne tudnánk?) semmi sem tart örökké! S bár – és nem csak látszólag - a patkány patkány marad(na) irtás után is, de te, jámbor bambuló/bámészkodó, József Attila születésnapja tájékán (meg főképp!) rágódjál, filózzál, tervezzél, végre-valahára rázd gatyába saját magad/magatokat: és ints(etek) be ezeknek – ne(m) tovább; a tiétek/miénk a jövendő!
Igyekszik bennünk rendet vágni Pintér Béla és Társulata, másképpen: bődületesen pontosan bánnak a szikével. Borsódzik a hát, máskor meg a nyak környékén mintha csak-csak lazulna a kötél, s úgy szabadjára hullanak alá bévül emlék-esőcseppjeink. Szipogni majd otthon, csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja… Igaz, még odabent is le-fölhallgató, DNS-mintákat is adó-vevő készülékeket, rögzítőket – revolvereket - helyeztek el a hitványak/ócskák/aljasak; még a sírásunk sem lehet – csak - a miénk. Ahhoz sincs igazándiból jogunk, amitől/amiért megszenved(t)ünk. Még nincs.
A Titkaink arra is szolgál(t), hogy föloltsuk a villanyokat legelébb is önmagunkban, s egymásban, ilyen-olyan (v)iszonyrendszerünkben.
A fény – energia. Fény, kép, ész. Derű, öröm, szépség.
Űzzük el a sötétséget; nem, ez nem fényűzés! Ez – kozmoszon innen és túl – a LÉT/ÉLET.
www.alon.hu szp
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése