Megfogni egymás kezét s együtt teremteni - A III. Richárd a Nemzeti Színházban - Példát mutat Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza és Alkotócsapatuk

www.alon.hu

Mitől ember az ember?

Rangtól, hatalomtól, vagyontól? Hogy folyamatosan masíroztat vágóhídra százezreket, milliókat? (Leszámítva nyúlfarknyi időszakokat.)
Tényleg ez a földi életképlet: a kasztosodás, az elhatárolódás?
William Shakespeare III. Richárd. Budapest, Nemzeti Színház, 2017., január. Trill Zsolt, Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza és Társaik szövetkeztek ifjú Vidnyánszky Attila rendezővel, Vecsei Miklós fordítóval, szövegkönyvíróval.
És az örök Shakespeare-rel!
Szembesítenek.
Ranglétra, hatalomhajsza, vagyonbesöprés.
Tőrforgatás bárkiben. Bárhol, bármikor.
Ezért kár (lenne) e röpke földi kitérő(m)ért.
Akkor, hát, mi végre is vagyok?

Az adaptereim még épek, egészségesek?

Képesek-e még szeretet-üzeneteket venni-adni? Van-e még arcom, afféle Nagy László-i? 
Kell lennie valaminek, amiért valóban(?) itt van most a helyem és nem bárhol, bármikor!
Tessék, kérem bekopogtatnom mellkasom tájékán: itthon vagyok?
Itt. Hon. Vagy. Ok.
Mi van veled-velem?
Ismét gellert kapok golyóként, mielőtt meghúznám (melyik énem is vagyok éppen?) bennem a ravaszt?
Matt. Megint nem egy sávon/vonalon utazom magammal. Vagy éppen száguldok vissza – porladok újfent - a soha nem volt jövő(m)ből.  
Mindezek miatt (is) határozhatott úgy a Trill, Eszenyi, Hegedűs D. Trió és Csapata: elég belőlem.
Fújj(ak) ébresztőt!
Megteszem-e? Vagy továbbra is hagyom kizsigereltetni, beáraztatni magam; eladom testemet-lelkemet a gonosznak.
Ugyanarra bíztat e honi művészcsapat, amire a napokban Meryl Streep is utalt, amikor az örökre távozott barátnőjét, Carrie Fischert (1956-2016 – a jó Leia Organa/Csillagok háborúja) idézte: „Fogd a törött szíved és alakítsd művészetté!”. S azt is nyomatékosította: „Ha a hatalomban lévő arra használja a pozícióját, hogy másokat zaklasson, mindannyian veszítünk.”
A tolerancia, a befogadás mellett is érvelt Mery Streep, amit ugyancsak sugall, sugároz Eszenyi Enikő, Trill Zsolt, Hegedűs D. Géza és sortársi teamjük. Tisztán. Elemi, elementáris erővel.
Amiként a Nemzetiben ugyanígy létezik/lélegzik a Brandban, a Galilei életében Törőcsik Mari, Trill Zsolt, Trokán Nóra, Zsótér Sándor rendező és – generációkat úgyszintén csapattá olvasztó - művészgárdájuk. Lenyűgözően. Meghatóan. Fantasztikusan inspirálón.
Ferenc pápa szintén gyakran hangsúlyozza: „A pásztorok azzal foglalkoznak, hogy a nyájuk szőrét bodorítsák ahelyett, hogy észrevennék, hogy a hívők világa odakint csatatérré vált, amelyen éhezők, kétségbeesettek, reményvesztettek várják az egyház segítségét”. (Forrás: Andeas Englisch A Vatikán harcosa – Ferenc pápa és a bátorság útja; a Lazi Kft. kiadása, fordította Kosztolánczi Krisztina, 2016). 
A világítótornyok, az egyetemes értékőrzőink irányt adnak, mutatnak. Felelősségünk ébresztői. Energiaforrásaink. Lényegünk, mivoltunk újra meg újra élesztői. Megújítóink.
Kell, hogy legyenek, Akikhez mérhetjük magunkat. S íme: Vannak!
A III. Richárd alkotó együttese – a szövetségeseket tavaly nyáron befogadó Gyula városával s a most otthonul szolgáló Nemzeti Színházzal, élén Vidnyánszky Attila vezérigazgató-művész úrral – történelmi példát ad, mutat.  Igenis meg tudják fogni egymás kezét, felelős művészként-teremtőként.
Ez az egyetlen, a helyes, a járható út/pálya.
Vállvetve küzdeni a létképtelenség, a kasztosodás, az elhatárolódás ellen.
A vagyon, a hatalom, a rang akkor, és csak akkor ér/számít valamit, ha szolgálok, szolgál(hat)unk vele.
Népet-nemzetet. Európát. Földközösséget.
Ettől ember az ember.                                         
                                                         2017. január 12-14.